Két Nobel-díjjal gazdagodott a nemzet

Bár a rangos sportesemények vagy az Oscar-gálák vonzerejével nem vetekszik, évről évre nagy érdeklődést vált ki a Nobel-díjak megnevesítése, majd ünnepélyes átadása. Ilyenkor előtérbe kerülnek a hétköznapokon a laboratóriumukban megbúvó tudósok, az íróasztaluknál ihletükbe temetkező alkotók az emberiség fejlődését meghatározó felfedezéseikkel, kiemelkedő alkotásaikkal, példamutatásukkal. És bár a tudománynak és vívmányainak, az írásművészetnek és a békeszeretetnek nincs nemzetisége, hiszen az egész emberiség javát szolgálják,

a tudósok méltatásakor sohasem lehet mellékes, hol születtek, hol iskoláztattak, és hol érték el világraszóló eredményeiket.

Már-már természetes, hogy a szabadság, a pénz és az agyelszívás hazája, az Amerikai Egyesült Államok tudományos szuperhatalom. Egy viszonylag kis országtól nem várható el, hogy egyenrangú feltételeket nyújtson tudósainak, de még sportolói felkészülésének, színészei csillogásának sem. Békeidőben, demokráciában is természetes a tudósok fokozott elvándorlása – főleg a tengerentúlra – a lényegesen kedvezőbb kutatási és életkörülmények biztosítása, az esetlegesen zavaró tényezők kiküszöbölése miatt. (Csak zárójelben említem meg, amerikai földön nem tomboltak sem világháborúk, sem kommunizmus, sem egyéb, életet vagy egzisztenciát veszélyeztető helyzet nem állt fenn). Tény és evidencia, hogy a tudományos szaklapok döntő többsége angolul íródik és az Egyesült Államokban adatik ki, valamint az is, hogy a legtöbb Nobel-díj amerikai tudósokhoz kötődik.

De ki az amerikai Nobel-díjas? Jelen esetben az, aki születési helyétől, nemzetiségétől és korábbi tanulmányaitól függetlenül a tudományos nagyhatalomnak számító Egyesült Államokban dolgozott, és érte el sikereit. És ki a magyar Nobel-díjas? Eddig azt mondhattuk, hogy többnyire – néhány kivételtől eltekintve – az amerikai lakhellyel és állampolgársággal rendelkező amerikai tudós, akinek zsidó-magyar ősei vannak, Magyarországon született (többen a történelmi határok között, vagy meglehet, csupán szüleik születtek ott), bizonyára magyar iskolában érettségizett, és bontakoztatta ki tehetségét, de már fiatalon elvándorolt, és lehetőleg mindvégig megőrizte magyar identitását, anyanyelvét. Magát magyarnak (is) vallja.

Nincs egyetértés a magyar Nobel-díjasok számát illetően, de bárhogyan is osztjuk-szorozzuk, Nobel-díj tekintetében jól állunk, főleg az ország lakosságát figyelembe véve.

Csupán ketten vannak, akiket Magyarországon, ottani munkásságuk eredményeként ért a megtiszteltetés, egyúttal magyar állampolgárként. Eddig nyolc, most már tíz díjazott Magyarországon született, a szüleik is magyarok, az anyanyelvük is az, eredményeiket viszont külföldön érték el. Hat olyan díjazott van, akiknek édesapja, édesanyja is – a változó területű – Magyarország szülötte, de ők maguk már nem ott jöttek világra. Egy díjazottnak egyetlen nagyszülője volt magyar.

Ha a felsoroltak mindegyikét magyar Nobel-díjasnak számítjuk, akkor Karikó Katalinnal és Krausz Ferenccel együtt összesen 18-19 magyar kitüntetettel büszkélkedhetünk. Ha viszont a múltba tekintésünk ennél szigorúbb, akkor 12-vel vagy még kevesebbel. Optimistább kitekintéssel a béke Nobel-díjat kiérdemelt szervezetekben (pl. a taposóaknák megsemmisítéséért folytatott munkában, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület jelentésében) magyarok is tevékenykedtek, ráadásul 2012-ben az Európai Unió is részesült e rangos elismerésben,

úgyhogy a legderűlátóbb verzió szerint mindannyian Nobel-díjasok vagyunk.

Ami kétségtelenül közös a magyar, Magyarországon született Nobel-díjasokban: a tudásukat a magyar kultúrából merítették, de a kedvezőbb szakmai, politikai körülmények miatt mindannyian elvándoroltak szülőhelyükről. Ettől függetlenül méltán vagyunk büszkék a legrangosabb tudományos elismerést elnyerő okos emberekre, zsenikre. Hiszen Magyarország nagyon előkelő helyet foglal el a magyar és magyar származású Nobel-díjasok tekintetében, sőt rajtuk kívül olyan géniuszokat is adott a világnak, akiket nem honorált ugyan a Nobel-bizottság, de tudományos képességeiket, felfedezéseiket, szakértésüket legalább annyira elismerték.

Idén két újabb Nobel-díjjal gazdagodott a nemzet. Az egyiket a szívünk mélyén vártuk, a másik meglepetésként ért. Karikó Katalin az orvosi Nobel-díjat az mRNS-alapú orvoslás alapjainak megteremtéséért nyerte el születésileg is amerikai kutatótársával együtt, ami a koronavírus elleni új típusú védőoltások gyors kifejlesztését és gyakorlati alkalmazását is lehetővé tette. Krausz Ferenc két francia-amerikai tudóssal megosztva kapott fizikai Nobel-díjat az általa kifejlesztett „attoszekundumos fényimpulzusokat létrehozó kísérleti módszerekért, melyek lehetővé teszik az elektronok anyagbeli viselkedésének tanulmányozását”.

Karikó Katalin Szolnokon született, Kisújszálláson nőtt fel, Szegeden végezte az egyetemet, doktorált, és kezdte szakmai pályafutását.

A kommunizmus legsötétebb éveiben, harminc évesen családjával az Egyesült Államokba települt, és így vált magyar-amerikai kutatóbiológussá. Azóta is gyakran jár Magyarországra, magyarságát teljes mértékben vállalja. Ő a harmadik Nobel-díjasunk, aki magyar állampolgárként vehette át a kitüntetést. Egyébként 2021 óta a Szegedi Tudományegyetem kutatóprofesszora és a Pennsylvaniai Egyetem adjunktusa. A Wikipédia szerint tíz magyar tudós és alkotó után Karikó Katalin szerezte meg a tizenegyedik magyar Nobel-díjat, egyben ő az első magyar Nobel-díjas nő. Lánya, Francia Zsuzsanna kétszeres olimpiai bajnok, tagja volt az aranyérmet szerzett amerikai nyolcas női evezőscsapatnak. Unokája Alexander Bear Amos.

Krausz Ferenc Móron született, Budapesten elméleti fizikai és villamosmérnöki tanulmányokat folytatott.

Innen, bizonyára származásának is köszönhetően, 1987-től Bécsben folytatta pályafutását, húsz éve pedig Németországban, ahol a Max Planck Kvantumoptikai Intézet igazgatója. Munkatársaival együtt az ultragyors lézertechnika kifejlesztője. Állampolgársága osztrák és magyar, tehát Münchenben élő és dolgozó osztrák-magyar fizikusnak tekinthetjük. A Budapesti Műszaki Egyetem díszdoktora, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja.

Akár a múlt, akár a jelen, akár a jövő ígéretes tudósairól, művészeiről beszélünk, jelen esetben a Nobel-díjat elnyerőkről, nevük megőrzése, életpályájuk megismerése, munkásságuk jelentőségének a tudatosítása – igazi társadalmi értékek közvetítése által – méltó megbecsülésüket szolgálja. Büszkék lehetünk a legnagyobb elismerésben részesülőkre, akik nemcsak az emberiséget, azon belül a nemzetet is gazdagítják.

A szerző a marosvásárhelyi orvosi egyetem tanára