A pünkösdi keresztre feszítés tűznyelvei

Ábrám Zoltán 2023. május 22., 09:11 utolsó módosítás: 2023. május 22., 14:48

Ez már akkora túlzás és vétség a tudatosan és érdekszerűen szubjektív, helyenként minősíthetetlen hangvételű fröcskölődők részéről, mintha maga Böjte Csaba a sajtó teljes nyilvánossága előtt – szintén minősíthetetlen stílusban – tagadná a vádakat.

A pünkösdi keresztre feszítés tűznyelvei
galéria
Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Az utóbbi időben nagymértékben felerősödött a lejáratás Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója ellen, miután a napokban jogerős ítéletében 28 év börtönt szabott ki a Maros megyei ítélőtábla az alapítvány egyik volt alkalmazottjára. A nevelő által elkövetett, a gyermekek biztonságát és lelki egészségét veszélyeztető visszaélések immár jogerőssé váltak. A hangoskodóktól, a kétezer év távlatában is „feszítsd meg”-et követelőktől tisztes távolságban állva nagyon sokan csendes szomorúsággal nyugtázzuk a tényeket.

Sajnáljuk az esetet, a helyzetet, a rendkívül nagy és embert próbáló feladatból adódó problémákat.

De csalódásunk ellenére is, sőt éppen amiatt, nagyra értékeljük a feladatot és a célt: az állam által kivetett, sanyarú körülmények között, sokszor az éhhalál szélén tengődő gyermekek felkarolása. Az évtizedek során sok ezer gyermeknek otthon nyújtása.

Nem szeretnék felmenteni senkit sem, de azzal azért talán mindannyian tisztában vagyunk, hogy emberi mivoltunkból erednek gyarlóságaink. Még Krisztus tizenkét tanítványa között is akadt Júdás, aki elárulta mesterét, hát akkor miért ne lennének júdások a mai világban is? A tények ugyan tények maradnak, de az is tény, hogy ott, ahol a nagyobb számok törvénye érvényesül, nem lehet és nem lenne szabad általános jelenségként leírni, értékelni, kikövetkeztetni a mégiscsak jócskán kisebbségi eseteket.

Ez már akkora túlzás és vétség a tudatosan és érdekszerűen szubjektív, helyenként minősíthetetlen hangvételű fröcskölődők részéről, mintha maga Böjte Csaba a sajtó teljes nyilvánossága előtt – szintén minősíthetetlen stílusban – tagadná a vádakat. De nem ezt teszi, a bizonyítást nyert eseteket sajnálatosnak tartja, és eközben nem gondolja, hogy a két otthonban történtek általánosíthatók, hogy a gyermekotthon-hálózatának működése rendszerszintű visszaélésekre adna lehetőséget. Persze, a következtetéseket le kell vonni, a szükséges lépéseket meg kell tenni; talán azt is, hogy minél több intézményt „vissza kellene adni” a saját gyermek-állampolgáraiért mégiscsak legnagyobb felelősséggel tartozó állami fenntartóknak. Akik a sötét diktatúra éveit követően képtelenek voltak megbirkózni az elnyomó rendszer azon terhével, hogy a szociálisan hátrányos helyzetbe juttatott gyermekeknek biztonságot és méltóságot nyújtó intézményeket működtessenek.

Számomra a legszomorúbb az, hogy a szólásszabadság jegyében masszív manipulálás zajlik bizonyos érdekek szolgálatában.

A néhány héttel korábban a saját hazájukba látogató pápát korábban antikrisztusnak nevező írástudó bérencek, vagy társaik, nem a saját lelkiismeretükre és tapasztalataikra, annál inkább gyűlöletükre és érdekeltségeikre hallgatva (vajon erre is jutott a korábbi amerikai kampánypénzekből?), elemzés helyett mindjárt vehemens ítéletet fogalmaznak meg. Pedig mielőtt magukba néznének, hogy hány árva, félárva, magára hagyott gyermeknek nyújtottak támaszt, arról is megfeledkeznek, hogy a jog által kimondott ítéleten túl nincs önkényes jogorvoslat. Azt már úgysem várhatnánk el tőlük, miszerint a keresztény ember a Jóistenre bízza, hogy összevesse a jót és a rosszat.

Nagy nehezen elolvastam néhány írást és a hozzá fűzött véleményeket. Ledöbbentem, hányingerem lett ettől a tömény és tiszteletlen szólásszabadságtól. A „Böjte-rezervátumban” egy héten át önkéntes szolgálatot végző (amúgy 33 éve Erdélyből áttelepült, tehát a hátrahagyottak sorsát másokra bízó) bizonyos Cseke Judit feljegyzéseire alapoz az Egy nevelő beszámolója Böjte Csaba horrorisztikus gyermekotthonából című megnevezhetetlen műfajú és névtelen szerzőjű írás (Amerikai Népszava). Amennyiben a „szerző” és a „szemtanú” összhangban van az íráshoz fűzött kommentekkel, márpedig bizonyára „egy húron pendülnek”, a minimális logikával, józan ésszel és erkölcsi tartással rendelkező olvasó minden nehézség nélkül levonhatja a maga következtetéseit: mindnyájan nagyon messzire „vetették a lasszót”.

A legfigyelemreméltóbb komment alias Mokele Mbembe (arany)tollából származik, szó szerint idézve teljes remekművét: „Az egy dolog, hogy a sáros személyzetet a maximális börtönbüntetésre kell ítélni, de böjtének (csak így, kis betűkkel – szerző megj.) csak ezért az aljasságért ténylegesen letöltendő életfogytiglant kell adni (inkább javasolom a keresztrefeszítést – szerző megj.). Meg egy másikat a Függönyös rezsim fejlődésében kifejtett közreműködéséért.” (Legyen az is kereszt, sőt még egy harmadik sem ártana a magyar Golgotára – szerző megj.). Mokele Mbembe nagybetűs-kisbetűs tévesztései ellenére helyes magyar szöveggel megírt sorai valószínűleg nem migránst fedeznek, hanem írói álnév. De miért nem vállalja a valódi nevét, ha már „megmondta a tutit”?

Akárcsak egy magány enyhítésére hivatott társkereső rovatban, ott sorakoznak a különböző jeligék mögött a megszólalni, ismerkedni vágyók is.

Egyikük a „pedofil, tolvaj, gonosz álpapról” ítélkezik („Nincs bocsánat”), másikukat „a magukat keresztyénnek és vallásosnak tartó emberekből áradó önzés” árja sodorja („Velence”), de a legkorhűbb „Lövészkancellár”, aki a tudattalanban lappangó nyers vágyat mondja ki: „Mikor kiált megálljt a társadalom a Fidesz gyermekbántalmazást támogató (pénzelő) politikájára?” Meglehet, beleképzelem, de már olyan véleményt is várnának, miszerint a szabadságjogokat és az uniós-amerikánus demokratikus normákat megtestesítő gyermekvédelmi hatósági vívmányokat veszélyeztető Magyarország különutassága ellen elérkezett az idő (és az ürügy) felvenni a harcot. Miközben a férfi-női egyenlőséget túllihegők számára (már a várandós férfinak is szobrot állítottak) a szexuális bántalmazás megbocsáthatatlan bűn, az viszont egészen természetes és nem elítélendő, hogy az identitászavarral küzdő gyermeket meggyőzzék a nemváltoztatásról, majd magára hagyják, ha a műtét mégsem hozza meg a várt hatást.

Az egyik írásból azt is megtudtam, hogy Konok Pétert, aki a Wikipédia szerint magyar történész, publicista, fordító, a baloldali radikalizmusok kutatója, továbbá Böjte Csaba egyik vehemens bírálója, a ferences atya a megbocsátás jegyében meghívta egy kávéra bármelyik gyermekotthonba. Amaz viszont konokul elutasította a feléje nyújtott kezet a megbocsáthatatlan bűnökre hivatkozva, valamint arra, hogy „nem nála kellene felmentést és megbocsátást keresnie, sőt nem is Jézusnál, hanem a konkrét áldozatoknál”.

Nagypéntek elmúlt, húsvétot megünnepelte a keresztény világ, megérkezett áldozócsütörtök.

Úgy látszik, a médiában tüzet okádók a mennybemenetelt összetévesztették a pokolbajárással. De mi miért lennénk olyan naivak, hogy Sodoma, vagy éppenséggel a Via Dolorosa nem ismétlődik meg? Kivételesen pünkösdi keresztrefeszítés! Amint az evangélista megírta: „Amint meglátták Jézust a főpapok és a szolgák, így kiáltoztak: „Feszítsd meg, feszítsd meg!” Pilátus pedig ezt mondta nekik: „Vegyétek át ti, és feszítsétek meg, mert én nem találom bűnösnek.” Jézus Pilátus előtt – az emberiség nagy példája, a kereszténység örök jelképe.

Mint a dévai Szent Ferenc Alapítvány egyik gyermekotthonának támogatója, aki belülről látom a nevelők lelkiismeretesen végzett munkáját, a rájuk bízott gyermekek vallásos és erkölcsi nevelését, a Gyulafehérváron kántornak készülő „keresztfiam” előmenetelét és örömeit, mélységesen elítélem azt a sértegető, minősíthetetlen és tiszteletlen hangnemet, amit egyesek írásaikban és véleményeikben megengedtek maguknak. Sok ezer és tízezer és százezer becsületes magyar ember nevében (gyermekek, nevelők, segítők, támogatók, szimpatizánsok, partvonalról drukkolók, keresztények és nem keresztények) teljes mértékben elítélem a verbális bántalmazást. Amiként a jogerősen elítélt nevelő okozta lelki traumák, azonképpen a szólásszabadság joga által védett „megmondó emberek” sértő és megalázó, más típusú lelki fájdalomhoz vezető viselkedése számomra ugyanúgy a bűn kategóriájába tartozik.

Bűn és bűnhődés. Mivel pünkösd közeleg, a bűnhődésre érdemesülteknek Csíksomlyót ajánlom. Arról már lekéstek, hogy Budapestről induljanak el gyalog zarándokolni, de néhány napnyi önsanyargatásra és lelki katarzisra még lenne lehetőség. Szívesen végigkísérem őket az úton.

Pax et bonum!

A szerző marosvásárhelyi egyetemi tanár

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
4 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél
cX_G brat.ro/sati 365 nap Harmadik fél
cX_P brat.ro/sati 365 nap Harmadik fél
cX_S brat.ro/sati munkamenet Harmadik fél
evid_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap Harmadik fél
evid_v_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap Harmadik fél
evid_set_{customer_id} brat.ro/sati 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport