A jó pásztor bizonyossága – Gondolatok pápalátogatás után

Ferenc pápa magyarországi látogatása számunkra történelminek bizonyult, hiszen négy éven belül harmadszor látogatott el magyar közösségbe, és a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson való részvételét, rövid magyarországi tartózkodását követően két éven belül visszatért. Három napon át közösségi együttlétek, megszívlelendő üzenetek, krisztusi útkövetések élményével, a szeretet kisugárzásával töltötte fel híveit, tisztelőit. Sok millió magyar és nem magyar szívet.

A pápa megcáfolta a korábbi ellendrukkerek minősíthetetlen hangoskodását, az előző útjával és Magyarországhoz való viszonyával kapcsolatos spekulációkat és elferdítéseket.

A több tízezer, százezer jelenlevő, de az eseményeket a tévéképernyők előtt követők részére is életreszóló élményt, harmonikus és szemet gyönyörködtető együttlétet, személyes találkozást, lelki feltöltődést nyújtott a szeretet, a békesség, az ökumenizmus jegyében érkező Szentatya. „Veni, vidi, vici” – a keresztényüldöző Julius Caesar szavait fordította le a kétezer éves kereszténység nyelvére, amint – korábbi nyilatkozata alapján – „elment Budapestre a szeretett magyarokhoz, hogy átölelhesse őket”. Miközben minden jel arra utalt, hogy élvezte az együttlétet, erőre kapott a Szentatya, aki megsokszorozta a feléje irányuló szeretetet, legitimizálta az ezer éves Szent István-i értékeket és a mostani államvezetés kiállását a kereszténység védelmében. Szavaiban magyar szentek és szent életű emberek példáit vállalta fel, és több ízben magyarul szólt: „Jónak lenni jó.”, „Köszönöm, Isten fizesse!”, „Isten áldd meg a magyart!”

A gyönyörű környezetben, a Fennvaló áldásával napsütötte országház szomszédságában lezajló szentmise legfontosabb metaforái a jó pásztor, a nyitott kapu, a megbocsátás szépsége voltak. Vallási értelemben mindhármat Krisztus, a keresztény ember számára a Megváltó testesíti meg. Világi síkon az individualizmus zárt kapui és az elesettekkel szembeni közöny, a rászorulók (migránsok) iránt tanúsított elutasítás arra jelent pápai felszólítást, hogy „Legyetek nyitott kapuk!”.

De vajon kinek kell megbocsátást gyakorolnia, kaput nyitnia, jó pásztornak lennie?

A napjainkban is jelentős vallási – és vatikáni állami – hatalmat képviselő pápa, Jézus Krisztus helytartója mellett nyilvánvalóan a világ, Amerika, Európa, Magyarország, Románia... vezetőire, vallási és világi elöljáróira is érvényes a felhívás. Mert a jó pásztor „nem lopja el a rá bízott nyájat”, a jó politikus pedig képes jó pásztora lenni a népének.

Miközben a lelkiismeret hangjára hallgató különutas politikája miatt Magyarország az Európai Unió sajátos érdekközösségében a vádlottak padján áll, megszívlelendő a megbocsátás, a jó pásztor és a nyitott kapu jelképe. Ferenc pápa a protestáns női államfővel (egészen más „kategória”, mint a végre római katolikus, ám szellemi teljesítőképesség terén vallási vezetőjét feltétlen példaképnek tekintő amerikai elnök) és miniszterelnökkel közös együttléte során mindenesetre legitimizálta családpolitikájukat, és teljes mértékben hiteltelenné tette mindazon rosszakaratú félremagyarázásokat, miszerint a „migránspárti pápa” nem áll szóba a „kerítéspárti miniszterelnökkel”.

A pápa ugyanis alapvetően a rászorulók – beleértve a szülőföldjükről elüldözötteket is – védelmezője, az államfő pedig saját állampolgárai érdekeit képviseli, akár az ellenőrizetlen és jogszerűtlen határátlépés ellenében.

A más népek számára is követendő, ezer éves Szent István-i intelem és annak gyakorlása az idegenek befogadására vonatkozóan ugyanis sohasem jelentette számukra előjogok biztosítását, amiképpen az ukrán menekültek példamutató támogatása is cáfolja a magyar kormányzat idegengyűlöletét, inkább a testvériség gyakorlására nyújt példát. Csupán a szeretet és nem a hatalom, az érdek oldaláról kellene értelmezni a jelenséget.

Csakhogy a földön mindenkor együtt munkálkodott a jó és a gonosz, amiként minden őseposz, vallás, alapvető emberi összegző mű foglalkozott e kettősséggel. Nem csoda hát, ha a szeretet katarzisában, három napon át az egészséges magyar büszkeség jegyében, bármiféle incidens nélkül lezajló pápalátogatásra egyesek máris pokoli tüzet zúdítottak az egyre sajátosabban értelmezhető szólásszabadság, demokrácia szólamaival. Nevesincs cikkeikben és véleménynyilvánításaikban hitetlennek, antikrisztusnak titulálták Szent Péter utódját, saját országukat (az alaptörvény szerint keresztény Magyarországot) szalonképtelen jelzőkkel illették, az állami vezetőket pedig a migránsok feltétel nélküli befogadására szólították fel. Sajnálatra méltó szeretetlenséggel fejtették ki néhol gúnyos, félretájékoztató, saját érdekeiket szolgáló véleményüket. Mert bár sokféleképpen értelmezhető egy pápalátogatás is, ám a szeretet nyelvén megfogalmazott, igazságra és békességre támaszkodó üzenetek elferdítése – minősíthetetlen.

De jött a kis Fiat, mellette haladtak a huszárok, száz gyermek a repülőtéren, tízezer fiatal a sportcsarnokban, hátrányos helyzetűek, Csaba testvér és jó néhány székely zászló, Pázmány Péter tudományos szellemisége és más vallások képviselői.

És Szent Péter utódjának a trónusa elé felvonultak a család, a szerzetesek, az önkéntesek, a népviseletbe öltözöttek reprezentánsai. Istenhit és szeretet, fiatalosság és jövőkép. Lelki mérföldkő és feltöltődés, életreszóló élmény sokak életében Ferenc pápa történelmi látogatása. Mert jönnie kellett a világ letekintélyesebb egyházfőjének, hogy magába szálljon egy egész ország lakossága.

A pápalátogatásnak országhatárokon túli, magyar vonatkozású kisugárzásai is voltak. Nemcsak a határokon túli magyarság köszöntése, vagy éppenséggel a kárpátaljai ifjú tanúságtétele miatt. Amikor ugyanis a Szentatya az ezer éves Magyarországra vagy Szent Erzsébetre utal, akkor mi is otthon vagyunk. Amikor pedig kétszer is magyarul idézte a himnuszunk első sorát, és általa isteni áldást kért mindannyiunkra, bizony sokan keserűen odagondoltuk: vajon miért munkálkodik a gonosz Nagykárolyban, és nem tűri meg Kölcsey szobrának talapzatán az isteni áldást? Miközben államalapító Szent Istvánunkat a keleti kereszténység is szentként tiszteli, miért nem kapjuk meg az általa nekünk kijáró tiszteletet?

A népviseletbe öltözött román lány imája a pápai trónszék előtt vajon hiábavaló lesz ezután?

Háború és béke. Lev Nyikolajevics Tolsztojjal, vagy nélküle. Háború Nagykárolyban, háború Bahmutban; Washingtonban és Brüsszelben. Békepártiság a Vatikánban és Magyarországon, hiszen keresztyén út a béke útja. És mindkét állam zászlajában ott találjuk a béke színét. Vasárnap a Kossuth tér egészen fehérbe öltözött egy felemelően szép és lélekmelegítő, őszinte és elegáns pápai szentmise alkalmával. Aki ezt nem ismeri be, vajon felül tudja múlni ezt az isteni gyönyört, alternatívát tud állítani a lélek esztétikájára?

Nagyotmondásokon alapuló kampánygyűléseken, petárdás focimeccseken, száz decibeles rockkoncerteken aligha. Akit viszont akár április utolsó hétvégéjén a pápalátogatás alkalmából utolért az emberek feletti erő sugallata, megérintett a jó pásztor bizonyossága, és megszólított a szeretet himnusza, abban megfogalmazódhat bár annak az érzése, hogy kár lenne felélni, lerombolni ezt a kultúrát a pénzre és földi hatalomra épülő újabb és újabb világrend nevében.

Ferenc pápa látogatásával nyilvánvalóan megerősödtek a Vatikán és Magyarország kapcsolatai, miközben a világ katolikussága szeretettel vetette tekintetét a Magyarok Nagyasszonya békét akaró országára.

A három napos pápai vizit vendéglátója, Erdő Péter bíboros köszöntésében kihangsúlyozta, hogy a történelem során Magyarország, a magyar katolikus közösség perifériát alkotott, egy olyan népet, „amely ezer éve szeretettel ragaszkodik a nyugati kereszténységhez, amely sokszor megfeledkezett róla”. Egyébként Erdő Péter bíborosnak bizonyára nőttek az esélyei, akárhány százalékos támogatottsága, egy majdan esedékes pápaválasztáson. A sok nyelvet beszélő, tudós alkatú, jó szervezői készséggel megáldott főpásztor ugyanis immár egy sikeres pápalátogatás házigazdája a római katolikus hívők legmagasabb szintű összejövetele, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus két évvel ezelőtti budapesti megszervezése után.

Az ökumenizmust, a határok természetes összekötését szorgalmazó Ferenc pápa válaszbeszédében szó szerint az alábbiakat mondotta: „A Magyarok Nagyasszonya szívére szeretném bízni az európai kontinens hitét, különösen a béke ügyében.” Akire „rábízta”, hogy „az ukrán és az orosz népre tekintsen”, vagyis – mondanám a saját olvasatomban – közvetítsen a béke ügyében. A budapesti apostoli útját Máriának felajánló Szentatya az országát a Magyarok Nagyasszonyának felajánló Szent István utódait testvériségre, nyitottságra, alázatra és engedelmességre intette, Krisztus örömének terjesztésére kérte, sőt arra is, hogy imádkozzanak érte.

Végül felcsendült a régi magyar himnusz, ami teljes összhangban volt Ferenc pápa történelmi látogatásával: „Magyarországról, édes hazánkról, ne feledkezzél el szegény magyarokról!”

Hit, szeretet, béke! Pax!

A szerző marosvásárhelyi egyetemi tanár