A Babeș-Bolyai Tudományegyetem központi épülete Kolozsváron
Fotó: Jakab Mónika
Ki és milyen jogon mondott le az állami egyetem igényléséről, és hogyan indokolja ezt a képtelen behódolást?
2023. május 21., 14:452023. május 21., 14:45
2023. május 21., 14:542023. május 21., 14:54
Elégedetten kommentálták a bukaresti parlament egyes magyar tagjai a mostani tanügyi törvénytervezet számunkra kedvező cikkelyeit – ezért is fogadtuk megütközéssel, hogy
Lipsește cu desăvârșire! (Teljes mértékben hiányzik – szerk. megj.)
Lemondott-e róla törvényhozási képviseletünk? – kérdi az ember jókora csodálkozással. Hiszen a korábbi három évtized eme igény hangoztatásától volt viharos nemegyszer, s kétely nem fér hozzá, hogy egy ilyen csúcsintézmény jelenthetné az áhított kulturális önrendelkezés egyik legfontosabb oszlopát. S erre a Bolyai Tudományegyetem 1959-es felszámolása óta mint legnagyobb kisebbségi sérelmünkre tekintünk.
Nem volt égbekiáltó jogfosztás, ami akkor történt, méghozzá – szemtanúk szerint – magának a későbbi diktátornak a vezénylete alatt?! Nem érett volna meg az idő és a román jogállam arra, hogy ezt a nyilvánvaló diszkriminációt jóvátegye és végre biztosítsa azt az oktatási jogot, mely ma az Európai Unióban tucatnyi, nálunk kisebb népcsoportnak magától értetődő természetes intézményét működteti? Biztosítván ifjai és tudósai számára az esélyegyenlőséget a tudás elsajátításában és a tudományok művelésében.
Ki meri azt állítani, hogy a vásárhelyi orvosi magyar tagozata vagy pláne a kolozsvári BBTE „magyar vonala” optimális jogállapotot és kedvező mindennapi gyakorlati lehetőségeket nyújt nem a minapi tiltásokhoz, és gáncsoskodásokhoz, hanem a mai pozitív európai példákhoz képest?
Hogy az anyaország iparkodott kiígazítani és pótolni a hazai jogállapotnak ezt a hiányosságát – az nem jelentheti azt, hogy eme múlhatatlan adósságát államunknak nem kell törlesztenie polgárai egy csoportja felé.
B. Kovács András
A szerző Sepsiszentgyörgyön élő újságíró, író
A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.
Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.
Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.
Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.
Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.
Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.
Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.
Még néhány ilyen megnyilvánulás a választási lázban égő „felelős” nyugat-európai politikusok részéről, és előbb-utóbb arra eszmélünk, hogy háborúban állunk.
Sok faluban soha nem volt olyan mérvű infrastrukturális fejlesztés, mint az elmúlt két évtizedben. Az aszfaltozás, közművesítés, az új művelődési házak, orvosi rendelők és a felújított iskolák ellenére a romániai falu mégsem vonzó, a fiatalok menekülnek.
Most, hogy feltartóztathatatlanul veszi át a tél helyét a tavasz, arra gondoltunk, a természethez hasonlóan kicsit megújulunk mi is.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!