Egy év kihagyás után idén visszatér az X-Faktor, amelynek stábja március 21. és április 21. között Erdélyben tart meghallgatást. A Krónikának a gyergyói Solyom Bernadett beszélt arról, hogyan változtatta meg életét a műsor a 2022-es győzelem után.
Miközben a munkálatok kezdetét követő hónapokban még mintaértékűnek számított az észak-erdélyi autópálya Magyarnádas és Magyarzsombor, illetve Magyarzsombor és Vaskapu közötti szakasza, mára a helyzet drasztikusan megváltozott.
Rekordnézettséget ért el Erdélyben a Most vagy soha! című film, három nap alatt 11 ezren látták – közölték kedden szerkesztőségünkkel a film romániai forgalmazói, a Taylor Projects és A Vándormozi.
A gazdaság és a kultúra területét érintő 45 főcsoport több mint 100 témakörében hirdették meg az idei Érték és Minőség Nagydíj pályázatot.
Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.
A következő két napban lehűl, utána ismét felmelegszik az idő, a hőmérséklet a 20 Celsius-fokot is elérheti – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn közzétett kéthetes előrejelzéséből.
Ne szedjék le a Hunyad megyei nemzeti parkban nyíló hóvirágokat az arra járók – erre hívja fel a figyelmet Facebook-oldalán a Romsilva állami erdészet.
Minél erősebb az RMDSZ képviselete a romániai politikában, annál jobban lehet támaszkodni a pártra a kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztésében – jelentette ki Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter pénteken Sepsiszentgyörgyön.
Rendhagyó módon piros-fehér-zöld díszkivilágítással és ünnepi utcai dekorációval készülnek a március 15-i nemzeti ünnepre Kolozsváron. Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter részt vesz a nagyváradi és sepsiszentgyörgyi ünnepségen.
Törökország kész Oroszország és Ukrajna csúcstalálkozójának házigazdája lenni a háború lezárása végett – közölte pénteken Recep Tayyip Erdogan török elnök, aki Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt fogadta Isztambulban.
Megérkezett az első gólya a Maros megyei Sáromberkére – közölte Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület.
Erdélyben is látható lesz március 15-étől a Most vagy soha! című film – közölték szerkesztőségünkkel a vetítések szervezői, a Taylor Projects és A Vándormozi kedden.
Immár húsz éve foglalkozik családfák kutatásával a magyarországi Hidvéghy Norbert, akinek munkája okán bőven van tapasztalata az erdélyi családok múltjának feltérképezésével, hiszen rengeteg erdélyi szálat kell kibogoznia.
Erdélyi körútra indul az AndréVajna produkció, amely két volt MasterCard Alkotótárs Ösztöndíjas költő, André Ferenc és Vajna Ádám zenés irodalmi & spoken word műsora.
Fényből és sárból címmel frissen jelent meg a Böjte Csaba ferences szerzetes élettörténetéről szóló könyv, amelyet 5 erdélyi helyszínen mutatnak be a következő napokban.
Az erdélyi magyar iskolák 11. és 12. osztályos diákjaival szeretné megismertetni a közintézmények működését, választási joguk és lehetőségük fontosságát a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR).
Négyállomásos erdélyi turnéra indul márciusban az idén 15 éves Bohemian Betyars. A magyarországi együttes frontembere, Szűcs Levente határon túli élményeikről, készülő lemezükről, eddigi pályafutásukról beszélt a Krónikának.
Tél végén, tavasz közeledtével mindenképp jó, ha a szervezetet kevesebb húsos, nehéz étellel terheljük, ugyanakkor különbséget kell tenni az időszakos és állandó húselhagyás között – fejtette ki a Krónikának Jánossy Alíz gasztronómiai szakíró.