Edukatív, másfél órás túraútvonalat avattak fel Beszterce-Naszód megyében, a Várkudui erdő elnvezésű szakasz 2,38 kilométeres.
Hőséggel indul a július, az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn kánikulariadót adott ki az ország területének háromnegyedére.
A hőlégballonozás erdélyi történetét mutatja be új epizódjában az Értékek útján című sorozat.
Görögország és Törökország kedvelt turistacélpontjain is lángok lobbantak fel a kánikula miatt – olvasható a román közszolgálati televízió honlapján.
Száz éve szentelték pappá Márton Áron püspököt, a centenárium alkalmából ünnepséget tartanak szülőfalujában, Csíkszentdomokoson. Mintegy ezren élnek még a faluban olyanok, akiket a püspök bérmált.
Franciaországban teljesít szolgálatot egy román katonai tűzoltókontingens július 1-31. között az Európai Polgári Védelmi és Humanitárius Segítségnyújtási Főigazgatóság (DG ECHO) által szervezett program keretében.
Gyönyörűen virágzik a Radnai-havasokban a védett erdélyi havasszépe (Rhododendron myrtifolium).
Fokozott készültség lépett életbe a hőség miatt Görögországban, vörös riasztást adtak ki, a perzselő meleg pedig a hétvégén is folytatódik.
Nem fukarkodtak a franciák a Brassó megyei Nagysink katonai támaszpontjának fejlesztése során: mindössze két év alatt 80 millió eurót költöttek a létesítmény infrastruktúrájának fejlesztésére.
Nyakunkon a kánikula, ilyen időben felnőttek és gyerekek is szeretnek strandra, uszodába menni. Kolozs megyében több fürdőhely is kínálkozik a tikkasztó hőségben, egyes strandokon azonban meglehetősen borsosak a belépők árai.
Egyéves születésnapját ünnepelte a Világszárnya Magyar Népmesemondó Szövetség, amelynek a Kárpát-medence szinte minden részéről vannak tagjai, köztük két erdélyi tagszervezet.
Összetetté vált a lelkészi hivatás a 21. században, a vallási specialista szintjéről elmozdult a lelkigondozói és adminisztrátori (művelődési, gazdasági stb.) szervezői tevékenységek irányába.
Megerősödtek a romániai magyar szórványközösségek a június 9-i választások eredményei szerint. A számok azonban arra is utalnak, hogy a szórványközösségek nemcsak az önkormányzati testületekbe jutottak be, hanem az önbizalmukat is visszanyerték.
Nem csak a helyszínen, Kölnben, hanem Erdély-szerte szurkoltak magyarok a nemzeti tizenegynek a németországi Európa-bajnokságon szombaton játszott csoportmérkőzésen.
A legkiválóbb magyar éttermek és séfek találkoznak három nap erejéig a 8. Debrecziner Gourmet Fesztiválon. Erdélyt a székelyudvarhelyi Páva étterem stábja képviseli; Trucza Adorján, a székelyföldi étterem vezetője nyilatkozott a Krónikának.
Ítéletidő tombolt csütörtökön este Erdély középső részén és a Kárpátokon túl, Dél-Romániában is, a lezúduló víz, a viharos szél és a jégeső Kolozsvárott és Bukarestben is jelentős károkat okozott.
Óriási bírságot kockáztatnak azok a sofőrök, akik autójukkal áthaladnak egy hegyi patak medrén. Az intézkedést a halászatról és a vízi erőforrások védelméről szóló új jogszabály szögezi le.
Az ország 34 megyéjére és Bukarestre érvényes sárga jelzésű riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a várható zivatarok miatt. Délen továbbra is marad a kánikula.