Környezetkímélő, saját wifivel, audioberendezéssel és kerekesszék-, valamint babakocsi-feljáróval ellátott autóbuszokat helyeztek forgalomba csütörtökön Kolozsváron.
Kiengedték a kórházból Julija Szkripalt, aki édesapjával, Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős ügynökkel együtt idegméreg-hatóanyagtól szenvedett súlyos mérgezést március elején a délnyugat-angliai Salisbury városában.
A közművelődési életben jeleskedő alkotóknak, kultúraszervezőknek adta át idei kitüntetéseit az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) szombaton, Kolozsváron.
Nem csupán a legfőbb ügyészség, hanem az összes fontosabb igazságszolgáltatási intézmény együttműködési megállapodást kötött a hírszerzéssel – derült ki.
A légiközlekedést irányító, átfogó európai rendszer hibája miatt az Európán belüli keddi repülőjáratok felénél jelentős késésekre lehet számítani – közölte a brüsszeli központú európai légiforgalmi irányítást összehangoló szervezet (Eurocontrol) kedden.
Teljesen kiégett kedd reggel Szatmárnémetiben a helyi tömegközlekedési vállalat egyik autóbusza.
Bekérette az orosz külügyminisztérium pénteken több nyugati és nyugati orientációjú ország nagykövetét, hogy jegyzékben fejezze ki tiltakozását a Nagy-Britanniával való szolidaritás jegyében orosz diplomatáknak a Szkripal-ügy miatt történt kiutasítása ellen.
Keddi összesítés szerint 23 ország összesen 141 orosz diplomatát utasított ki arra válaszul, hogy Nagy-Britanniában megmérgeztek egy brit–orosz kettős ügyynököt és a lányát. Többek között Románia és Magyarország is kiutasított egy-egy orosz diplomatát. A bukaresti orosz nagykövetség keményen reagált.
Arculatépítés állhat az adásvétel hátterében, de az sem kizárt, hogy a Holzindustrie Schweighofer nagyvállalat a kivonulást fontolgatja – vélekedtek a Krónika által megkérdezett zöldaktivisták, akiket azután faggattunk, hogy a Schweighofer-csoport hétfőn tudatta, eladta romániai erdőit.
Nemkívánatosnak nyilvánította a román külügyminisztérium Oroszország bukaresti nagykövetségének egyik diplomatáját a Szergej Szkripal egykori orosz kettős ügynök és lánya március eleji angliai megmérgezése miatt kirobbant nemzetközi botrány keretében.
Nyári időszámítás szerint közlekednek a vonatok vasárnap, március 25-e hajnalától kezdve - tájékoztat a román állami vasúttársaság (CFR).
Legkevesebb 50 százalékos kedvezménnyel utazhatnak ezután a helyi tömegközlekedési eszközökön a közoktatásban részt vevő tanulók, és legkevesebb 75 százalékkal olcsóbban vásárolhatnak jegyet kulturális rendezvényekre – az erről szóló törvényt hétfőn hirdette ki Klaus Johannis.
Több órát késnek egyes vonatok és repülőjáratok, a csúszós országutakon pedig akadozik a közlekedés Romániában hétfőn is a téliesre fordult időjárás – havazás, ónos eső és erős szél – miatt.
Moszkva nemkívánatos személynek nyilvánított 23 brit diplomatát, visszavonta a szentpétervári brit főkonzulátus megnyitására és üzemeltetésére vonatkozó engedélyt, és leállította a kulturális és oktatási ügyekkel foglakozó British Council tevékenységét.
Továbbra is igen nagy népszerűségnek örvendenek a romániai gépkocsipark felújítását célzó programok: bár a hivatalos rajtot csak csütörtökön tartották, sokan már előleget is fizettek a kiválasztott autóra.
A brit kormány felfüggeszt minden magas szintű diplomáciai érintkezést Oroszországgal, válaszul az angliai Salisbury városában egy volt orosz kettős ügynök és lánya ellen múlt héten elkövetett gyilkossági kísérletre.
Ingyenes vonatbérletet ad az Európai Unió a fiataloknak, akik egy hónapon keresztül 30 európai országba látogathatnak el a kedvezmény révén.
Az elmúlt húsz évben jelentősen megnőtt forgalom, illetve a fejlesztések hiánya is hozzájárul a nehézkes közúti határátlépéshez a román–magyar határon – közölte pénteken a román határrendészet nagyváradi kirendeltsége.