Törvénytelenül fuvarozott személyeket az a Maros megyei sofőr, akinek hibájából történt a keddi magyarországi súlyos közúti baleset. Az országos rendőr-főkapitányság eközben petíciót indított a vezetés közbeni közösségimédia-használat megfékezése érdekében.
A saját és utasai életével játszik, aki autóvezetés közben a telefonját használja – hívták fel a figyelmet a Krónikának nyilatkozó szakemberek, illetve a belügyminisztérium a kedden Magyarországon történt, kilenc román állampolgár halálát okozó baleset kapcsán.
Az idei év első négy hónapjában 83,02 százalékkal nőtt a környezetkímélő autók eladása Romániában a tavalyi esztendő azonos időszakához viszonyítva – derül ki a Gépkocsigyártók és -importőrök Egyesületének (APIA) adataiból.
Elsősorban a Nagyvárad és Debrecen közötti turisztikai és kulturális együttműködést erősítené, és akár egy közös turisztikai csomagot is létrehozhat a két település önkormányzata a közeljövőben.
Az igazságügyi intézmények és a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) kötött megkötött titkos együttműködési megállapodások célja az volt, hogy a hírszerzés ellenőrzést tudjon gyakorolni a többi intézmény fölött – állította Traian Băsescu volt államfő.
Segítséget ígért a közlekedésügyi miniszter Temesvárnak a Béga-csatornán tervezett vízi tömegközlekedés beindítása ügyében, amely azért is sürgős, mert ha az elképzelés nem valósul meg határidőre, a megyeszékhelynek jelentős összeget kell visszafizetnie az EU-nak.
A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) közzétette honlapján pénteken a Román Hírszerző Szolgálattal (SRI) 2012-ben kötött protokollum szövegét, miután feloldotta titkosítását.
Mindhiába áldotta meg az Isten a Székelyföldet olyan páratlan, különleges természeti kincsekkel, mint Bálványosfürdő és a Szent Anna-tó, ha az odavezető utak a kifürkészhetetlen emberi indítékok, szándékos vagy nem szándékos nemtörődömség miatt szinte járhatatlanok.
Nehézkesen haladt a teherforgalom szerdán a romániai határátkelőknél, ahol egyrészt az okozott problémát, hogy nem működött a vámhatóság informatikai rendszere, a nyugati átkelőknél ugyanakkor a keddi magyarországi kamionstop miatt alakultak ki hosszú sorok.
Kigyulladt csütörtökön Aradon a helyi tömegközlekedési vállalat egyik autóbusza. A jármű szinte teljesen kiégett, azonban az utasok nem sérültek meg, még azelőtt sikerült leszállniuk a buszról, hogy felcsaptak volna a lángok.
Továbbra is siralmas állapotok jellemzik a romániai közúti infrastruktúrát: miközben alig 763 kilométernyi autópályán száguldozhatunk, addig az úthálózat 35 százalékát, vagyis 31 025 kilométert föld vagy kavics borít.
A hadsereg titkosszolgálatával is kötött titkos együttműködési megállapodást a legfőbb ügyészség. A cél hivatalosan a haderőt érintő nemzetbiztonsági ügyekben való együttműködés volt.
Nem érhető el jelenleg a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) honlapja, mivel ismeretlen eredetű kibertámadás érte – közölte a vállalat szóvivője.
Maximálisan sikeresnek tekinthető a határon túli magyar szavazópolgárok mozgósítása az idei országgyűlési választáson – jelentette ki a Krónikának Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője. A politikus szerint az érvénytelen szavazatok száma csökkenthető a választási eljárás egyszerűsít&am
Nagy érdeklődés övezte idén is a Könyvturi | élőkönyvtár rendezvényt, amelyet a semmiből mindent mottóval szerveztek meg csütörtökön és pénteken a kolozsvári Szabók bástyájában.
Tavaly összesen 4,53 millió percet késtek a vonatok Romániában, ami csaknem 9 évnek felel meg – közölte szerdán a Profit.ro gazdasági hírportál.
Kedvezőtlenül érintik a Brassó–Székelyföld–Budapest vonalon közlekedő székelyföldi utazóközönséget a MÁV menetrend-változtatásai – hívják fel az illetékesek figyelmét a székelyföldi elöljárók. Aláírásokat gyűjtenek a lakossági igények alátámasztására.
A légitársaságok akkor is kötelesek kártérítést fizetni utasaiknak, ha a repülőjárat törlését vagy jelentős késését egy átszervezés váratlan bejelentését követően kialakult „vadsztrájk” okozza – mondta ki keddi ítéletében az Európai Bíróság.