A kormányőrség (SPP) vezetője arra használta az intézményt, hogy információkat gyűjtsön és befolyásolja a kormánytagokat, a pártok vezetőit és „bizonyos üzeneteket” juttatott el az ügyészekhez és bírókhoz - jelentette ki Liviu Dragnea.
A bukaresti metró 5-ös vonalának megépítését vizsgálja az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF), amely csütörtökön a terepen vizsgálódott, iratokat kért ki a tömegközlekedési vállalattól.
Nagyváradon és Sepsiszentgyörgyön is prioritás idén a közszállítás fejlesztése, önerőből azonban egyik város sem tudja megvásárolni a borsos árú, környezetkímélő tömegközlekedési járműveket, ezért EU-s alapokat hívnak le.
Nehéz a jelenlegi parlamenti támogatási megállapodást az eddigi eredményekhez kötni, inkább a centenárium éve befolyásolta a döntést – szögezte le megkeresésünkre Korodi Attila.
A kultúra gyakorta volt a „romániai politika Hamupipőkéje”, ő pedig tárcavezetőként a párbeszédre és átláthatóságra helyezné a hangsúlyt, mondta George Ivaşcu új művelődési miniszter.
A kolozsvári metróvonal kivitelezésére vonatkozó tanulmányok elkészítésére különített el pénzt a polgármesteri hivatal, a földalattira ugyanakkor még legalább egy évtizedet kell várni.
Könyvbemutatókkal, koncertekkel, díjátadókkal, tárlatmegnyitókkal ünneplik Erdély-szerte a magyar kultúra napját ezen a héten és jövő héten.
Ritkán látható, félénk vadat, hiúzt filmeztek a Brassó megyei Királykő Nemzeti Parkban a Romsilva állami erdészet munkatársai.
A román–magyar kapcsolatok javulása létérdeke az erdélyi magyarságnak, ennek a közeledésnek viszont sokat ártott Mihai Tudose miniszterelnök akasztásos kijelentése – hangzott el egy szombat esti kolozsvári pódiumbeszélgetésen.
Számos szatmári és magyarországi művész lép fel a szombaton kezdődő, egy hétig tartó magyar kultúra hetén Szatmárnémetiben. A rendezvénysorozatról Tóth-Páll Miklós színművész, a szervező Ady Endre Társaság elnöke beszélt a Krónikának.
Elfogadhatatlannak és megbocsáthatatlannak tartja Mihai Tudose román miniszterelnök állítólagos akasztásra vonatkozó nyilatkozatát a Fidesz.
Ahogyan az várható volt, kilencven nappal elhalasztották a Szászsebes és Torda közötti autópálya 3-as szakaszának átadását a közúti infrastruktúrát kezelő vállalat (CNAIR) által megállapított rendellenesség miatt.
Színházi előadásokat, tárlatokat, kulturális rendezvényeket tartanának a régi filmszínház épületében létrehozandó aradi kulturális központban, amely összefogná a térség magyarságát – mondta el a Krónikának Bognár Levente alpolgármester.
A külföldön élő román állampolgárok nagyban befolyásolják a statisztikát, miszerint a határon átlépők nagy része saját autóval hagyja el az országot. Egyre többen repülnek, a buszos kirándulások visszaszorulnak.
Egyre biztosabbnak tűnik, hogy nem egyfajta regisztrációs adóként fog visszatérni idén a környezetvédelmi bélyegilleték, hanem egy olyan adó formáját ölti majd, amelyet valamennyi autótulajdonosra kivetnek.
Több mint 150 kilométer autópálya átadására tett ígéretet 2018-ra vonatkozóan Felix Stroe közlekedésügyi miniszter, akinek bejelentését azonban nehéz elhinni, tekintve, hogy 2016-ban egyetlen kilométer sztrádát sem nyitottak meg, és idén is csak 15 kilométerre futotta.
A szélsőséges pártok véleményétől eltekintve ma már nemzeti egység van a kettős állampolgárság tekintetében, a honosítással a határon túli magyarság közjogi értelemben is a magyar nemzet részévé válhatott – mondta el a Fidesz frakcióvezetője vasárnap.
Összeütközött egy személyszállító és egy teherszállító vonat kedd este a németországi Neuss közelében, a balesetben többen könnyen, hárman súlyosan megsérültek.