Rogán: a Fidesz addig marad az Európai Néppártban, amíg az nem lesz bevándorláspárti

Rogán Antal •  Fotó: MTI

Rogán Antal

Fotó: MTI

A Fidesznek addig éri meg az Európai Néppártban maradni, amíg az nem áll át teljes egészében a bevándorláspártiak oldalára – mondta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

MTI

2019. március 17., 08:582019. március 17., 08:58

Rogán Antal hangsúlyozta, a kormánypártnak addig kell a néppárton belül harcolnia Európa megújításáért, amíg van esély arra, hogy annak segítségével olyan európai vezetőket választhatnak, akik képesek a bevándorlás megállítására, valamint a határok és a keresztény kultúra megvédésére. A tárcavezető megjegyezte, úgy látja, most van lehetőség erre.

Idézet
A mi célunk végső soron Európa megújítása”

– fogalmazott, majd hozzátette, az európai vezetés Jean-Claude Juncker irányításával kudarcot kudarcra halmozott az elmúlt öt évben. A két legnagyobb kudarcként említette, hogy a britek kiléptek az unióból, a „migránsok, a bevándorlók pedig tömegével bejöttek”.

Megerősítette, a kormány március 15-én véget ért tájékoztatási kampányában azért mondták el, milyen titkos tervek lapulnak a brüsszeli fiókokban, mert attól tartanak, hogy ezeket a májusi EP-választás után elő fogják venni. „Így történt ez az elmúlt években is: a választók előtt nem beszéltek róla, ellenben egyszer csak törvények, intézkedések lettek belőle” – fogalmazott Rogán Antal. Példaként említette, hogy így jelent meg a kötelező kvóta is a napirenden.
A miniszter rámutatott, azt szeretnék, ha nyílt vita folyna arról, Európa akar-e bevándorlókat.

A néppártban ugyanis sokan úgy kalkulálnak, hogy a bevándorláspárti baloldal szavazatai nélkül Manfred Weber nem lehet az Európai Bizottság elnöke 

– fejtette ki. A tárcavezető szerint ezért sokszor azt érzik, hogy „nem feltétlenül az eredeti néppárti véleményeket tükrözik” az elhangzó mondatok, álláspontok. A néppárt egy jelentős része például nem vall olyan bevándorláspárti nézeteket, mint néhány más tagja és az egész európai baloldal, a zöldek és a liberálisok.

Rogán Antal közölte azt is, a kabinet a következő hetekben a családvédelmi akciótervre koncentrál, azzal kapcsolatos hirdetéseket jelentet meg, és a kommunikációjában is az lesz a hangsúlyos. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kormány elfelejtette volna, mit mondott az elmúlt hetekben, hiszen azt komolyan gondolta – jelentette ki. Egyúttal arra is felhívva a figyelmet, Orbán Viktor miniszterelnök is hangsúlyozta, hogy a politikai álláspontja változatlan.

Megerősítette, a magyar kormányfő továbbra is azt javasolja, hogy a határvédelmi jogok kerüljenek vissza a nemzetállamokhoz az Európai Bizottságtól, a schengeni országok belügyminiszterei együtt döntsenek a migrációs és határvédelmi kérdésekben, az unió pedig a közös kasszából állja a tagállamok mindenkori határvédelmi költségeinek felét.

Amíg ezeket a javaslatokat nem söprik le egyértelműen, addig a Fidesz a néppárt keretein belül marad

– mondta. A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője meglepőnek nevezte, hogy Brüsszelnek fontosabbnak tűnik az „amerikai illetőségű Soros-egyetem ügye”, mint az amerikai kormányzatnak, amely az elmúlt hetekben meggyőződhetett arról, hogy az intézmény működését nem gátolja semmi Budapesten. „Úgy tűnik, hogy Brüsszelben sokaknak Soros György egyeteme és Soros György érdeke fontosabb, mint az amerikai kormányzatnak” – fogalmazott, aláhúzva ugyanakkor azt is, hogy amennyiben van olyan megoldási javaslat, amihez a magyar törvényeket nem kell módosítani, és azokba bekapcsolódnak más kormányok is, akkor azokat szívesen tanulmányozzák.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 13., vasárnap

Megfordult a trend: hosszú idő óta több romániai távozott Németországból, mint ahány odament

Tavaly öt év után először fordult elő, hogy több romániai távozott Németországból, mint ahányan odaérkeztek.

Megfordult a trend: hosszú idő óta több romániai távozott Németországból, mint ahány odament
2025. július 12., szombat

Orbán Viktor: az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni

,,Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni" – idézte szombaton a hirado.hu Orbán Viktort.

Orbán Viktor: az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni
2025. július 12., szombat

Donald Trump 30 százalékos vámot vetett ki az EU-ból és Mexikóból érkező importra, ellenintézkedésekre készül az Európai Unió

Donald Trump amerikai elnök 30 százalékos vámot vetett ki az Európai Unióból és Mexikóból érkező importtermékekre szombaton augusztus 1-jei hatállyal.

Donald Trump 30 százalékos vámot vetett ki az EU-ból és Mexikóból érkező importra, ellenintézkedésekre készül az Európai Unió
2025. július 12., szombat

Növelik a pilótafülke hangfelvételének mondatai az Air India repülőgép-tragédia rejtélyét

A nyomozók ijesztő felfedezést tettek az Air India 171-es járatának júniusban történt, 279 ember életét követelő balesetének előzetes vizsgálata során – számolt be a BBC.

Növelik a pilótafülke hangfelvételének mondatai az Air India repülőgép-tragédia rejtélyét
2025. július 12., szombat

Magyar Levente: egy magyar embernek azért kellett meghalnia, mert az ukrán állam pribékjei agyonverték

A 45 éves Sebestyén Józsefet Beregszász főutcájáról hurcolták el, majd egy vasdoronggal olyan súlyosan bántalmazták az ukrán karhatalmiak, hogy később már lábra sem tudott állni. Az ügy országos felháborodást váltott ki.

Magyar Levente: egy magyar embernek azért kellett meghalnia, mert az ukrán állam pribékjei agyonverték
2025. július 11., péntek

Orosz dróntámadásban megsérült két, ukrán oldalon harcoló román zsoldos

Megsebesült a román zsoldosokból álló, ukrán oldalon harcoló Getica harccsoport két katonája a frontvonalban egy orosz dróntámadásban.

Orosz dróntámadásban megsérült két, ukrán oldalon harcoló román zsoldos
2025. július 11., péntek

Orbán Viktor a Kárpátalján történtekről: agyonvertek egy magyar állampolgárt, és ezt ki kell vizsgálnunk

Az a magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

Orbán Viktor a Kárpátalján történtekről: agyonvertek egy magyar állampolgárt, és ezt ki kell vizsgálnunk
2025. július 11., péntek

Elhúzódó tűzszüneti tárgyalások közepette haltak meg újabb civilek Gázában

Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.

Elhúzódó tűzszüneti tárgyalások közepette haltak meg újabb civilek Gázában
2025. július 11., péntek

Román külügy: Románia úgy védi a hazai gazdák érdekeit, hogy közben Ukrajnát is támogatja

A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.

Román külügy: Románia úgy védi a hazai gazdák érdekeit, hogy közben Ukrajnát is támogatja
2025. július 11., péntek

Trump: Amerika a NATO-n keresztül küld fegyvereket Ukrajnának

Donald Trump elnök csütörtökön az NBC-nek azt mondta, hogy megállapodást kötött a NATO-val arról, hogy az Egyesült Államok a szövetségen keresztül fegyvereket küld Ukrajnának, és hogy a NATO „száz százalékban” fizetni fogja ezeket a fegyvereket.

Trump: Amerika a NATO-n keresztül küld fegyvereket Ukrajnának