Olyan ünnepekre van szükség, amelyek nem megosztanak és szembeállítanak, hanem románokat és magyarokat összekapcsolnak egymással – hangzott el a Centenáriumaink – Nagyvárad városnapja címmel tartott nagyváradi sajtótájékoztatón.
Jean-Claude Juncker az elmúlt négy és fél évben bebizonyította, hogy alkalmatlan az Európai Bizottság vezetésére – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az MTI-vel.
A román külügyminisztérium üdvözli Jean-Claude Juncker december elsejével – Erdély és Románia egyesülésének centenáriumi ünnepségével – kapcsolatos állásfoglalását, ugyanakkor aggodalmának ad hangot a „budapesti hatóságok retorikája” miatt.
Nem lopta be magát a magyarok szívébe Jean-Claude Juncker azzal, hogy európai ünnepnek nevezte Strasbourgban a román centenáriumot. Magyarországi és erdélyi magyar politikusok bírálják az Európai Bizottság elnökének kijelentését, s megszólalt az ügyben az uniós vezető sajtósa is.
Ebben az évben van a százéves évfordulója, hogy Erdély annak az entitásnak a részévé vált, amit ma Nagy-Romániának nevezünk.
A centenárium évében nemcsak a gyulafehérvári nagygyűlésre kellene emlékezni, hanem két, szintén száz éve, de a magyarok által Kolozsváron és Marosvásárhelyen szervezett nagygyűlésre is – hívta fel a figyelmet Fodor János, a BBTE Magyar Történeti Intézetének tanársegédje.
Hamis állításnak tartja Szabó József bihari megyemenedzser az EMNP megyei elnökének állítását, miszerint az RMDSZ által irányított Bihar megyei önkormányzat „műve” a Nagyvárad főterén megnyitott, „Óriás-Románia” térképet is felsorakoztató kiállítás.
Centenáriumi székely nagygyűlésre hívja november 18-án 13 órára Sepsiszentgyörgy főterére a székelyeket és a velük szolidaritást vállaló erdélyi magyarokat a Székely Nemzeti Tanács (SZNT).
Száz kilométernyi autópálya használatba adásával kíván hozzájárulni a nagy egyesülés századik évfordulójának megünnepléséhez a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) - nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek a vállalat vezérigazgatója, Narcis Neaga.
A román kormány egymilliárd eurót fordít kultúrára a következő években Nagy-Románia megalakulásának századik évfordulója alkalmából – jelentette be csütörtökön Viorica Dăncilă miniszterelnök.
Sokan fenntartásokkal fogadták, amikor az RMDSZ tavaly bejelentette, hogy nem akar kimaradni a román egyesülés 2018-ra meghirdetett centenáriumi évéből, és Ezer év Erdélyben, száz év Romániában jelmondattal programsorozattal készül a százéves évfordulóra.
Kilencrészes dokumentumfilm-sorozat készült a magyarság viszontagságos időszakáról az RMDSZ támogatásával. A Magyarok Romániában – száz év története című film első részét Kolozsváron vettették le.
Súlyosan tévedett, aki arra számított, hogy a centenáriumi évre, valamint a közelgő román uniós elnökségre tekintettel a bukaresti politikai osztály képviselői elássák a csatabárdot, és egy időre jegelik a nézeteltéréseiket.
Egyes elemzők szerint aggasztó, hogy a románok mintegy felének semmit nem jelent a „nagy egyesülés” centenáriuma, miközben mások ennél is rosszabb eredményre számítottak.
A román közvéleményt alig foglalkoztatják az Erdély és Románia egyesülésével kapcsolatos rendezvények – állapították meg hétfőn A kultúrafogyasztás 2017-es barométere nevű országos felmérés készítői.
„Csakis az önképünk alapján tudjuk megmutatni magunkat", és az erdélyi magyarság elmúlt száz évének feldolgozásához nemcsak magyar-román, de magyar-magyar párbeszédre is szükség van, hangzott el a kolozsvári történészkonferencián.
George Ivașcu, a kultúra és a nemzeti identitás minisztere szerint a „történelmi valóság” megköveteli, hogy 2020-ig meghosszabbítsák a centenáriumi ünnepségsorozatot.
Románia 2020-ig meghosszabbítja az Erdéllyel való egyesülés centenáriumi ünnepségsorozatát – jelentette be pénteken Gyulafehérváron egy sajtótájékoztatón George Ivașcu, a kultúra és a nemzeti identitás román minisztere.