Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Kódolt politikai válságok

2018. május 21., 23:232018. május 21., 23:23

Súlyosan tévedett, aki arra számított, hogy a centenáriumi évre, valamint a közelgő román uniós elnökségre tekintettel a bukaresti politikai osztály képviselői elássák a csatabárdot, és egy időre jegelik a nézeteltéréseiket.

Az elmúlt hetek egymásnak feszülése, az egyre több fronton dúló politikai háború arra enged következtetni, hogy lehetetlen bármiféle politikai társbérlet az eltérő ideológiát képviselő államfő és kormánykoalíció között. Ez a kényszerű, adott pillanatban „lepapírozott” együttélés a jobbközép Traian Băsescu exelnök mandátuma és a szociáldemokrata Victor Ponta kormányzása idején úgy-ahogy ideig-óráig még működött, aztán látványosan felrúgták a felek.

A közelmúltig úgy tűnt, kisebb-nagyobb torzsalkodások közepette ugyan, de Klaus Johannis és a 2016 decemberében hatalomra jutott balliberális koalíció mégis kihúzza valahogy egymás mellett maradandó sérülés nélkül, erre azonban ma már nem ajánlott nagy tételben fogadni. Akár a román nagykövetség Jeruzsálembe költöztetésének ügyét, akár a Dăncilă-kormány gazdaságpolitikája miatti elégedetlenséget vesszük figyelembe, nyilvánvaló, hogy a jobboldali államfő és a szociálliberális hatalom foggal-körömmel ragaszkodik alkotmány biztosította hatásköréhez, sőt az alaptörvényen túli mozgásteréhez is, és igyekeznek minden lehetőséget megragadni a kezdeményezésre, politikai tőkéjük gyarapítására.

Miközben Johannis a jövő évi államfőválasztásra és az általa remélt második mandátum megszerzésére „gyúr”, Liviu Dragnea – természetesen a túlélésen, második büntetőpere sikeres átvészelésén kívül – arra játszik, hogy az „okkult erőkkel”, a „párhuzamos állammal” összemosott jobboldali elnököt külpolitikai kérdésekben is elszigetelje.

A szociáldemokrata pártvezér helyzete egyformán könnyű és nehéz. Egyrészt jó ideig nem kell számolnia a teljesen meggyengült és leépült ellenzékkel, élen a magát jobboldalinak mondó liberálisokkal, akiknek elnöke, Ludovic Orban jogilag megalapozatlanul lovalta bele magát a miniszterelnök elleni bűnvádi feljelentésbe, ami gumicsontnak egy ideig jó ugyan, borítékolható végkimenetelét tekintve azonban politikailag sem sokat hoz a konyhára. Ugyanakkor Johannis szerepe éppen amiatt értékelődik fel – és válik iszonyúan nehézzé az ellene folytatott koalíciós hadjárat –, mivel reális politikai alternatíva híján jelen pillanatban egyedül ő jelenti a balliberális hatalommal szembeni ellenpólust.

Mindent egybevéve pedig a fokozatosan elmérgesedő konfliktus azért fenyeget szélesebb eszkalálódással – Viorica Dăncilă és kormánya megbuktatási, illetve az államfő felfüggesztési kísérletével –, mivel a hatályos alkotmány szerint Románia se nem tisztán elnöki, se nem parlamentáris rendszer, amelybe mondhatni kódolva vannak a mostanihoz hasonló válságok. Vagyis a megoldást a jelenlegi alaptörvény átszabása, avagy az államelnöki és a végrehajtó hatalom választások útján történő „egyszínűsítése” jelentené.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Mennyire esélyes a magyar–román közeledés?

Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Első az erdélyi magyarok érdeke

Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.

Balogh Levente

Balogh Levente

Mainstream pártok, koalíciós botrányok, megszorítások és kommunista nosztalgia

Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.

Balogh Levente

Balogh Levente

Trump a háborút választotta?

Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.

Páva Adorján

Páva Adorján

Székelyföld és a román futball agresszorai

Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.

Gazda Árpád

Gazda Árpád

A „Fogjuk meg, s vigyétek!” politikájától az „Utánam, vitézek!” politikájáig

Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.

Balogh Levente

Balogh Levente

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?

Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.