Egyetlen éjszaka alatt 15 bírságot kapott összesen 11 890 lej értékben a közlekedési szabályok többrendbéli megszegése miatt egy 21 éves Maros megyei férfi, akinek 420 napra vonták be a gépkocsivezetői jogosítványát a marosvásárhelyi rendőrök.
Február 7-e és 13-a között a rendőrök 9562 bírságot szabtak ki az autóbusz- és tehergépkocsi-vezetőkre a közúti balesetek megelőzését célzó Truck&Bus elnevezésű országos akció keretében.
A román versenytanács összesen 353,4 millió lej értékben bírságolt meg öt gyógyszervállalatot és egy belga egyesületet, amiért összehangoltan megtagadták a romániai piac ellátását bizonyos gyógyszerekkel.
Rendőrök vetettek véget szombat hajnalban két törvénytelenül megtartott magánrendezvénynek a Kolozsvár melletti Szászfenesen.
Nem kell ezentúl minden egyes alkalommal kitölteniük a beutazási formanyomtatványt (PLF) azoknak, akik naponta ingáznak a román-magyar határon – jelentette be Kelemen Hunor.
Rekordösszegű bírságot rótt ki tavaly a nagyváradi helyi rendőrség, így 27 százalékkal több pénzzel gazdagította a városkasszát, mint egy évvel korábban.
A kormány csütörtöki ülésén elfogadja a közúti közlekedésre vonatkozó 2002/195-ös sürgősségi rendeletet kiegészítő és módosító rendeletet, amely új szankciókat állapít meg számos jogszabálysértés esetén.
Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) az eddigi 50.000 lej helyett ezentúl 200.000 lejig terjedő bírságot szabhat ki az árkorlátozásról és a drágulás kompenzálásáról szóló rendelet előírásait figyelmen kívül hagyó szolgáltatókra.
Törvénytelennek tartja a konstancai érsekség a Teodosie érsekre hétfőn kiszabott bírságokat. Az egyházi vezetőt háromszor is egyenként 1000 lejre büntették a rendőrök a karanténszabályok megszegéséért.
A rendőrség 1000 lejre bírságolta hétfőn Teodosie konstancai érseket, mert annak ellenére, hogy karanténban volt, istentiszteletet tartott a kikötőváros katedrálisában.
Nagy felháborodást szül a lakosság körében, hogy az egészségügyi igazgatóságok (DSP) december óta több ezer bírságot róttak ki az országba beutazókra a digitális formanyomtatvány ki nem töltése miatt.
Törvénytervezetet dolgoznak ki az önkormányzatok nyilvántartásában szereplő, a kifizetetlen bírságokból összegyűlt kinnlevőségek végrehajtásáról. A ki nem fizetett bírságok az önkormányzatok költségvetésében kinnlevőségként jelennek meg.
Összesen tíz bírságot szabott ki 195 ezer lej értékben az áram- és a gázszolgáltatókra az elmúlt napokban végzett ellenőrzései nyomán az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) energiaparancsnoksága – közölte hétfőn az intézmény.
Újabb hazai villamosenergia- és gázszolgáltatót sújtott pénzbírsággal az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) amiatt, hogy figyelmen kívül hagyta az energiaár-kompenzálásról szóló sürgősségi kormányrendeletet.
Az elmúlt egy héten elvégzett ellenőrzései nyomán összesen 450 ezer lejre büntetett 27 földgáz- és áramszolgáltatót a fogyasztóvédelmi hatóság (ANPC) energiaügyi parancsnoksága – számolt be pénteken az intézmény.
Görögországban havonta pénzbírságot kell fizetniük azoknak a 60 év felettieknek, akik megtagadják a koronavírus elleni oltás felvételét – jelentette pénteken a Le Figaro című francia lap.
Az energiaszámlák ártámogatási mechanizmusának figyelmen kívül hagyása miatt az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) pénzbírságot rótt ki az Electrica Furnizare villamosenergia- és a Gaz Vest földgázszolgáltatóra.
Önkéntesekre van szüksége az Arad megyei egészségügyi igazgatóságnak (DSP) ahhoz, hogy kiállítsák a bírságokat a digitális nyomkövetési formanyomtatványt ki nem töltő beutazók esetében.