Megjelentek a Szülőföldön magyarul program idei pályázati felhívásai, szerdától május 3-ig várják a jelentkezéseket – jelentette be Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten.
Több mint 169 millió lej kártérítést fizettek ki tavaly a biztosítótársaságok különféle lakáskárok miatt, 63 százalékkal nagyobb összeget, mint egy évvel korábban – közölte szerdán a Romániai Biztosítók és Viszontbiztosítók Országos Szövetsége (UNSAR).
Nagyváradon nyit üzemet az Etron Technology tajvani chipgyártó vállalat – közölte szerdán a CTP kereskedelmi ingatlanfejlesztő cég.
Az előző évhez képest 2023-ban több mint hatszorosára nőtt az úgynevezett smishing támadások száma Romániában – közölte szerdán a mobil marketingre szakodosott sendSMS platform elemzésére hivatkozva az ING Bank Románia.
A múlt évben a vasúti személyszállításban 5,4 százalékkal nőtt az utasok és 6,1 százalékkal az utaskilométerek száma 2022-höz képest – derül ki az Országos Statisztikai Intézet szerdán közzétett adataiból.
Akár 600 kilométert is kell utazniuk a székelyföldi vállalkozásoknak, hogy elszámolják támogatási költségeiket – erről döntött előbb a kormány, majd hétfőn a szenátus is jóváhagyta.
Az Egészségügyi Szolidaritás Szövetséghez tartozó szakszervezetek tagjai több mint 300 kórházban figyelmeztető sztrájkot tartanak szerdán 12 és 13 óra között, mert elégedetlenek a kormány által felajánlott béremeléssel.
Az Egyesült Államok kormánya több mint két héttel azelőtt figyelmeztette Oroszországot, hogy a Moszkva külvárosában található Crocus City Hall koncertterem potenciális terrortámadás célpontja, hogy fegyveresek tüzet nyitottak volna az ott tartózkodókra.
Erős, 7,2-es földrengés rázta meg Tajvant helyi idő szerint szerdára virradóra, épületek és autópályák rongálódtak meg, négy ember életét vesztette, és legalább 57-en megsebesültek.
Bár korábban felmerült egy „román egységfront” létrehozásának gondolata Szatmár megyében annak érdekében, hogy etnikai szavazással győzzék le az RMDSZ jelöltjeit, úgy tűnik, hamvába holt ötletről van szó.
A temesvári C. D. Loga Főgimnázium több tucatnyi diákját és tanárát kellett kedden és szerdára virradóra kórházba szállítani egy egyelőre ismeretlen eredetű mérgezés miatt.
A Romániai Postai Dolgozók Szakszervezete (SLPR) felhagy a sztrájkkal, amint iktatják a bukaresti területi munkaügyi felügyelőségnél az új kollektív munkaszerződést – erősítette meg szerda reggel a Román Posta vezetősége.
Egymást próbálják túllicitálni a hatóságok Máramarosban, ahol élményfürdő-építési „versenybe” fogtak a Felsőbányán, illetve a megyeszékhelyen létesítendő akvapark terveivel. Hasonló összegből szintén új, termálvizes élményfürdő létesülhet Belényesen.
Az izraeli miniszterelnök szóvivője kedden azt mondta, hogy az ország vállalja a felelősséget a hibáiért, amivel a World Central Kitchen hét segélymunkásának Gáza központjában történt megölésére utalt.
A jelek szerint az Egyesült Államok és Románia közötti, sokat emlegetett stratégiai partnerség ellenére Washington mégsem áll ki mindenben teljes mellszélességgel legfőbb balkáni szövetségese mellett
Washington szüntelenül dolgozik azon, hogy megakadályozza fegyverek és felszerelések Oroszországba történő szállítását, mégpedig Iránból vagy Észak-Koreából, de Kínából is, melyeket aztán Ukrajna ellen használnak fel.
Elődeihez képest szerényebb temetési szertartást akar magának Ferenc pápa, aki a vele készített legújabb interjúkötetben XVI. Benedekkel való kapcsolatáról is részletesen beszélt az olasz sajtóban kedden közzétett részletek szerint.
Sikerült megállapodásra jutniuk a feleknek a kollektív munkaszerződés végső formájáról, ennek megfelelően szerdán befejeződhet a Román Posta dolgozóinak sztrájkja – jelentette be kedden este Bogdan Ivan digitalizációért felelős miniszter.