Nem lesz „román egységfront” Szatmár megyében? A PSD helyi elnöke nem akar szövetkezni a liberálisokkal

•  Fotó: Facebook/Mircea Vasile Govor

Fotó: Facebook/Mircea Vasile Govor

Bár korábban felmerült egy „román egységfront” létrehozásának gondolata Szatmár megyében annak érdekében, hogy etnikai szavazással győzzék le az RMDSZ jelöltjeit, úgy tűnik, hamvába holt ötletről van szó.

Krónika

2024. április 03., 11:032024. április 03., 11:03

Mircea Govor, a Szociáldemokrata Párt (PSD) helyi elnöke egy keddi sajtótájékoztatón határozottan közölte, hogy „egy ilyen projektről már nem is tárgyalnak” – számolt be a Sătmărenii.ro portál.

Idézet
A PNL életképtelenné vált. Szatmáron nincs szövetség”

– mondta a politikus a kisebbik kormánypártról, amellyel amúgy közös európai parlamenti listát állítanak, és helyi szinten is több helyszínen együttműködnek.

A kijelentés azon a sajtótájékoztatón hangzott el, amelyen Mircea Govor bemutatta az új „igazolásokat”, vagyis azokat a volt liberális polgármestereket vagy alpolgármestereket, akik most éltek azzal a törvényi kiskapuval, amely lehetővé teszi számukra, hogy két hónappal a választások előtt pártot váltsanak.

Mint ismeretes, a Szatmár megyei közgyűlés elnöke jelenleg az RMDSZ színeiben megválasztott Pataki Csaba, a megyeszékhely polgármestere pedig Kereskényi Gábor.

korábban írtuk

Több megyében is közös jelölteket indít a PNL és a PSD, Szatmár és Maros megyéről is tárgyalnak
Több megyében is közös jelölteket indít a PNL és a PSD, Szatmár és Maros megyéről is tárgyalnak

Közös jelöltek indításáról állapodott meg hétfőn a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) több olyan megyeszékhelyen, ahol jelenleg a Mentsétek meg Romániát Szövetség adja a polgármestert.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 30., szerda

Egy híján két tucat migránst találtak egy kamionban

Az Arad megyei határrendészek egy forgalomban megállított nyerges vontató rakterében 23 migránst találtak elrejtőzve – közölte szerdán a hatóság.

Egy híján két tucat migránst találtak egy kamionban
2025. július 30., szerda

Holtan találták az Arad megyei nevelőotthon bántalmazással gyanúsított alkalmazottját

Holtan találták meg a rendőrök kedd este azt az Arad megyei férfit, akinek eltűnését a családja kedden jelentette, és aki ellen büntetőeljárás volt folyamatban a szépfalui gyerekotthonban elkövetett bántalmazás ügyében.

Holtan találták az Arad megyei nevelőotthon bántalmazással gyanúsított alkalmazottját
2025. július 30., szerda

Meghibásodás miatt elhagyta két kocsiját egy vonat, órákig várták az utasok, hogy visszatérjen értük a mozdony

Kellemetlen incidens történt egy, Nagyváradról a román tengerparton található Konstancára tartó vonaton: a szerelvény egyszerűen elhagyta két kocsiját a nyílt pályán.

Meghibásodás miatt elhagyta két kocsiját egy vonat, órákig várták az utasok, hogy visszatérjen értük a mozdony
2025. július 30., szerda

Több erdélyi megyében is károkat okozott a vihar az elmúlt 24 órában

Tizenhat megye összesen 32 településén és a fővárosban okozott károkat a rossz idő az elmúlt 24 órában – vont mérleget szerda reggel a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).

Több erdélyi megyében is károkat okozott a vihar az elmúlt 24 órában
2025. július 30., szerda

Funar megint uszított, fel is jelentették

Antiszemita uszítás miatt feljelentést tettek Gehorghe Funar, Kolozsvár egykori, magyargyűlöletéről elhíresült polgármestere ellen.

Funar megint uszított, fel is jelentették
2025. július 29., kedd

Halálra gázolt a vonat egy nőt a Szeben megyei Mikeszászán

Halálra gázolt a vonat kedd este egy 67 éves nőt a Szeben megyei Mikeszászán (Micăsasa) – közölte a megyei rendőrség.

Halálra gázolt a vonat egy nőt a Szeben megyei Mikeszászán
2025. július 29., kedd

Nyáron is elolvadhatunk a Bánsági-hegyvidéken tervezett síparadicsomtól

Igazi síparadicsom épülhet a Bánságban az ország jelenlegi leghosszabb sípályája mentén, amelyet már lesiklásra alkalmassá tettek a Szemenik-hegységben, viszont a java csak ezután jön a 40 millió eurót felemésztő nagyberuházásnak köszönhetően.

Nyáron is elolvadhatunk a Bánsági-hegyvidéken tervezett síparadicsomtól
2025. július 29., kedd

Tűz ütött ki a temesvári megyei kórházban

Tűz ütött ki kedd reggel a temesvári megyei kórház egyik kórtermében. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, és a szomszédos kórteremből két személy önként evakuálta magát.

Tűz ütött ki a temesvári megyei kórházban
2025. július 29., kedd

Volt, aki vaddisznó elől menekült: több ukrán állampolgár is a máramarosi hegyimentők segítségére szorult

Enyhe hipotermiás állapotban hoztak le a Máramarosi-havasokból egy ukrán férfit a hegyimentők és a határrendészek keddre virradóra.

Volt, aki vaddisznó elől menekült: több ukrán állampolgár is a máramarosi hegyimentők segítségére szorult
2025. július 28., hétfő

Beépíteni a népi kultúrát az iskolai oktatásba – ősztől akkreditált képzés indul pedagógusoknak

Akkreditált, a román oktatási minisztérium által elismert képzést indít ősztől pedagógusoknak az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány.

Beépíteni a népi kultúrát az iskolai oktatásba – ősztől akkreditált képzés indul pedagógusoknak