Bemutatott. Julianne Smith amerikai NATO-nagykövet ismét hangsúlyozta: az Egyesült Államok nem a román államfőt támogatja
Fotó: X/Julianne Smith
A jelek szerint az Egyesült Államok és Románia közötti, sokat emlegetett stratégiai partnerség ellenére Washington mégsem áll ki mindenben teljes mellszélességgel legfőbb balkáni szövetségese mellett. Amerika ugyanis megerősítette: a NATO főtitikári tisztségéért folytatott küzdelemben Mark Rutte távozó holland miniszterelnököt támogatja a tisztségre szintén bejelentkező Klaus Iohannis román elnökkel szemben.
2024. április 03., 09:022024. április 03., 09:02
Julianne Smith, az Egyesült Államok NATO-nagykövete kedden Brüsszelben tartott sajtótájékoztatón leszögezte: Washington teljes mértékben támogatja Mark Rutte jelenlegi holland miniszterelnököt az észak-atlanti szövetség vezetői tisztségének elnyerésében, mindemellett
„Azt hiszem, tisztában vannak azzal, hogy az Egyesült Államok álláspontja szerint teljes mértékben támogatjuk Mark Ruttét mint következő főtitkárt, de a legnagyobb tisztelettel viseltetünk barátunk, Iohannis elnök úr iránt is, nagyra értékeljük, hogy benevezett a versenybe, és minden jót kívánunk neki, miközben a Szövetségen belül továbbra is vitát folytatunk erről a kérdésről” – mondta Julianne Smith.
Úgy döntött, hogy indul a NATO-főtitkári tisztségért folyó versenyben – jelentette be kedden Klaus Iohannis, Románia idén leköszönő elnöke.
„Mi, mind a 32 nagykövet itt a NATO-ban, éppen a lehetséges utódot keressük. És mint tudják, két hivatalos jelölt van. Van Mark Rutte Hollandiából és Iohannis elnök Romániából. A szövetségen belül folyamatos vita folyik e két nagyon lenyűgöző vezető képzettségéről, és addig folytatjuk a vitát a két személy előnyeiről és hátrányairól, amíg konszenzusra nem jutunk egyikükkel kapcsolatban” – mondta.
„Mindenképpen szeretnénk minél hamarabb döntést hozni ebben a kérdésben. Azt hiszem, legkésőbb a washingtoni csúcstalálkozóig szeretnénk ezt megoldani” – mondta a nagykövet.
Tízpontos tervet vázolt fel Klaus Iohannis román államfő a NATO jövőjével kapcsolatosan, miután kedden hivatalosan is bejelentette, hogy harcba száll a katonai szövetség főtitkári tisztségéért.
Mint arról beszámoltunk, Klaus Iohannis román elnök március 12-én jelentette be, hogy beszáll a NATO vezetéséért folyó versenybe közép- és kelet-európai jelöltként.
Mire Iohannis bejelentést tett, a NATO 32 tagja közül legalább 20, köztük a legfontosabb nyugati tagállamok – az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország – már bejelentették, hogy támogatják Mark Rutte távozó holland miniszterelnököt.
„Alapos megbeszélések után biztosak vagyunk abban, hogy Mark Rutte kész lépéseket tenni a szövetség megerősítése érdekében, és hogy Észtország támogatni tudja törekvéseit” – jelentette be kedden az észt külügyminisztérium.
Kaja Kallas tallinni kormányfő, aki maga is kifejezte érdeklődését Jens Stoltenberg NATO-főtitkári utódlása iránt, szintén támogatásáról biztosította Ruttét.
Klaus Iohannis román elnök nem lenne alkalmas NATO-főtitkárnak – jelentette ki a Krónikának Pászkán Zsolt, a Magyar Külügyi Intézet elemzője. A Románia-szakértő szerint Iohannisnak a tisztség megpályázásáról tett bejelentése hatalmi játszma része lehet.
Azért Iohannis sem marad támogatók nélkül: Lengyelország, Bulgária és Törökország mellett Lettország és Litvánia, Bulgária és Törökország támogatására is számít, és Szlovénia is jelezte, hogy bár korábban Rutte mellett tette le a garast, Iohannis jelentkezésével átértékelheti álláspontját.
Emellett a nem teljesen feszültségmentes magyar-román viszony ellenére Magyarország is kiállhat Iohannis mellett:
és azt is kifejtette, jó dolognak tartják Iohannis indulását a tisztségért.
Minél erősebb az RMDSZ képviselete a romániai politikában, annál jobban lehet támaszkodni a pártra a kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztésében – jelentette ki Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter pénteken Sepsiszentgyörgyön.
Klaus Iohannis államfő az Európai Tanács csütörtöki ülése előtt kijelentette, hogy a NATO jövőjével kapcsolatos elképzelése némileg eltér a katonai szövetség főtitkári tisztségére szintén pályázó Mark Ruttéétól.
Megtörténhet, hogy újabb ország áll be a NATO főtitkári tisztségére pályázó román államfő, Klaus Iohannis mögé: a szlovén miniszterelnök nem zárta ki, hogy országa inkább Iohannist támogassa.
Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.
Legkevesebb huszonkilencen meghaltak és több tucatnyian megsebesültek egy iskola épületegyüttesét ért támadásban a Gázai övezet déli részén, Hán-Junisztól keletre kedden a Hamász közlése szerint.
Burkolt bírálatot fogalmazott meg Orbán Viktor magyar miniszterelnök moszkvai látogatása és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott tárgyalása miatt Mircea Geoană, a NATO román főtitkár-helyettese.
Az Egyesült Államok és legalább kilenc másik NATO-szövetséges megállapodott abban, hogy a következő hónapokban „több tucatnyi” légvédelmi rendszert küld Ukrajnába, köztük legalább négy Patriot-üteget – derül ki a kedden kiadott közös megállapodásból.
Az Európai Unió felfüggeszti Georgia uniós csatlakozási folyamatát – jelentette be az X-en kedden a szervezet georgiai diplomáciai képviselete az EU tbiliszi nagykövetére hivatkozva.
A Kőrösi Csoma Sándor és a Petőfi Sándor Program idei kiírásait tette közzé a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. A diaszpórában, illetve a Kárpát-medencében élő magyarság közösségépítő tevékenységére Erdélyből is lehet pályázni.
Oroszország nem képes közvetlen katonai támadást indítani Románia vagy más NATO-tagállam ellen, de minden egyéb eszközt felhasznál az országgal szemben – jelentette ki Mircea Geoană, a NATO főtitkár-helyettese.
Teherautóval nekihajtott egy férfi hétfőn az Alsó-Ausztria mödlingi járásában található Brunn am Gebirge osztrák mezőváros egyik templomának – közölte Johann Baumschlager osztrák rendőrségi szóvivő.
Az Egyesült Államok a hétfői halálos rakétatámadás-sorozatot követően sem fogja megengedni Ukrajnának, hogy mélyebben csapást mérjen orosz területre – közölte John Kirby, a Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője egy sajtótájékoztatón.
A Hamász radikális palesztin szervezet Benjámin Netanjahu izraeli kormányfőt vádolta hétfőn a tűzszüneti tárgyalások akadályozásával.
Nem üzent Joseph Biden amerikai elnöknek és a NATO-csúcs többi résztvevőjének Vlagyimir Putyin orosz elnök Orbán Viktor magyar miniszterelnökön keresztül – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn újságíróknak, kérdésre válaszolva.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)