Újévi üzenetében köszönetet mondott Iohannis államfő a romániai lakosság járványban tanúsított felelős magatartásáért

Újévi üzenetében köszönetet mondott Iohannis államfő a romániai lakosság járványban tanúsított felelős magatartásáért

Fotó: Presidency.ro

Újévi üzenetében köszönetét fejezte ki Klaus Iohannis államfő az ország polgárainak áldozataikért és a felelősségérzetért, amelyről bizonyságot tettek a koronavírus-járvány meghatározta 2021-es évben.

Hírösszefoglaló

2021. december 31., 14:132021. december 31., 14:13

Az elnök reményét fejezte ki, hogy a 2022-es esztendőben visszatérhetünk a normalitáshoz.

„2021 fájdalmas év volt országunk számára, túl sokan vesztették el a vírus elleni küzdelmet a járvány egymást követő hullámaiban. Ezekben a pillanatokban gondoljunk a szerettük elvesztése miatt gyászoló családokra is” – hangoztatta üzenetében Iohannis.

Az államfő ugyanakkor megköszönte a járvány elleni védekezés frontvonalában küzdő orvosok, egészségügyi asszisztensek, mentősök, gyógyszerészek, önkéntesek munkáját.

„Nem törődve a kockázatokkal és legyűrve a kimerültséget mindent megtesznek, hogy életeket mentsenek és enyhítsék a betegek szenvedését” – nyomatékosította.

Iohannis köszönetet mondott a polgároknak is áldozataikért és a felelősségérzetért, amelyről bizonyságot tettek ebben az évben.

„Mindannak, amit a világjárvány során megtanultunk magunkról, inspirálnia és segítenie kell bennünket abban, hogy bárminemű jövőbeni kihívást könnyebben leküzdjük” – mondta üzenetében az elnök.

Klaus Iohannis szerint a román nemzetnek megerősödve kell kikerülnie „e szörnyű egészségügyi válságból”.

„A 2022-es év kopogtat az ajtónkon: nyissuk ki neki reménnyel telve, nyitott szívvel és bizalommal, hogy erőfeszítéseink elhozzák a normalitáshoz való visszatérés örömét. Megvalósításokban gazdag, egészségben teljes boldog új évet kívánok mindenkinek!” – idézi az államfő újévi üzenetét az Agerpres.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 20., szerda

Az országos adóhatóság ismét az intézmény nevében ténykedő csalókra figyelmeztet

Az Országos Adóhatóság (ANAF) szerdán ismét arra figyelmeztetett, hogy ezekben a napokban az intézmény nevében ismeretlen személyek információkat kérnek az adófizetőktől a vállalkozásuk vagy munkaadójuk e-számla-rendszerében kiállított számlákról.

Az országos adóhatóság ismét az intézmény nevében ténykedő csalókra figyelmeztet
2024. március 20., szerda

A romániai turisták többsége 300 és 500 lej közötti összeget tart elfogadhatónak egy kétágyas szobáért éjszakánként

A romániaiak több mint 80 százaléka már tervezi az idei szabadságát, a legtöbben a legtöbben a korai foglalási ajánlatokat kihasználva foglalnak húsvétra és a nyárra szálláshelyet – derül ki a Travelminit felmérésének szerdán közzétett eredményeiből.

A romániai turisták többsége 300 és 500 lej közötti összeget tart elfogadhatónak egy kétágyas szobáért éjszakánként
2024. március 20., szerda

Robogót is lehet vezetni B kategóriás jogosítvánnyal, „leintették” Iohannist a talárosok

Az alkotmánybíróság elutasította Klaus Iohannis államfő beadványát azzal a sürgősségi rendelettel kapcsolatban, amely lehetővé teszi a B kategóriás jogosítvánnyal rendelkezők számára az A1 kategóriás motorkerékpárok vezetését.

Robogót is lehet vezetni B kategóriás jogosítvánnyal, „leintették” Iohannist a talárosok
2024. március 20., szerda

Európa legnagyobb NATO-támaszpontja jön létre Romániában, letaszítja a trónról a németországit

Európa legnagyobb NATO-támaszpontjává válhat a Konstanca megyei 57. Mihail Kogălniceanu légitámaszpont, amelynek bővítésére hatalmas összegeket szánnak az illetékesek.

Európa legnagyobb NATO-támaszpontja jön létre Romániában, letaszítja a trónról a németországit
2024. március 20., szerda

Zöld jelzést adtak az alkotmánybírák az államfőválasztás előre hozásának

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) beadványát elutasítva alkotmányosnak nyilvánította szerdán az alkotmánybíróság az év végén esedékes államelnök-választás előre hozására jogalapot teremtő törvénytervezetet.

Zöld jelzést adtak az alkotmánybírák az államfőválasztás előre hozásának
2024. március 20., szerda

„A legmegfelelőbb főpolgármester-jelölt”: hivatalosan is bemutatkozott Cătălin Cîrstoiu

Hivatalosan is bemutatkozott szerdán a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) közös főpolgármester-jelöltje, Cătălin Cîrstoiu.

„A legmegfelelőbb főpolgármester-jelölt”: hivatalosan is bemutatkozott Cătălin Cîrstoiu
2024. március 20., szerda

Több ezer lejnyi kenőpénzt fogadhatott el a botoşani-i kórház igazgatója

Vesztegetés elfogadásával és befolyással üzérkedéssel gyanúsítják a botoşani-i megyei sürgősségi kórház igazgatóját, Monica Adăscăliţei orvost, akit kedden őrizetbe vettek az ügyészek.

Több ezer lejnyi kenőpénzt fogadhatott el a botoşani-i kórház igazgatója
2024. március 20., szerda

FRISSÍTVE – Általános sztrájkra készülnek a Román Posta dolgozói, a vezetőség bagatellizál

Eredménytelenül zárultak a kollektív munkaszerződésről szóló tárgyalások, legkésőbb április elején általános sztrájkba lépnek a postai alkalmazottak – jelentette be szerdán Dumitru Costin, az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) elnöke.

FRISSÍTVE – Általános sztrájkra készülnek a Román Posta dolgozói, a vezetőség bagatellizál
2024. március 20., szerda

Cătălin Cîrstoiu orvossal hódítaná el a főpolgármesteri széket a PSD és a PNL

Közös jelölteket indít a bukaresti helyhatósági választásokon a kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD), illetve a Nemzeti Liberális Párt (PNL).

Cătălin Cîrstoiu orvossal hódítaná el a főpolgármesteri széket a PSD és a PNL
2024. március 19., kedd

Kedd este megérkezett Romániába Cătălin Cherecheş

Románia területére érkezett kedd este Cătălin Cherecheş, akit Németország kiadott Romániának, hogy ötéves börtönbüntetését egy romániai zárt rendszerű börtönben töltse le.

Kedd este megérkezett Romániába Cătălin Cherecheş