Féltucat Magyarországra tartó szíriait állítottak meg a román határrendészek

Képünk illusztráció •  Fotó: határrendészet Nagylak

Képünk illusztráció

Fotó: határrendészet Nagylak

Az Arad megyei határrendészek az elmúlt nap során hat szíriai személyt tartóztattak fel a román–magyar határnál, akik kamionokba rejtőzve próbáltak meg átjutni Magyarországra.

Krónika

2024. november 26., 14:222024. november 26., 14:22

A nagylaki országúti határátkelőnél két, Magyarországra tartó nyerges vontató sofőrfülkéjébe, a sofőrök ágya alá rejtőzött két ember. A román hatóságok azonban felfedezték és az őrsre kísérték őket, ahol megállapították, hogy

egy 19 éves és egy 36 éves szíriai állampolgárról van szó, akik Nyugat-Európába akartak eljutni

– közölte kedden az aradi határrendészet.

A két török sofőr által bemutatott fuvarlevelek alapján a járművek kekszet, illetve gyógyszert szállítottak Angliába, illetve Csehországba.

Szintén a hétfői nap során a nagylaki autópálya-határátkelőnél

négy migránst találtak két román állampolgár által vezetett autó csomagtartójában, illetve hátsó ülésén, autógumik alá rejtve.

A 19 és 36 év közötti személyek szintén Szíriából érkeztek.

A négy sofőr ellen migránscsempészet, a szíriaiak ellen határsértésre tett kísérlet miatt indult eljárás – írja az Agerpres.

korábban írtuk

Gyalog, a mezőn akartak átjutni Magyarországra, de nem jutottak messzire
Gyalog, a mezőn akartak átjutni Magyarországra, de nem jutottak messzire

Az aradi határrendészek négy szíriai állampolgárt tartóztattak fel, akik gyalog akartak átjutni a mezőn Magyarország területére.

korábban írtuk

Schengeni övezet: a belügyminiszter szerint szinte nullára csökkent a migrációs nyomás Románia határain
Schengeni övezet: a belügyminiszter szerint szinte nullára csökkent a migrációs nyomás Románia határain

Románia teljeskörű schengeni csatlakozásáról, illetve az EU és a kétoldalú kapcsolatok naprendjén lévő aktuális kérdésekről tárgyalt Párizsban a francia hivatali kollégájával, Bruno Retailleauval Cătălin Predoiu belügyminiszter.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 19., kedd

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?

A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?
2025. augusztus 19., kedd

Tűz pusztított Parajdon, több ingatlanban is kár keletkezett

Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Tűz pusztított Parajdon, több ingatlanban is kár keletkezett
2025. augusztus 19., kedd

Továbbvitt örökség: elrajtolt a 24. Partiumi Magyar Napok

Megkezdődött a 24. Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben, az augusztus 24-ig tartó fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, néptáncbemutatókkal és sok más kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.

Továbbvitt örökség: elrajtolt a 24. Partiumi Magyar Napok
2025. augusztus 18., hétfő

Befejeződött a restaurálás, ismét látogatható Szászváros vára

Befejeződött a restaurálás, hétfőtől ismét látogatható a Hunyad megyei Szászváros vára.

Befejeződött a restaurálás, ismét látogatható Szászváros vára
2025. augusztus 18., hétfő

Lelki köztársaság ünnepe, a megélt valóság természetessége a Kolozsvári Magyar Napok

A Kolozsvári Magyar Napok sikere számomra azt bizonyítja, hogy van jövője a magyar közösségnek, mégpedig reményteljes – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn este a kincses városban.

Lelki köztársaság ünnepe, a megélt valóság természetessége a Kolozsvári Magyar Napok
2025. augusztus 18., hétfő

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben

A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben
2025. augusztus 18., hétfő

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő

Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő
2025. augusztus 18., hétfő

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra

A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra
2025. augusztus 18., hétfő

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek

Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek
2025. augusztus 17., vasárnap

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben

Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben