Az aradi Csiky Gergely Főgimnáziumban is szavazóhelyiségeket rendeznek be
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
Az oktatási minisztérium több javaslatot fogalmazott meg az iskolaépületekben kialakítandó szavazóhelyiségek előkészítéséről a megyei főtanfelügyelőkkel kedden szervezett videókonferencia nyomán.
2024. november 20., 19:452024. november 20., 19:45
A tárca szerint pénteken nem indokolt a tanítás felfüggesztése a szóban forgó oktatási intézményekben a vasárnapi államfőválasztás miatt, és hétfőn is csak abban a rendkívüli helyzetben, amikor nem lehetséges a tanítási folyamat biztonságos körülmények között történő lebonyolítása. Ez utóbbi esetben a főtanfelügyelő előzetes jóváhagyása szükséges.
– írta az Agerpres a tárca tájékoztatása alapján.
Mint köztudott, a november 24-i első fordulót követően december 8-án tartják meg az elnökválasztás második fordulóját (ha szükséges), a kettő között, december 1-jén pedig a parlamenti választásokat bonyolítják le. A szavazókörök zömét tanintézményekben rendezik be a megyei választási bizottságok.
Tizenhárom jelölt, köztük hivatalban lévő és egykori miniszterelnök, esélytelen volt miniszterek szállnak harcba az idei romániai elnökválasztáson, amelynek első fordulóját vasárnap, a másodikat pedig december 8-án rendezik.
Ilie Bolojan miniszterelnök vasárnap egy Facebookon közzétett videóüzenetben jelentette be, hogy a kormány egy többéves beruházási költségvetési rendszer bevezetésén dolgozik.
A május 18-i elnökválasztás után a Romániát célba vevő orosz propaganda megváltoztatta céljait – jelentette ki az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) alelnöke, Valentin Jucan.
Az elmúlt 24 órában a belügyi szervek 6067 bevetésen vettek részt az állampolgárok védelmében, a katasztrófavédelem munkatársai 1361 esetben nyújtottak sürgősségi orvosi segítséget, és több mint 700 sofőr jogosítványát vonták be.
Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga jelzésű) riasztást bocsátott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hét erdélyi és moldvai megyére.
Szeptember elsejétől az egészségügyi minisztérium honlapján elérhető online űrlapon tehetnek bejelentést azok a betegek, akiket indokolatlanul küldtek át az állami kórházakból magánrendelőkbe – jelentette be Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
Oroszországnak világosan el kell köteleznie magát a béke útján, és le kell állítani a civilek és a civil infrastruktúra elleni támadásokat – hangsúlyozta szombat este Nicușor Dan román elnök az alaszkai csúcstalálkozóra reagálva.
Összesen 120 millió euró európai forrás áll rendelkezésre az Egészségügyi Operatív Program keretében a járóbeteg-szakrendelők fejlesztésére, hogy a páciensek gyorsan hozzáférhessenek a diagnózishoz és kezeléshez – jelentette be Alexandru Rogobete.
Az idei első negyedévben országszerte összesen 68 gyereket hagytak sorsukra a szülészeteken és más egészségügyi intézményekben; ez a szám 13-mal nagyobb az egy évvel korábban jegyzettnél – közölte az országos gyermekjogvédelmi hatóság (ANPDCA).
Meghalt szombaton egy 70 éves brit turista a Bucsecs-fennsíkon.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közölt adatai szerint 2025 júliusában 11 710 személynek folyósítottak különleges nyugdíjat, 25-tel többnek, mint előző hónapban.
szóljon hozzá!