Minden tizedik gyermeket ért erőszak ebben a tanévben, a leggyakoribb helyszín az iskola

erőszak

A szakemberek figyelmeztetnek: krónikus traumához és társadalmi elszigeteltséghez vezethet az erőszaknak való kitettség

Fotó: Pixabay

A tanév első két hónapjában minden tizedik gyermeket ért erőszak valamilyen formában, derül ki a Mentsük meg a gyermekeket romániai szervezetének szerdán közzétett felméréséből.

Krónika

2024. november 20., 15:052024. november 20., 15:05

A Mentsük meg a gyermekeket romániai szervezetének közleménye szerint az elemi iskolások körében a bántalmazásos esetek gyakorisága kétszer magasabb, mint az általános iskolások, illetve négyszer magasabb az erőszak előfordulása, mint a tinédzserek körében.

A szülők és gyermekek elmondása szerint az erőszakos cselekedetek leggyakoribb helyszíne az iskola

(73,5 százalékban a gyermekek szerint és 87,7 százalékban a szülők szerint), majd a játszóterek következnek (13,3 százalék). A gyerekek szerint ugyanakkor az esetek 10 százalékát az online erőszak teszi ki, míg a szülők szerint csak 4 százalékát. Az esetek mintegy 70 százalékában egy ismerős gyermek (osztálytárs, iskolatárs, barát) az agresszor, 25 százalékában pedig egy ismeretlen gyerek. A gyerekek ritkán említették agresszorként a pedagógusokat, az esetek 3,8 százalékában, a szülők azonban ennél többször (8,1 százalék) – mutatott rá a szervezet.

korábban írtuk

WHO: világszerte több száz millió gyermek számára a mindennapok része az erőszak
WHO: világszerte több száz millió gyermek számára a mindennapok része az erőszak

A gyermekek elleni erőszak visszaszorítására szólított fel nemzetközi összefogást sürgetve az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a kolumbiai Bogotában, a gyermekek elleni erőszakról tartott első ENSZ-konferencián.

Arra a kérdésre, hogy kértek-e segítséget vagy elmesélték-e a történteket egy felnőttnek, a gyerekek egyharmada azt válaszolta, hogy egy felnőttnek sem beszélt az átéltekről.

Amikor azonban az esetet jelentették egy felnőttnek, a 10 esetből majdnem 9-ben közbelépett a gyermek támogatására.

A kutatások azt mutatják, hogy a zsenge korban az erőszaknak való kitettség hatással lehet az agy fejlődésére, a tanulási képességekre és az érzelmi kötődésekre. Az iskolai környezetben megtapasztalt erőszak krónikus szorongáshoz, depresszióhoz, gyenge tanulmányi teljesítményhez és lemorzsolódáshoz is vezethet. Az erőszak jelenléte a gyermekek között pedig normalizálhatja és felnőtt korra is átviheti az agresszív viselkedést – irányította rá a figyelmet az Agerpres által ismertetett közleményében a szervezet.

korábban írtuk

Nőtt a családon belüli erőszak körébe tartozó bűncselekmények száma a múlt évhez képest
Nőtt a családon belüli erőszak körébe tartozó bűncselekmények száma a múlt évhez képest

Az év első kilenc hónapjában a rendőrök 10 246 ideiglenes távoltartási parancsot adtak ki, amelyek közül 4133-ból bírósági távoltartási végzés lett – számolt be szombaton a Román Rendőrség.

A Mentsük meg a gyermekeket szerint

krónikus traumához és társadalmi elszigeteltséghez vezethet az erőszaknak való kitettség,

valamint az ilyen eseteket megfelelően – a gyermek biztonságérzetét szem előtt tartva – kezelő rendszer hiánya, míg a korai beavatkozás jelentősen csökkenti a hosszú távú negatív hatásokat.

A szervezet támogatja a gyermekvédelmi politikák bevezetését a gyermekekkel foglalkozó valamennyi intézményben (iskolák, sportklubok, napközi otthonok, egészségügyi központok, szociális, kulturális vagy oktatási szervezetek). Ugyanakkor meglátásuk szerint minden intézményben lennie kell egy gyermekvédelemmel felelős alkalmazottnak, illetve pontos és részletes eljárást kell kidolgozni és követni a felmerülő aggályok kezelésére és kivizsgálására.

A november 13–17. között végzett kutatásban 1957 hét és tizenhét év közötti gyermek, valamint 4788 szülő vett részt.

korábban írtuk

Több tízezer családon belüli erőszakhoz riasztották a rendőröket az első félévben, a legtöbb esetben nő az áldozat
Több tízezer családon belüli erőszakhoz riasztották a rendőröket az első félévben, a legtöbb esetben nő az áldozat

Az év első hat hónapjában 6271 ideiglenes távoltartási parancsot adtak ki a rendőrök, amelyek közül 2499-ből bírósági távoltartási végzés lett – jelentette be szombaton a Román Rendőrség.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 18., hétfő

Bolojan a polgármestereknek: a PNRR-be foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak

Az országos helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak, hogy a 2026. augusztus végéig megvalósítható projekteknek biztosított legyen a finanszírozásuk – jelentette ki hétfőn Ilie Bolojan.

Bolojan a polgármestereknek: a PNRR-be foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak
2025. augusztus 18., hétfő

Nicușor Dan Verespatakra látogatott a családjával

Nicușor Dan hétfőn családostól Verespatakon járt, ahol meglátogatta a római kori tárnákat, és találkozott a Fogadj örökbe egy házat Verespatakon műemlékvédelmi program önkénteseivel.

Nicușor Dan Verespatakra látogatott a családjával
2025. augusztus 18., hétfő

Az energetikai rendszer elleni kibertámadásoktól tart a kormány, kiberbiztonsági központot hoz létre

Nőtt a többszörös kibertámadás lehetősége a romániai energetikai rendszer ellen az energiaügyi minisztérium szerint, ami nyomást gyakorolna az árakra, a kormány ezért kiberbiztonsági incidensekre reagáló központot kíván létrehozni.

Az energetikai rendszer elleni kibertámadásoktól tart a kormány, kiberbiztonsági központot hoz létre
2025. augusztus 18., hétfő

Rekeszeket szerelnének fel a szemetesekre, hogy megelőzzék a betétdíjas csomagolások utáni guberálást

A betétdíjas visszaváltási rendszer (RetuRO) keretében külön rekeszeket szerelhetnek fel a szemetesekre, hogy megelőzzék a betétdíjas csomagolások utáni guberálást.

Rekeszeket szerelnének fel a szemetesekre, hogy megelőzzék a betétdíjas csomagolások utáni guberálást
2025. augusztus 18., hétfő

Továbbra is csak „fél lábbal” vesz részt a koalíció munkálatain a PSD

A Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke, Sorin Grindeanu hétfőn kijelentette, hogy a második deficitcsökkentő csomag közigazgatással és az adómódosításokkal kapcsolatos intézkedéseiről további egyeztetésekre van szükség a koalícióban.

Továbbra is csak „fél lábbal” vesz részt a koalíció munkálatain a PSD
2025. augusztus 18., hétfő

Több tízezer külföldi diák tanul romániai egyetemeken, Magyarország az élmezőnyben

Az elmúlt öt egyetemi évben (2019–2024) több mint 55 000 külföldi hallgató végzett alap-, mester- és doktori képzésen romániai egyetemeken – derül ki a Profit.ro által ismertetett hivatal

Több tízezer külföldi diák tanul romániai egyetemeken, Magyarország az élmezőnyben
2025. augusztus 18., hétfő

Nem kell már felmutatniuk a határon a kiskorúak kísérőinek a bűnügyi nyilvántartásról szóló bizonylatot

Változtak a kiskorúak külföldre utazásának szabályai: ezentúl a gyerekeket kísérő felnőtteknek – nagyszülők, rokonok, barátok – nem kell felmutatniuk papíralapú bizonylatot a bűnügyi nyilvántartásukról (cazier judiciar).

Nem kell már felmutatniuk a határon a kiskorúak kísérőinek a bűnügyi nyilvántartásról szóló bizonylatot
2025. augusztus 18., hétfő

Hosszú hétvégi mérleg: kevesebb esethez riasztották a katasztrófavédelmet, mint tavaly

A hosszú hétvégén a tűzoltók által kezelt beavatkozások több mint 70 százaléka sürgősségi orvosi segítségnyújtás volt – tájékoztatott hétfőn a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).

Hosszú hétvégi mérleg: kevesebb esethez riasztották a katasztrófavédelmet, mint tavaly
2025. augusztus 18., hétfő

Pótérettségi: a vizsgázók kevesebb mint harmada ért el legalább 6-os átlagot

Az idei pótérettségin részt vett fiatalok 28,4 százalékának sikerült a vizsgája az óvások előtti eredmények szerint – közölte az oktatási minisztérium.

Pótérettségi: a vizsgázók kevesebb mint harmada ért el legalább 6-os átlagot
2025. augusztus 18., hétfő

Fritz: nem vesszük el a beruházásokra szánt pénzt, mert ami nincs, azt nem lehet elvenni

A kormány nem nyesi vissza a beruházásokra szánt összegeket, mert ami nem létezik, azt nem lehet visszanyesni – szögezte le Dominic Fritz temesvári polgármester, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke egy hétfőn.

Fritz: nem vesszük el a beruházásokra szánt pénzt, mert ami nincs, azt nem lehet elvenni