A pénteki lapszámban közölt szűkszavú közlemény tudatja, hogy a Scripta Kiadó Rt. döntése értelmében az Új Magyar Szó romániai országos magyar napilap 2012. július 1-jétől szünetelteti nyomtatott változatának megjelentetését. A lapkiadó súlyos anyagi helyzete miatt kényszerült erre döntésre, amelyet ideiglenesnek tekint. A lap tartalma ezután az Új Magyar Szó internetes felületén, a maszol.ro portálon olvasható. A portál ezentúl napközben is folyamatosan frissül naprakész hírekkel, és a nyomtatott lapban megszokott rovatokkal, publicisztikákkal jelentkezik.
Ágoston Hugó, a lap vezető publicistája vezércikkében azt írta: a lap munkatársai abban a meggyőződésben dolgoztak, hogy szükség van a közösségnek elkötelezett és a közösség „legitim érdekképviseleti szervezetének, az RMDSZ-nek elkötelezett” orgánumra. Időközben azt tapasztalták, nincsen nehéz dolguk, hiszen – amint a választási eredmények sora is igazolja – a közösség „együtt élt” az RMDSZ-szel. „Örömmel olvasott ismertetést, elemzést, józan kritikát, akár elismerést is a munkájáról, vezetőiről, tagjairól, a kényszeres ellenzékiség, a gáncsoskodás, olykor a mocskolódás helyett” – fogalmazott visszatekintésében Ágoston Hugó.
A vezető publicista azt is elismerte, hogy a lap szembement a konzervatív hullámmal. Tudatosan kerülte az „olcsó nemzetieskedést”, kímélet nélkül elítélte „az antidemokratikus tempókat, a populizmust, a konfliktuskereső, macsó politizálást, a gyűlöletbeszédet, a torz tudati megnyilvánulásokat – Romániában és Magyarországon.”
A bukaresti székhelyű Új Magyar Szó 2005-ben jött létre az egykori kommunista pártlap, az Előre, valamint a Romániai Magyar Szó utódjaként.
Négy évig Verestóy Attila RMDSZ-es szenátor tulajdonában volt, ám 2009 májusában a nagyváradi újságírók által alapított Free Press Románia Alapítvány vette át Verestóy tulajdonrészét a Scripta Kiadó Rt.-ben.
A Krónika 2011 decemberében cikkezett arról, hogy a lap megbízott felelős szerkesztője a Távközlési és Informatikai Minisztérium fizetési listáján szerepel, és a lap több más alkalmazottja is állami munkaviszony alapján kapja a fizetését. Április 27-én azonban megbukott a jobboldali Ungureanu-kormány, amelyben az RMDSZ is részt vett, és a Bukaresti kormányhivatalokból elbocsátották az RMDSZ holdudvarába tartozó alkalmazottak többségét.
Salamon Márton Lászlót, az Új Magyar Szó felelős szerkesztőjét egyébként márciusban Románia szaloniki főkonzuljává nevezték ki.
Fokozott légköri instabilitásra és bőséges csapadékra vonatkozó elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adott ki vasárnap az ország 14 megyéjére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Magyar nyelvű szentmisét mutatott be és fiatalokat bérmált szombaton Bukarestben, a Minden Kegyelmek Édesanyjának nevét viselő Barátok templomában Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek.
Továbbra is terjed a kanyarójárvány Romániában – nyilatkozta szombaton Vasluiban az egészségügyi miniszter, és ismét javasolta az oltatlan gyermekek és felnőttek beoltását.
Több mint 560 gépkocsivezetőnek vonták be a jogosítványát az elmúlt 24 órában a közúti közlekedési szabályok megszegése miatt, és 15 országosan körözött személyt vettek őrizetbe.
Tüntetésre készülnek a kulturális örökség megőrzésének ágazatában dolgozó szakszervezeti tagok az ágazat alulfinanszírozottsága miatt.
Május 14-ig lehet beiratkozni a bukaresti belügyminisztérium égisze alá tartozó, rendőr-, csendőr-, határőr- és tűzoltóképzést nyújtó oktatási intézményekbe. Idén összesen 32 helyet tartanak fenn a roma és 20 helyet más nemzeti kisebbség számára.
Kihirdette pénteken Klaus Iohannis államfő az egymillió euróig terjedő adócsalás büntethetőségét megszüntető törvényt.
Elutasította pénteken a bukaresti ítélőtábla a Gheorghe Ursu volt politikai fogoly kínvallatóit jogerősen felmentő ítélet felülvizsgálatára vonatkozó kérelmet, amelyet a legfőbb ügyészség nyújtott be.
Megnyílt az út azelőtt, hogy Románia mintegy 70 millió dollár értékben Sidewinder rakétákat vásároljon az Egyesült Államoktól, miután a washingtoni illetékesek rábólintottak a tranzakcióra.
Elkezdődött pénteken a június 9-én esedékes önkormányzati és európai parlamenti (EP) választásokat megelőző kampányidőszak, amely csupán az első az idei szuper választási évben, hiszen idén még elnök- és parlamenti választást is tartanak.