Miközben a nyugati országokban a bioélelmiszerek, ökotermékek fogyasztása már régen életmóddá vált, a romániai boltok polcain még csak elenyésző mennyiségben vásárolhatunk ilyen termékeket. A termelésük is alig nyolc éve indult be, jelen pillanatban pedig országos szinten 3800 gazda vagy termelői társulás közel 200 ezer hektáron termel biogyümölcsöket, biozöldségeket. A Ziua de Cluj megyei napilap információi szerint Kolozs megyében jövőre 13 helyi...
Precedenst teremthet a Kovászna megyei bíróság ítélete, amely kárpótlás kifizetésére kötelezi az államot a fertőző kevésvérűségben szenvedő lovak közvetítők révén végrehajtott kényszervágása esetén.
Új betegség elterjedésének veszélyére hívja fel a figyelmet a Kovászna Megyei Állat-egészségügyi Igazgatóság. Sikó Barabási Sándor főállatorvos elmondta, a juhállományt fertőző, úgynevezett kéknyelvűséget okozó betegség a napokban Magyarország északi részén ütötte fel a fejét, ezért a négy, Magyarországgal határos hazai megyében már készültségi állapotot rendeltek el.
„Az uniós csatlakozás óta egyre több olyan termék jön be az országba, amivel mi sajnos nem tudjuk felvenni a versenyt” – indokolja Ferencz Béla, a gyergyószentmiklósi Agromec Rt. igazgatója, hogy idén már csak 150 hektárra ültettek olyan krumplit, melyből chips készül, míg az előző években 240 hektáron termesztettek.
Több romániai kisüsti pálinkafőző is tiltakozó megmozdulásokon vett részt tegnap a tevékenységüket terhelő jövedéki adó miatt. A jelenleg érvényben lévő uniós szabályozás értelmében a kisüsti pálinkafőzőknek 50 liter lefőzött pálinka után literenként 12 lej illetéket kell befizetniük, ami ellehetetleníti a termelést.
„Az 1990 óta alkalmazott agrárpolitika eredménye”– ez a felirat állt azon a trágyával megrakott teherautón, amellyel Nagybányán a prefektúra elé vonultak tegnap a gazdák. A Sepsiszentgyörgyön több tucat traktorral felvonuló háromszéki és Hargita megyei gazdák a prefektúra elé zsáknyi krumplival és tejesüvegekkel megrakott koporsót helyeztek, amelyen az állt: „Eltemettük a mezőgazdaságot”.
Beigazolódni látszik a szakértők tavaszi előrejelzése, miszerint Magyarország, Románia és Ukrajna gabonatermése jelentős mértékben megnőhet az előző évihez képest. Becslések szerint Romániában közel 7 millió tonnás gabonatermés volt várható a tavalyi 3 millióhoz képest, Ukrajnában pedig a 2007. évi 29,3 millió tonnás terméshez képest a szakértők 38–40 millió tonnás idei hozamot jósoltak.
Kilónként 9 eurócentet, azaz 22 forintot fizet az ipari almáért a magyar piac 60 százalékát uraló, az egyik legnagyobb magyarországi felvásárlóként számon tartott Agrana-Juice Magyarország Kft. – ezzel a megállapodással oldódott fel a termesztők és a feldolgozók közötti, augusztus 25-e óta tartó patthelyzet.
A háromszéki gazdák arra panaszkodnak, hogy a piacot elárasztó, olcsó külföldi krumpli miatt nem tudják értékesíteni termésüket. Legtöbben örülnek, ha a termékértékesítéskor megtérül a termesztésbe fektetett pénz.
Nyúlfarmot létesített a Kovászna megyei Málnáson egy tusnádi üzletember. Száfta András, a tusnádi Daczó Kft. tulajdonosa az Európai Unió által támogatott SAPARD-program révén hozta létre a nyúlfarmot, és tervei szerint a hazai tenyésztés élvonalába kíván kerülni.
A gesztenyefák leveleit károsító és a levelek korai elszáradását okozó moly veszélyezteti a Nagybánya környékbeli termést. Valer Vele, a Máramaros Megyei Növényvédelmi Igazgatóság vezetője közölte: a kártevők miatt utakat szegélyező vadgesztenyefák levelei már nyár derekán lehulltak, ennek következtében a fák meggyérült lombja nem termel elegendő anyagcsereterméket: a fák hajtásainak növekedése lelassul, a termések száma és súlya csökken, a fák...
A nagy meleg és a szárazság miatt tönkrement a napraforgó, a nedvesség hiánya miatt nincs nektárképződés a növényekben, így a méhek nem találnak elegendő nektárt, az idei mézmennyiség pedig jóval kisebb lesz, mint tavaly – mondta Petru Moraru, az Országos Méhészegyesület elnöke.
Ilie Sârbu Temes megyei szociáldemokrata szenátor – volt mezőgazdasági miniszter – azzal vádolja a kormányt, hogy nem képes elegendő pénzt lehívni az európai uniós pénzforrásokból a romániai gazdálkodók támogatására.
Közel 800 millió lej értékű hitelhez juthatnak a mezőgazdászok a mezőgazdasági szaktárca által beindított Farmer program keretében, hat bankon keresztül. A tárca vezetői a jövő héten írják alá az intézmények közötti egyezményeket.
Hargita megye – Csökkenteni kellene a burgonyatermesztést, ugyanakkor meg kell szervezni az értékesítést a Hargita megyei termelőknek – vélik a Hargita megyei szakemberek, akik szerint a gazdák egyelőre nem a piaci igényekhez igazodnak.
Tavaly több gazda csekély áron értékesítette, vagy egyáltalán nem tudta eladni termését, Török Jenő, a Hargita megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője szerint viszont idén nyereséges lehet a burgonyatermesztés.
Török,...
Az infláció 48,1 százalékát az élelmiszerek okozták
Világszerte drágulnak az élelmiszerárak: a búza 68, a rizs 215 százalékkal lett drágább egyetlen év alatt.
A globális élelmiszerárszint átlagosan 44,3 százalékkal növekedett az előző évhez képest – derül ki a Standard & Poor’s, a világ legnagyobb hitelminősítője által készített elemzésből. Ezen belül a gabonafélék, amelyek a világlakosság nagy többsége számára az alapvető...
Egyre népszerűbb a gabona a krumpli hazájában
Közel ezer kilogrammal több búza termett hektáronként Kovászna megyében, mint egy évvel korábban. Már befejeződött a búza aratása, a termés minőségileg és mennyiségileg is várakozáson felüli.
Barabás Géza, a Kovászna megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője lapunknak elmondta, Háromszéken összesen 21 700 hektáron termett búza, a hektáronkénti átlagtermés 3650 kilogramm volt, szinte ezer kilogrammal...
Háromszék – Bírságol az állategészségügy
Visszavonták egy húsfeldolgozóipari egység engedélyét Kovászna megyében. A szépmezői Agrochem Kft. nem tudta megvalósítani a vállalt és szükséges beruházásokat, így a szakvélemény szerint nem felel meg az élelmiszer-biztonsági előírásoknak, ezért a Kovászna megyei állategészségügyi igazgatóság végleg viszszavonta a húskészítmények előállítását végző egység működési engedélyét.