A politikus szerint Románia idén azért esett el a SAPARD-programon keresztül megpályázható 200 millió eurós mezőgazdasági támogatási kerettől, mert a Vidékfejlesztési és Halászati Kifizetéseket Eszközlő Ügynökség (APDRP) nem megfelelően gazdálkodott a SAPARD-os pályázati pénzekkel. „Mindez a jelenlegi jobboldali kormány tehetetlenségére vall, valamint azt bizonyítja, hogy a mezőgazdasági szaktárcának alárendelt intézmények hogyan működnek” – olvasható a Sârbu által közzétett tegnapi sajtóközleményben.
Az Európai Bizottság által közzétett jelentésből kiderült, a kifizetések nehézkesen mentek, de volt olyan eset is, hogy a jogszabállyal ellentétben a munkálatok befejezése előtt lettek átutalva összegek – sorolta a volt szaktárcavezető. – „Történt olyan is, hogy a támogatások kérvényezésére vonatkozó kritériumrendszert módosították, anélkül, hogy a gazdákat felvilágosították volna. Köztudott ugyanakkor hogy a kifizetési ügynökség régen beígért számítógépes rendszere sem működik rendesen.” A politikus szerint mindezen rendellenességek miatt a gazdáink veszítenek. „Klárik László, a kifizetési ügynökség vezetője tavaly még úgy nyilatkozott, Románia még 450 millió eurót költhet el 2008-ban a SAPARD-programon keresztül, és valós esélyei vannak arra, hogy egyetlen centet se veszítsen el – nos, mint kiderült, félrevezette a gazdákat” – fogalmazott Ilie Sârbu.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.