2011. december 22., 06:182011. december 22., 06:18
Tánczos Barna vidékfejlesztési államtitkár hangsúlyozta, hogy Romániában az elmúlt egy évben a gazdasági növekedés fő motorja a mezőgazdasági ágazat volt. Elmondta, a pályázók, befektetők száma dinamikusan növekedett 2011-ben, a szerződött projektek értéke eléri a 4,15 milliárd eurót. A leszerződött összegek tekintetében jövő év márciusának végére várhatóan újabb 1 milliárd eurót szerződnek le a pályázók
„Az ország mezőgazdasági szektorának szerepe ma már messze túlmutat az élelmiszer-termelésen. A tájgazdálkodáson és a természetmegőrzésen át az idegenforgalmi szolgáltatásokig számos különböző tevékenység beletartozik. A fenntartható élettér és munkahely biztosítása által a vidéki közösség szolgálatában áll” – mondta el az államtitkár.
Az államtitkár elmondta, bár kiemelt figyelmet szenteltek a program kiértékelési rendszerének egyszerűsítésére és az intézkedések átláthatóságának, kiszámíthatóságának erősítésére is, úgy látja, a pályázati útmutatókon még mindig lehetne egyszerűsíteni. „A programot a hazai igények, lehetőségek függvényében módosította a minisztérium, úgy, hogy azon intézkedések, amelyek iránt nagy az érdeklődés, s stratégiailag Románia számára is fontosabbak, hozzáférhetőbbé váljanak a gazdák számára” – tette hozzá Tánczos.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.