Az egy évvel korábbi adatokhoz képest lényegesen több ügyet vizsgált a szervezett bűnözés elleni ügyészség 2016-ban.
Május 13-án tartja kongresszusát az RMDSZ, amely egy hónapon át tartó nyilvános konzultációt kezdeményez alapszabályának és programjának módosítására – jelentette be csütörtökön, a Szövetségi Állandó Tanács ülését követően Porcsalmi Bálint.
A nyáron csatlakozik a bajnoki címvédő Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatához Anne Mette Hansen, a dán válogatott jobbátlövője. A világ egyik legjobb klubja szerződést hosszabbított az együttes ikonjának számító Görbicz Anita csapatkapitánnyal.
Két újabb keresetet nyújtottak be a büntető törvénykönyvet módosító, a hivatali visszaélés büntetését enyhítő 13-as rendeletet hatályon kívül helyező 14-es rendelet ellen.
A székelyföldi megyékben a szociális segélyben részesülők többsége tisztességesen végzi a juttatásért cserébe kötelezően vállalt közmunkát, ezzel szemben Tordaszentlászlón nem találtak hatékony eszközt, amivel rá tudják venni a munkára az érintetteket.
Cáfolja a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium szülői közössége, hogy támogatnák az iskola jogi személyiségének megszüntetésére, illetve az osztályok átcsoportosítására vonatkozó hatósági javaslatot.
Eltörölték a Medgyesi Gaz Metan három pont levonását eredményező büntetését, így az erdélyi labdarúgócsapat ismét megközelítette az alapszakasz dobogóját.
Kiegyenlítette az összetettbeli állást a Brassói Corona jégkorongcsapata a Mol Liga negyeddöntőjében: 1-1-es állás tudatában fogadja hétvégén a Debrecent az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban.
A Nagyváradi VSK férfi kosárlabdacsapata 92:72-es győzelemmel vágott vissza a bajnokság alapszakaszában elszenvedett vereségért a Temesvári BC-nek a Nagyszebenben zajló Román Kupa nyolcas döntőjében.
Tízezer lejes bírságot szabott ki csütörtökön az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) a Román Televízió 1-es csatornájára, amiért a Beatrice tavalyi kolozsvári koncertjéről készült anyagával megszegte a tárgyilagos tájékoztatásra vonatkozó előírásokat.
Eddig kiadatlan, kisebb terjedelmű Rejtő Jenő-szövegeket, levéltári dokumentumokat és fotókat felvonultató emlékkötet jelent meg a Szépmíves Kiadó és a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) gondozásában.
A nézőtéren is játssza a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes új előadását, a Pöttöm Palkó című interaktív táncos mesejátékot. A produkció főszereplője a csíkmadarasi, hatodikos Antal Adorján.
Az alternatív mezőgazdasági ágazatok fejlődésében látja a jövőt Tiboldi László, a négy éve működő Csíkszéki Mezőgazdászok Egyesületének elnöke, aki szerint nemcsak a támogatásért kell gazdálkodni.
Sepsiszentgyörgyi fuvarozó cég járműve is érintett a négy halálos áldozatot követelő magyarországi balesetnek. A társaság tulajdonosa a Krónikának cáfolta, hogy munkatársuk okozta a tömegkarambolt.
Az otthoni beteggondozással foglalkozó szervezetek segítségére siet a Kovászna megyei önkormányzat, miután a kormány februárra drasztikusan csökkentette a szociális egyesületeknek járó állami finanszírozást.
A kormányprogramnak megfelelően 2017 végéig új tanügyi törvényt állítanak össze a jelenleg hatályban lévő, 2011-ben elfogadott jogszabály helyett – jelentette be szerdán Pavel Năstase oktatási miniszter.
A turizmusban a humánerőforrás minőségének biztosítása jelenti a legnagyobb kihívást – Háromszéken szakmai továbbképzésekkel próbálják biztosítani, hogy a vendéglátóiparban dolgozók korszerű ismeretekre, hasznosítható gyakorlati tudásra tegyenek szert.
Idéntől évente 3000 eurós kormánytámogatásra pályázhatnak azok a gazdák, akik üvegházban vagy fóliasátorban 1000 négyzetméteren paradicsomot szeretnének termeszteni – jelentette be Petre Daea mezőgazdasági miniszter.