III. Károly (archív felvétel)
Fotó: 123RF
A közép-európai és a közel-keleti háborúk okozta szenvedésekről, a kulturális, etnikai és vallási különbségek tiszteletben tartásának fontosságáról szólt karácsonyi üzenetében a brit uralkodó. III. Károly király külön köszönetet mondott azoknak az egészségügyi dolgozóknak is, akik az év során támogatásukkal segítették át őt és családtagjait a betegségek okozta bizonytalanságon és szorongásokon.
2024. december 25., 20:532024. december 25., 20:53
A 76 esztendős III. Károly király szerdán közvetített beszédét a London belvárosában emelkedő Fitzrovia kápolnában – az egykori helyi kórház, a 2005-ben máshova költöztetett Middlesex Hospital volt kápolnájában – rögzítették. A király, akinél az év elején daganatos megbetegedést diagnosztizáltak, és jelenleg is kezelésekben részesül, ezzel is jelképezni kívánta elismerését az egészségügyben dolgozók munkája iránt.
A brit néphez és a Nemzetközösség országaihoz intézett karácsonyi üzenetében Károly felidézte az 1944-ben lezajlott normandiai partraszállás idei 80. évfordulóján rendezett megemlékezéseket. Kijelentette: a korábbi évek megemlékezései során vigaszként szolgálhatott az a gondolat, hogy a modern korban már ritkák az ilyen tragikus események.
– mondta országok nevének említése nélkül a brit uralkodó.
III. Károly megemlékezett azokról a humanitárius szervezetekről is, amelyek segélyekben részesítik a háborúktól szenvedőket.
Úgy fogalmazott: a nemzetek civilizáltságának fokát az határozza meg, hogy milyen mértékű segítséget nyújtanak egymásnak.
Az idén, szinte az uralkodó betegségének felfedezésével egy időben Katalin walesi hercegnőnél, Vilmos trónörökös feleségénél is daganatos megbetegedést diagnosztizáltak, és a hercegnő kemoterápiás kezelésen esett át.
Katalin a néhány hete befejeződött kezelés idején több hónapra visszavonult a nyilvános szerepléstől, de az utóbbi időben egyre több eseményen megjelenik. Jelen volt azon a szerdai istentiszteleten is, amelyen a királyi család karácsony napján, a kelet-angliai Sandringham királyi rezidenciájának kápolnájában hagyományosan részt vesz.
Karácsonyi üzenetében III. Károly király felidézte a jórészt egykori brit gyarmatok alkotta Nemzetközösség idei szamoai csúcstalálkozóját, kijelentve: a rendezvény is megerősítette abban a meggyőződésében, hogy a kulturális, etnikai és vallási sokszínűség nem gyengeséget jelent, hanem erőt ad.
A Nemzetközösséget is az tartja össze, hogy tagjai készek meghallgatni egymást, hajlandók tanulni egymástól, mivel ez teszi lehetővé a különbözőségek tiszteletben tartását és az előítéletek legyőzését – fogalmazott karácsonyi beszédében a brit uralkodó.
Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.
Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.
Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.
Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.
Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.
Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald
Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.
Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.
Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.
szóljon hozzá!