Állami támogatásból látnák el mikrocsipekkel a kutyákat egy új tervezet szerint, a gazdáknak ezentúl csak a műveletet kellene kifizetniük – tájékoztatta lapunkat Sikó Barabási Sándor, a Kovászna megyei állategészségügyi igazgatóság vezetője.
Jóváhagyta az Európai Unió és Kanada közötti szabadkereskedelmi megállapodást (CETA) az Európai Parlament (EP) szerdai plenáris ülésén. Ennek nyomán a tengerentúli ország eltörli a román állampolgárok vízumkötelezettségét.
Egy román állampolgár van a Nagylak közelében történt közúti baleset halálos áldozatai között. Hat romániai illetőségű sebesültet Szegedre és Makóba szállítottak kórházba – közölte a bukaresti külügyminisztérium.
Ítéletvégrehajtási kifogást emelt Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke abban a 2012-es, az akkori államfő leváltásáról kiírt népszavazással kapcsolatos korrupciós ügyben, amelyben tavaly két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.
Százmillió forinttal támogatja a kormány a külhoni ifjúsági közösségeket. A határon túli civil szervezetek és egyházi jogi személyek március 18-ig kérhetik programjaik támogatását – közölte Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár.
Játékfilm készült Iancu Laura csángóföldi születésű József Attila-díjas író, költő, néprajzkutató Szeretföld című regényéből.
A megvásárolt faanyag útját követő rendszer bevezetését, valamint a beszállítók pénzügyi helyzetének átvilágítását tervezi a Holzindustrie Schweighofer osztrák fafeldolgozó.
A pácienseket fogja leginkább negatívan érinteni, hogy a kormány március elsejétől 35 százalékkal csökkenti a lejárt szabadalmú orvosságok árát. Szakemberek szerint ennél átgondoltabb intézkedésre lenne szükség a rendszer szabályozásához.
Jövő keddre, február 21-ére halasztotta az ítélethozatalt a Kolozs megyei törvényszék a kolozsvári többnyelvű helységnévtáblák ügyében – közölte a Krónikával szerda reggel Szőcs Izabella, a felperes Minority Rights Egyesület képviselője.
Már harmadik éve, hogy Kovászna megyében télen is folyamatosan csökken a munkanélküliségi ráta – mutatott rá kedden Kelemen Tibor.
A harmonikus párkapcsolatok fontosságát hangsúlyozzák azok az események, amelyeket Erdély-szerte szerveznek februárban a keresztény egyházak és civil szervezetek.
Újabb DJ-ket jelentett be a kolozsvári Untold fesztivál: az augusztus 3–6. közötti rendezvényen fellép Solomun, Sven Vath, Chris Liebing, Dubfire, Jamie Jones és Loco Dice is.
Visszatér a több mint 16 éve megjelent Nokia 3310-es modell, amely a Nokia és a világtörténelem egyik legsikeresebb mobiltelefonja lett – közölte az Index.
Elvetette a bukaresti képviselőház azt a törvénykezjavaslatot, amely „Trianon és a magyar elnyomás elleni harc napjává" nyilvánította volna június 4-ét, és börtönbüntetés terhe mellett tiltotta volna a békediktátum jogosságának megkérdőjelezését.
Legkevesebb hárman meghaltak és többen megsérültek, amikor a magyarországi M43-as autópályán a Románia felé vezető oldalon több jármű összeütközött a határtól egy kilométerre szerda reggel. Az áldozatok állítólag román állampolgárok.
Az igazságszolgáltatás és a parlament közötti nyílt sisakos küzdelem már eléggé nyilvánvaló, ehhez nem kell a taláros testület.
Egyelőre csak buta szóbeszédnek, felelőtlen fecsegésnek tűnhet az a hír, hogy a kaliforniaiak közel egyharmada ki akar lépni az Egyesült Államok szövetségéből.
Nicolae Robu, Temesvár polgármestere elégedetlenségét fejezte ki kedden azzal kapcsolatban, hogy Temesvár minden infrastrukturális beruházását, amely az Európa Kulturális Fővárosa 2021 projekt része, elutasította a kormány és a parlament.