Több alkalommal is beszámoltunk a Krónikában, valahányszor magyarokat ért inzultus a lelátókon Romániában vagy külföldön. Sajnos idén is sokszor volt rá példa. Legyen szó román bajnoki meccsről, amikor a tulajdonosa okán „magyarnak” elkönyvelt Sepsi OSK, vagy válogatott találkozóról, amikor a magyarok úgy általában kerültek a soviniszta szurkolók kereszttüzébe. A bozgorozástól Romániából való „kiűzetésünkön”, egészen Ázsiába „küldetésünkön” át Magyarország válogatott szidalmazásáig széles az irántunk táplált gyűlölet kifejezésének skálája.

Bizonyára nem csak a sportág iránt érdeklődők emlékeznek rá, hogy idén januárban a játékvezető félbeszakította a Sepsi OSK és az FC U Craiova 1948 közötti bajnoki találkozót a vendég szurkolók magyarellenes rigmusai miatt, majd a szűnni nem akaró gyűlölködés láttán a 26. percben le is fújta a Szuperliga 23. fordulójának összecsapását. Ilyesmire korábban nem volt példa romániai sporteseményen – mármint nem a magyarok gyalázására, hanem hogy emiatt lefújnak egy mérkőzést. (Végül a Román Labdarúgó Szövetség (FRF) fellebviteli bizottsága eléggé érthetetlen módon újrajátszatta a mérkőzést – amit a fegyelmi bizottság korábban 3-0 arányban a sepsiszentgyörgyieknek ítélt –, és mindkét csapatot pénzbírsággal sújtotta... Elégtételként azt könyvelhettük el, hogy a „visszavágót” a háromszékiek 4-0-ra megnyerték).

De szidták a magyarokat a román szurkolók Románia Andorra elleni idegenbeli (!) mérkőzésén, Fehéroroszország elleni összecsapáson, sőt még Lengyelországgal játszott rögbimérkőzésen is, ami arról árulkodik, hogy egyesek számára nem számít a sportág, a helyszín, az ellenfél, a lényeg, hogy nagy nyilvánosság előtt el lehessen küldeni a magyarokat melegebb éghajlatra. (Értsd: Mongóliába vagy az anyjukba).

Egész kerek irodalma van – romániai magyar társadalomtudósok körül is járták alaposan –, miként él együtt bizonyos szurkolói csoportok mentalitásában a kedvenc csapat éltetése, buzdítása az ellenfél gyalázásával, pokolba kívánásával. És tulajdonképpen miként válik mindennél fontosabbá az ellenfél démonizálása. Egészen friss élmény: a magyarellenes, ha kell, ha nem randalírozó szurkolótáboráról elhíresült Kolozsvári U korosztályos csapatának mérkőzése után a szülők, majd példájukat követve a gyerekek is „Muie CFR” (Sz.psz, CFR) üdvrivalgások közepette ünneplik győzelmüket. Pedig a találkozót még csak nem is a gyűlölt városi riválissal játszották…

Na de hogy ne csak másokra mutogassunk, az is ugyanolyan érthetetlen, miként képesek utálni például egyes Ferencváros-szurkolók az újpesti csapatot és híveit, vagy éppen fordítva. A Magyar Labdarúgó Szövetség többek között emiatt indított kampányt tíz évvel ezelőtt A gyűlölet nem pálya! szlogennel a futballklubokkal közösen a lelátón tapasztalható gyűlölködő, rasszista és megbotránkoztató megnyilvánulások visszaszorításáért, a sportszerű és szenvedélyes szurkolásért.

És miután feltártuk a megannyi negatív példát, hadd ne hagyjuk szó nélkül a pozitív üzenettel bíró történéseket sem, elvégre ezek szolgáltatják a mostani írás apropóját. Mi is nyomon követtük, miként nyert Románia válogatottja arany-, a magyar pedig bronzérmet az Egyesült Arab Emírségekben nemrég rendezett minifutball-világbajnokságon. Amelynek egyik elődöntőjében ráadásul a későbbi tornagyőztes románok 3-0-ra felülmúlták a magyarokat, tehát mindkét nemzet szurkolótábora számára fokozott érzelmi töltettel bírt a vébé. Ehhez képest nem „menetrend szerinti” gyalázkodásoktól volt hangos a lelátó, sőt a két válogatott játékosai sem ellenségként viseltettek a másikkal szemben.

A román minifutball-válogatott magyar, székelykeresztúri származású másodedzőjének, Klein Lászlónak a Székelysport portálnak adott nyilatkozatából kiderül, a rivalizálás nem az állatot hozta ki a felekből, hanem megsüvegelendő gesztusokat. A két válogatott a torna idején ugyanabban a szállodában volt elszállásolva, a román győzelmet hozó finálét követően pedig a hotel személyzete és a magyarok sorfalat állva megtapsolták az aranyérmeseket, gratulálva nekik a világbajnoki címhez, majd pedig a két csapat együtt ünnepelt. És ez még nem minden. Amikor a dobogó harmadik fokán végzett magyar játékosok átvették a bronzérmet, a stadionban nagyobb létszámban jelen lévő román közönség elkezdte skandálni, hogy „Ria, Ria Hungária”.

Bevallom, első olvasatra nem hittem a szememnek. Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik. A remek teljesítményen, a megszerzett érmeken túlmenően ezért a sportszerűségért is elismerés illeti a két csapatot, valamint a szurkolókat!

Valahogy így kell hozzáállni sporthoz, szurkoláshoz, ellenfélhez. Persze ne legyünk naivak, nem ringathatjuk magunkat abban az illúzióban, hogy ezek után elcsitulnak a magyarellenes rigmusok a lelátókon, és többé nem leszünk tanúi újabb idegengyűlölő megnyilvánulásoknak. A minifocivébén tanúsított magatartás azonban megmutatta, hogy így is lehet, és mégis csak így természetes. Hogy a gyűlölet tényleg nem pálya.