avatar
Balogh Levente

2023. február 17., 10:56

Nagyhatalmak aknamunkái

Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.

Azon viszont már vélhetően többen, hogy Oroszország a jelek szerint az ukrajnai fronton tornyosuló nehézségek ellenére újabb „hadműveletet” készült indítani a chișinăui kabinet megdöntésére.

Persze nem igazi, hagyományos katonai műveletről van szó, hanem titkos akcióról: katonai tapasztalattal rendelkező diverzáns csoportokat próbált meg bejuttatni Moldovába annak érdekében, hogy oroszbarát helyi politikusok párthíveinek kormányellenes tüntetéseire rácsatlakozva indíthassanak támadást kormányzati intézmények ellen, és túszokat ejtsenek.

Legalábbis Maia Sandu moldovai elnök szerint így puccsolta volna meg Moszkva a Nyugat-barát kormányt a moldovai biztonsági szolgálat által az ukrán hírszerzéstől kapott információk alapján felderített titkos művelet során.

Oroszország persze mindezt tagadja, az orosz külügy olyan közleményt adott ki, amely nyomán csoda, hogy van még épen maradt mennyezet a moszkvai külügyminisztériumban.

Eszerint ugyanis csupán olyan „dezinformációról” van szó, amelynek a célja az, hogy Kijev konfliktusba taszítsa Moldovát Oroszországgal, Moszkva ugyanis Ukrajnával és a nyugati országokkal ellentétben nem avatkozik be más országok belügyeibe.

Holott az Ukrajnát megtámadó orosz hadsereg éppen meglehetősen vaskosan avatkozik bele az ország belügyeibe, és eleve a háború megindításának az oka is az volt, hogy Moszkva oroszbarát kormányt szeretne Kijevben az Amerika és a Nyugat felé orientálódó jelenlegi kabinet helyett.

Ennél már tényleg csak az lett volna nevetségesebb állítás orosz részről, ha azt közölték volna, hogy a néhány százezer orosz katonát csak az idegenforgalom fellendítése érdekében küldték Ukrajnába.

Az ugyanis már 2014, a Krím megszállása és a Donbaszban kirobbantott háború kezdete óta egyértelmű, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök és körei számára is az a klasszikus orosz doktrína az irányadó, hogy az országot az esetleges, nyugati irányból érkező támadás ellen úgy lehet a leghatékonyabban megvédeni, ha legalább egy, több száz kilométeres kiterjedésű, lehetőleg orosz befolyás alatt álló pufferállam van az orosz és a nyugati határok között – ez lenne Ukrajna, illetve a már de facto orosz függelékként működő Fehéroroszország.

Ezen megközelítés értelmében az érintett országok polgárainak semmilyen beleszólásuk sincs abba, hogy szeretnének-e orosz befolyás alatt élni vagy sem – legfeljebb annyiban, hogy ha ez nem tetszik nekik, elmenekülhetnek.

A jelek szerint Moszkva számára Moldova is fontos, hogy délnyugati irányban is újra kiterjessze befolyási övezetét, visszaszorítva ezzel a Nyugat befolyását.

A jelenlegi, Nyugat-barát kormány megdöntése és egy Moszkva által irányított bábkormány hatalomra segítése a háborúnál lényegesen olcsóbb titkosszolgálati aknamunkával ezt a célt szolgálná.

Kérdés persze, mennyi a valóságalapja a Maia Sandu moldovai elnök által felvázolt forgatókönyvnek, hiszen annak nyilvánosság elé tárása a puccs megelőzése mellett az egyre csökkenő népszerűségű moldovai kormány iránti szimpátia növelését is szolgálhatta.

Tény ugyanakkor, hogy Oroszországtól egyáltalán nem idegen az ilyen gyakorlat – ahogy más nagyhatalmaktól sem.

Mert ne felejtsük el, hogy nem Oroszország az egyetlen globális játékos, amelyről az utóbbi hetekben kiderült, hogy alaposan gyanúsítható egy titkos európai művelet végrehajtásával.

A napokban nagy port vert fel Seymour Hersh Pulitzer-díjas amerikai oknyomozó újságíró blogbejegyzése, amely szerint az Oroszországot Németországgal a Balti-tengeren keresztül összekötő Északi Áramlat gázvezetékek tavaly szeptemberi felrobbantását Joe Biden amerikai elnök rendelte el. Hersh azt állította, hogy a csöveket az amerikai és a norvég haditengerészet, valamint az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) semmisítette meg.

Természetesen Washington is tagad, ami nem is csoda, hiszen az ilyen műveleteket a legritkább esetben szokták felvállalni. Persze éppen ezért száz százalékban nem lehetünk biztosak abban, hogy Hersh-nek valóban igaza van, azonban tény, hogy a szabotázsakció egyik legfőbb haszonélvezője Washington. Ezáltal ugyanis elvágta Németországot – és Nyugat-Európát – az orosz földgáztól, amely helyett majd az Egyesült Államok készséggel szállítja a saját, lényegesen drágább cseppfolyósított földgázát.

Mindezt Európa – az EU és a legbefolyásosabbnak tartott európai államok külön-külön is – némán és szemlesütve tűri. Elvégre nincs az amerikaihoz mérhető ütőképes katonai erő, a gazdaság is sokkal megtépázottabb állapotban van a kontinensen dúló háború miatt, és jelen állás szerint kizárólag Washington katonai védőernyője jelent némi biztonságot számunkra.

Ilyen körülmények között dőreség is lenne elvárni, hogy tetemre hívják az Egyesült Államokat.

A mostani esetek ismét csak kitűnően jelzik, hogy az európai politikából hiányzik a pragmatizmus és a vízió, ennek nyomán külső erők saját játszóterükként használják a kontinenst, hiszen senki és semmi nem riasztja el őket. Igaz ugyan, hogy a klasszikus, mindent maga alá gyűrő, az emberi életet és méltóságot semmibe vevő keleti despotizmus hagyományait folytató Moszkvához képest Washington legalább a demokrácia és a jogállamiság elvét hangoztatva jár el, de ettől függetlenül – közös értékek lobogtatása ide, katonai szövetség oda – kőkeményen a saját geopolitikai és gazdasági érdekeit érvényesíti. Ha kell, a mi rovásunkra.

Mindez újabb figyelmeztetést jelent arra nézve, hogy ütőképes európai haderő és az egységesebb, a külső erőkkel szemben az európai érdekek érvényesítését célzó külpolitikai fellépést szolgáló doktrína – ami természetesen nem történhet a kisebb országok rovására, csakis konszenzuson alapulhat, elvégre számukra egy Európai Birodalom sem lenne jobb – nélkül Európa nem igazán számíthat fényes jövőre.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
„Kitaszított” magyarok
Balogh Levente 2023. június 16., péntek

„Kitaszított” magyarok

Hiába a korábbi hangzatos szólamok: a héten ismét csak bebizonyosodott, hogy Romániában a stabilitásnál és az adott szónál sokkal fontosabbak a pártok politikai és főleg anyagi érdekei.

Újabb Schengen-fiaskó: pipa. Román-magyar viszony tovább rontása: pipa
Balogh Levente 2023. június 09., péntek

Újabb Schengen-fiaskó: pipa. Román-magyar viszony tovább rontása: pipa

Mostanra már szokásos ügymenetté vált, hogy Románia minden kínálkozó alkalmat elmulaszt a schengeni csatlakozásra.

Trianon: kinek a fóbiája?
Rostás Szabolcs 2023. június 07., szerda

Trianon: kinek a fóbiája?

Folyamatos „ionapotchivanokozás” (értsd: magyarellenes hergelés) zajlik a román politikai és médiatérben. „V. Orban (terület)darabokat akar a szomszédos országokból” – hirdeti a bukaresti hírtévé.

Iohannis Trianon-évfordulós kisebbségvédelmi díja és a romániai magyarellenesség
Balogh Levente 2023. június 02., péntek

Iohannis Trianon-évfordulós kisebbségvédelmi díja és a romániai magyarellenesség

Még ha nem is szándékolt, nehéz nem szimbolikus jelentőséget tulajdonítani annak, hogy Klaus Iohannis éppen a trianoni diktátum évfordulóján vehet át egy német kitüntetést a többek között a kisebbségek érdekében kifejtett „áldásos” tevékenységéért.

Levizsgázó kormánypártok pedagógussztrájk idején
Balogh Levente 2023. május 26., péntek

Levizsgázó kormánypártok pedagógussztrájk idején

Nincs az a válsághelyzet, amelyet a romániai politikum ne tudna még tovább fokozni.

A pünkösdi keresztre feszítés tűznyelvei
Ábrám Zoltán 2023. május 22., hétfő

A pünkösdi keresztre feszítés tűznyelvei

Ez már akkora túlzás és vétség a tudatosan és érdekszerűen szubjektív, helyenként minősíthetetlen hangvételű fröcskölődők részéről, mintha maga Böjte Csaba a sajtó teljes nyilvánossága előtt – szintén minősíthetetlen stílusban – tagadná a vádakat.

Lipsește cu desăvârșire!
-- Külsős szerző -- 2023. május 21., vasárnap

Lipsește cu desăvârșire!

Ki és milyen jogon mondott le az állami egyetem igényléséről, és hogyan indokolja ezt a képtelen behódolást?

Legfőbb ideje, hogy Magyarország és Ukrajna tárgyaljon egymással
Balogh Levente 2023. május 19., péntek

Legfőbb ideje, hogy Magyarország és Ukrajna tárgyaljon egymással

Bár nehezen lehetett elképzelni, hogy a magyar-ukrán viszony még az eddigieknél is jobban megromolhat, Zelenszkij ukrán elnök – illetve a titkos amerikai hírszerzési dokumentumok kiszivárogtatói – gondoskodtak arról, hogy még feszültebbé váljon.

A bűnbaknak kikiáltott Gagauz Autonóm Tartomány
Makkay József 2023. május 16., kedd

A bűnbaknak kikiáltott Gagauz Autonóm Tartomány

Az utóbbi időben a moldovai és a romániai sajtó hangulatkeltő cikkekkel esett neki a Moldovai Köztársaságban működő Gagauz Autonóm Tartománynak, amelyről azt írják, hogy lakosságának többsége oroszbarát.

Május 9. után jöhet december 1.?
Balogh Levente 2023. május 12., péntek

Május 9. után jöhet december 1.?

Románia arra készül, hogy áthelyezzen egy ünnepnapot, és bár nem valami nagyszabású össznemzeti ünnepről van szó, a döntés annál szimbolikusabb jelentőségű az ország orientációja szempontjából.

Vélemény
avatar
Balogh Levente: „Kitaszított” magyarok

Hiába a korábbi hangzatos szólamok: a héten ismét csak bebizonyosodott, hogy Romániában a stabilitásnál ...

avatar
Balogh Levente: Újabb Schengen-fiaskó: pipa. Román-magyar viszony tovább rontása: pipa

Mostanra már szokásos ügymenetté vált, hogy Románia minden kínálkozó alkalmat elmulaszt ...

avatar
Rostás Szabolcs: Trianon: kinek a fóbiája?

Folyamatos „ionapotchivanokozás” (értsd: magyarellenes hergelés) zajlik a román politikai és médiatérben. ...

Legnézettebb
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél
cX_G brat.ro/sati 365 nap Harmadik fél
cX_P brat.ro/sati 365 nap Harmadik fél
cX_S brat.ro/sati munkamenet Harmadik fél
evid_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap Harmadik fél
evid_v_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap Harmadik fél
evid_set_{customer_id} brat.ro/sati 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport