A két állam között a felségvizek pontos meghatározása kapcsán hosszú évek óta dúló vita tétje annak a 12 ezer négyzetkilométeres kiterjedésű, a Kígyók szigete körül elterülő tengerfelületnek a megszerzése volt, amely óriási földgáz- és tízmillió tonna kőolajtartalékot rejt magában. A sikert személyesen Aurescunak tulajdonítja a jelenkori román diplomáciatörténet.

Aurescu azóta érinthetetlen. Olyan bombabiztos a pozíciója a külpolitikai tárca élén, mintha futószalagon hozná Romániának a pozitív döntéseket a nemzetközi porondon. Pedig nagyon nem ez történik. A ritkán és fájóan bikkfanyelven nyilatkozó diplomata szakértelme sehogyan sem jelentkezik eredményekben a hágai siker óta.

Nyilván nem csak Aurescu tehet arról, hogy Romániát hosszú évek óta a schengeni csatlakozás előszobájában várakoztatják. Mégis, immár évek óta ő adja a nevét ehhez a kudarchoz. A schengeni bővítésről szóló döntés kifejezetten politikai jellegű. Másodlagos, hogy milyen hivatkozással akadályozza a kelet-európai országok ellensége, Hollandia, vagy belpolitikai játszmák miatt miért mond nemet Románia bebocsájtására a Bukarestben „hagyományos barátként” emlegetett Franciaország, vagy éppen a német szövetségi parlament. Ilyen-olyan érdekből nemet mondanak Romániának, mert jól tudják, Bukaresttől nincs félnivalójuk: a megalázásért ő kér elnézést, majd még tágabbra nyitja piacát a holland, francia, német multik előtt. Aurescu mindeközben mormol valamit, esetleg közleményt ad ki, hogy majd újra megpróbálják.

Aztán itt van az amerikai vízum. Nem tud annyi területet átadni katonai bázisok gyanánt Románia az Egyesült Államoknak, nem tudja annyira gazdagítani a tengerentúli harcirepülő-gyártókat, az ottani atomreaktor-építőket, hogy eltöröljék ezt a megalázó eljárást. Sőt, Washington időről időre közli: szó sincs változásról a vízumkötelezettség ügyében, ami a román állampolgárokat illeti. Technikai indokok itt is megfogalmazódnak, de azok olyanok, mintha Románia azért utasítaná el amerikai katonák állomásozását a Fekete-tenger partján, mert közülük túl sokan rúgnak be hétvégenként a mamaiai diszkóban.

Aurescut, valamint a bólogatáson kívül láthatatlan román külpolitikát mindezek ellenére nem bírálja még a bukaresti sajtó sem. Inkább Magyarország, Orbán Viktor diplomáciai „elszigetelődéséről” írnak időről időre a zsurnaliszta kollégák. A 2007 óta Schengen-tag, 2008-tól pedig amerikai vízummentességet élvező Magyarország legutóbb hétfőn volt rémesen kitaszított diplomáciailag, amikor az Angela Merkel helyét Európa vezetőjeként átvenni kívánó francia elnök, Emmanuel Macron tartotta fontosnak, hogy eleget tegyen a magyar miniszterelnök meghívásának, és csatlakozzon az uniós politikában egyre komolyabb súllyal rendelkező visegrádi négyek budapesti csúcstalálkozójához. Franciaország „politikai ellenfélnek, de európai partnernek” nevezte Orbán Viktort.

Attól tartok, Macron komoly gondban lett volna, ha egy szemfüles újságíró megkérdezi tőle, hogy hívják Románia regnáló kormányfőjét.