Balogh Levente
2023. február 10., 10:592023. február 10., 10:59
2023. február 10., 11:022023. február 10., 11:02
Romániában a szó szoros értelmében sportot űznek a magyargyűlöletből és a magyarellenes uszításból, a bukaresti kormányzati illetékesek viszont ahelyett, hogy ennek próbálnának véget vetni, mondvacsinált ügyek miatt szítják tovább az ellentétet a magyarok és a románok között.
Így aztán ma már ott tartunk, hogy nem is kell magyar vagy magyar érdekeltségűnek tekintett ellenfél a pályán ahhoz, hogy a szurkolás helyett önfeledt magyargyalázás hangozzék fel a lelátókról. Legutóbb a román rögbiválogatott Lengyelország elleni Európa-bajnoki mérkőzésén harsogott magyarellenes jelszavakat a tribün népe – mint kiderült, előre eltervezett akcióról van szó, bukaresti futballhuligánok csak azért mentek ki a mérkőzésre, hogy megmutathassák ország-világ előtt, mennyire gyűlölnek bennünket.
A meccs vélhetően nem is érdekelte őket, az csak másodlagos jelentőségű esemény volt, ürügy arra, hogy a nyilvánosság előtt uszíthassanak.
Persze ez nagyjából megfelel az általános közhangulatnak is – ne feledjük, hogy a román társadalom hangadóinak jelentős része még mindig nem azon háborog, hogy a Sepsi OSK Craiova elleni meccsén a craiovai szurkolók ordenáré módon gyalázták a magyarokat, hanem azon, hogy emiatt a játékvezető romániai premierként idő előtt lefújta a mérkőzést.
De nincs is miért csodálkozni ezen, hiszen az ismétlődő magyarellenes megnyilvánulások miatt eddig tudomásunk szerint a bukaresti kormány egyetlen román illetékese sem emelte fel a szavát, nem ítélte el az uszítást, nem intett békére a két nemzet között.
Sőt valamiért éppen azon dolgoznak, hogy még tovább mélyüljön a konfliktus.
Mint például a román külügyminisztérium, amelynek nem volt jobb dolga, mint hogy nemzetközi diplomáciai botrányt kreáljon amiatt, hogy a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke egy bejegyzésben a székely zászló használatát sújtó korlátozások eltörlését szorgalmazta.
A bukaresti „érvelés” értelmében Romániában nem létezik Székelyföld nevű közigazgatási egység, így a székely jelképek használata sem törvényes.
Ami természetesen ismét csak a jól ismert bukaresti kettős mérce megnyilvánulása, hiszen nem hallottunk hasonló botrányokról, amikor a suceavai várban kitűzték Moldova zászlaját, vagy amikor Gura Humorului településen felvonták Bukovina lobogóját – pedig hát hivatalosan sem Moldva, sem Bukovina nevű közigazgatási egység nem létezik Romániában.
De még ezt a mérsékelten kulturált „érvelést” is sikerült alulmúlni: Ionuț Stroe, a kormány második legnagyobb pártja, a miniszterelnököt is adó Nemzeti Liberális Párt szóvivője azt volt képes képernyőre vetni, hogy a magyar és székely jelképek használatának követelése csupán „mesterségesen generált konfliktus”, „elferdített történelmi tények” alapján, a magyarok pedig a Kreml forgatókönyvéből dolgoznak.
Mindez természetesen nem más, mint olcsó, primitív demagógia, ami minden kreativitást nélkülöz. Bukarest úgy szeretné megúszni, hogy teljesítenie kelljen a kisebbségek jogos követeléseit, hogy minden kisebbségi igényt orosz sugalmazásúnak próbál beállítani, így kísérelve meg az Ukrajna elleni orosz invázió farvizén lejáratni a kisebbségi jogok ügyét.
Ez csupán újramelegítése a korábban alkalmazott, ugyanilyen suttyó retorikának, amely az autonómiát sztálini találmányként, vagyis kommunista, bolsevik vétetésű képződményként próbálta tálalni a hiszékeny és tájékozatlan tömegeknek
A román külügy indokolatlan, agresszív és aránytalan fellépése mögött többek között az állhat, hogy a schengeni fiaskó miatt szeretne legalább valamilyen témában proaktívnak tűnni, másrészt a közelgő választási év előtt szeretné a kormány „hazafias” mivoltát bizonygatni, ugyanúgy, mint ahogy váratlanul az ukrán kisebbségi törvényt is bírálni kezdte. Igaz, azt legalább joggal.
Nem utolsó sorban pedig arra is jó, hogy elterelje a figyelmet az országban már a lelátókon is egyre jobban dúló magyarellenességről a nemzetközi közvélemény előtt.
Pedig hát épp hogy ez az orosz forgatókönyv alkalmazása: miközben Bukarest folytat offenzívát az országban élő magyarok ellen, ennek elfedésére éppen a román kormány gerjeszt mesterségesen nemzetközi patáliát, a magyarokat vádolva meg a konfliktus gerjesztésével.
Valahogy ugyanis el kell kendőzni, hogy a hivatalos román állam nem lép fel kellő eréllyel a magyargyűlölet ellen. Sőt az ilyen gesztusokkal ő maga szolgáltat további muníciót a szélsőségeseknek, hiszen ezzel azt sugallja, hogy a magyar jelképek elleni fellépés legitim – a külügyminisztérium irodáitól az utcákon és köztereken át a stadionok és sportcsarnokok lelátóiig.
Mert ne feledjük: a sepsiszentgyörgyi incidens után a szélsőséges román futballhuligánok éppen azzal indokolták viselkedésüket, hogy számukra elviselhetetlen, hogy romániai stadionokban magyar vagy székely nemzeti jelképek is láthatóak, illetve hogy a hangosbemondó nem csupán román nyelven szólal meg.
Márpedig a külügy mostani lépése azt üzeni, hogy ahelyett, hogy a kormány hivatalosan elítélné az ország több mint egymillió őshonos polgára – és egy szomszédos, Bukarest által „stratégiai partnerként” emlegetett ország – elleni gyűlöletkeltést, gyakorlatilag az uszítók mellett sorakozik föl.
Mindezek után olyan idők is eljöhetnek, amikor a sporteseményeket úgy harangozhatjuk majd be, hogy délután kettőtől négyig, majd este főműsoridőben is két órán keresztül magyargyalázás lesz, közben pedig valami meccset is játszanak majd.
De legalább a székely zászló nem loboghat.
Orosz befolyást sejt a magyar és a székely jelképek romániai használatának követelése mögött Ionuț Stroe, a bukaresti kormánykoalíció második legnagyobb pártja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szóvivője.
Nem hagyta szó nélkül Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, hogy a székely zászló közintézményeken történő használatának tiltását kifogásoló bejegyzése miatt a román külügyminisztérium bekérette Magy.
Újabb diplomáciai konfliktus robbant ki Magyarország és Románia között: a román külügyminisztérium kedden közölte, hogy bekérette Magyarország bukaresti nagykövetét, miután Németh Zsolt a székely zászló szabad használatát követelte Romániában.
Nem csupán a labdarúgó-mérkőzésekre „tartogatják” a szélsőséges román drukkerek a magyargyűlölő szólamokat: szombaton a Lengyelország elleni válogatott rögbimérkőzésen is a magyarokat gyalázta egy csoportnyi ultra.
Az U Craiova 1948 illetékesei szerint a klubot semmilyen felelősség nem terheli amiatt, hogy szurkolóik magyarellenes skandálásai miatt vasárnap délután a játékvezető véget vetett a Sepsi OSK elleni sepsiszentgyörgyi mérkőzésnek.
Balogh Levente
Olyan az ukrajnai rendezés ügye, mint egy hullámvasút: egyszer a Donald Trump által szorgalmazott béke lehetősége repít a magasba, máskor a tűzszüneti megállapodás látszólagos esélytelensége taszítja mélybe a világot.
Balogh Levente
Egyszerre szimbolikus és ironikus, hogy a rendszerváltás Romániájának meghatározó alakja, Ion Iliescu még halálában is, 36 évvel az 1989-es események és 21 évvel a politika első vonalából való kikerülése után még mindig releváns tényező.
Balogh Levente
Elöljáróban szögezzük le: az emberek többsége a jövedelme mértékétől függetlenül általában elégedetlen annak összegével, a méltányos nyugdíjhoz való jog pedig mindenkit megillet.
Balogh Levente
Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.
Rostás Szabolcs
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Balogh Levente
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Balogh Levente
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
szóljon hozzá!