Emlékezetes, hogy az elmúlt héten csúnyán lebukott, amikor kiderült: közösségi oldalán azt hazudta, hogy részt vett Madridban a konzervatív európai pártok egyeztetésén, amelyen többek között a Fidesz is jelen volt. Csakhogy kiderült: szó sincs róla, hogy meghívták volna, úgy lógott be, és amikor hepciáskodni kezdett, kidobatták a csendőrökkel, sőt botrányokozásért még meg is bírságolták. Ez hatalmas leégés nemzetközi és hazai szinten is, hiszen mégiscsak egy román parlamenti párt társelnökéről van szó, ráadásul egy olyan pártéról, amely jelenleg közel 20 százalékos támogatottságnak örvend.

Itt most érdemes külön kitérni egy gondolat erejéig arra, hogy a magyar ellenzék Simion hazugságaira ráharapva próbálta lejáratni Orbán Viktor kormányfőt és a Fideszt, mondván: a magyargyűlölő AUR-ral szövetkeznek – hogy aztán fény derüljön arra, hogy Simion meghívását többek között éppen a Fidesz utasította el pártja magyarellenessége miatt. A balliberális oldalt azonban ezúttal sem zavarják a tények: még ezt követően is izzadtságszagú nyilatkozatokban és publicisztikákban próbálják rátolni az AUR-t a magyar kormánypártra, amely az őshonos nemzeti kisebbségek jogvédelmének egyik élharcosa, szemben az AUR-ral, amely magyarellenes és antiszemita (igaz, ez utóbbit baloldali körökben mostanában szintén kedvelni, sőt művelni számít sikkesnek).

Minden esetre madridi pofára esésének ellensúlyozására Simion olyan performanszot dobott be, amely parlamenti ostromon edződött, kemény vonalas híveinek és lájtosabb szimpatizánsainak egyaránt szólt. A Virgil Popescu energiaügyi miniszter ellen az elszabadult energiaárak miatt benyújtott egyszerű indítvány vitáján odament a tárcavezetőhöz a parlamenti ülésteremben, és diszkréten üvöltözve tolvajnak nevezte, miközben megragadta a karját és a nyakszirtjét. Komolyabb tettlegességre természetesen nem vetemedett, de ez máris elegendő volt ahhoz, hogy úgy tematizálja a közbeszédet, hogy az róla szóljon, de mégsem a csúfos madridi fiaskóról, hanem a miniszter „bátor” számonkéréséről. Tettével teljes mértékben elérte, amit akart: hívei és szimpatizánsai szemében ismét csak a nép hatalmasokkal szembeszálló fiának pózában tetszeleghetett, és reakcióra kényszerítette a kormányoldalt is, amely – amúgy helyesen – gyorsan reagált, és szigorította a parlamenti házszabályt, megelőzendő a hasonló, erőszakos megnyilvánulásokat.

Bár általában nem vagyunk a szigorítások hívei, ráadásul a parlament a demokrácia egyik legfontosabb intézménye, ahol a választott képviselők tevékenységét nem ildomos korlátozni, Simion és AUR-os bajtársai inkább visszaéltek, mint éltek az őket megillető jogokkal. Ráadásul tudatosan, szándékosan, hogy kültelki, kocsmai stílusban előadott performanszaikkal tovább hergeljék a mainstream pártok eddigi teljesítményétől – vagy inkább annak hiányától – megcsömörlött választókat.

Csakhogy a kormányoldal megint elkövetett egy ki nem kényszerített hibát, ami miatt Simion abszurd módon áldozatként és a demokrácia, a nyilvánosság védelmezőjeként tetszeleghet. Elhisszük ugyan, hogy idegesítő tud lenni, ahogy Simion egyszemélyes tévéstúdióként végigélőzi a parlamenti üléseket, de ezzel alapvetően senkinek sem árt. Ráadásul nem ő az egyetlen. Ezért fölösleges volt először teljes egészében megpróbálni betiltani ezt a gyakorlatot, majd az élőző képviselő frakciójának területére korlátozni. Ezzel ugyanis lehetőséget biztosítottak számára, hogy azzal sikoltozza tele a nyilvánosságot, hogy az ő esetét ürügyként használva a hatalom megpróbálja korlátozni a nyilvánosság betekintését a törvényhozás tevékenységébe, amiben sajnálatos módon bizonyos mértékig igaza van.

Pedig nem kellett volna megkönnyíteni, hogy feledésbe merüljön az ő maga és Románia számára is megalázó madridi leégés, ahelyett, hogy minden lehetséges alkalommal az ő és hívei orra alá dörgölnék a visszataszító trükközést és hazudozást. De persze már megszokhattuk, hogy miközben Madridban tudták, hogyan kell elbánni a hozzá hasonló bajkeverőkkel, Romániában kesztyűs kézzel bánnak vele és pártjának többi prominens tagjával. És ez csak részben tudható be annak, hogy mentelmi jogot élveznek.

Talán az is az okok között szerepelhet, hogy a fősodratú pártoknak és politikusoknak sem érdeke, hogy végleg partvonalra állítsák őket. Hiszen így kéznél van a mumus, akivel szemben ők tűnhetnek a jófiúknak.