2010. május 14., 11:572010. május 14., 11:57
A prefektúra érvelése szerint a hatályos anyanyelv-használati jogszabályok értelmében csak olyan kisebbségek nyelvén lehet bármilyen megnevezést kihelyezni, amelyeknek számaránya az adott településen eléri a húsz százalékot, viszont Csíkszeredában a legutóbbi népszámláláskor csupán 150-en vallották magukat székelynek.
Mármost fölmerülhet a kérdés, hogy a hargitai megyeszékhelynek vagy bármely más székelyföldi, erdélyi vagy partiumi városnak tényleg az lenne a legfontosabb, hogy határában rovásírásos névtábla is jelezze a település nevét? Persze hogy nem. Olyan szimbolikus aktusról van szó, amelytől senkinek nem lesz kövérebb a bankszámlája vagy több, kerítés-alapanyagnak fölhasználható füstölt kolbász a spájzában. Viszont hangulatjavító intézkedésnek jó (és olcsó), hiszen a település polgárai azt érezhetik, hogy szabadon megélhetik saját kultúrájukat.
A trendek amúgy is azt mutatják, hogy egyre jobban felértékelődik a helyi közösségek kultúrája, a hagyományos régiók lakóit összekötő, közös identitástudatot biztosító tényezők kezdenek egyre fontosabbá válni, ellensúlyozandó a globalizmus – illetve emellett nálunk a többségi terjeszkedés – hatásait. Közben pedig az ezekkel szemben ható ideológiák és képviselőik – a marxizmustól a szélsőséges individualizmust hirdető, hagyományos értékeket tagadó, fundamentalista ideológiáig, amelyet képviselői liberalizmusnak neveznek, lejáratva ezzel az amúgy szép eszmét – a történelem szemétdombjára kerültek, illetve arroganciájuk miatt jó úton vannak a szeméttelep felé.
Egyébként ha a helyi erők tényleg úgy gondolják, hogy az egyéb gazdasági és társadalmi problémák ellenére tényleg ennyire fontos pont most rovásírásos névtábla kihelyezésével foglalkozni, lehet, hogy jobbat tenne az ügynek, ha nem a rovásírás székely mivoltán rugóznának. Azt ugyanis nemcsak a Székelyföldön, sőt nemcsak Erdélyben használták, hiszen Erdélyen kívül Mezőkeresztesen, Nagybányán és Kecskeméten is találtak rovásírásos feliratokat. Úgyhogy – elkerülendő a mostanihoz hasonló prefektúrai packázásokat – ajánlatosabb lenne a közös magyar kultúra részének tekinteni. Az egész székelységgel együtt.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.