Eközben a tavasszal jegyzett 35 százalékról 46 százalékra nőtt azok aránya, akik szerint Romániának inkább hátránya származik az uniós tagságból. Az ilyen jellegű közvélemény-kutatások hangulatokat jeleznek. Egy korábbi felmérés szerint Romániában a megkérdezettek nyolcvan százaléka látja úgy: rossz irányba halad az ország.

A reményvesztettség egyre nyilvánvalóbb, de érthető jelek ezek ott, ahol maga az államfő ismeri el a sokadik kórházi tűzvész kapcsán, hogy az állam kudarcot vallott. Milyen legyen az általános hangulat, amikor az ország Európa fekete listájának az élére kerül a koronavírusban elhunytak számát illetően, a politikai „elit” viszont egymás gáncsolásával van elfoglalva? Az elkeseredett romániai ember számára korábban az EU jelentette a reményt. Több mint tizennégy évvel Románia uniós csatlakozása után ez a remény is már régen elveszett. Nincs igazi kapaszkodó az állandósulni látszó válságban.

Hibázik, vagy tudatosan félremagyaráz az, aki a friss felmérésekből valamiféle EU-ellenes hangulatot vizionál. Az is csupán brüsszeli fősodrú propaganda része, hogy Európa keleti régiójában, a „posztkommunista” államokban az Unióból való kilépésen ügyködnek. Ahogyan a bukaresti vezető politikusok, úgy az EU-t irányítók sem vesznek tudomást saját elhibázott döntéseikről, alkalmatlanságukról, ráadásul a levont következtetéseik is rosszak. Ezernyi előnye van az uniós tagságnak, és ezernyi indok létezik az Uniót irányítók észhez térítésére. Nem az EU-n kívül akarnak élni a Brüsszellel elégedetlenek, hanem egy számukra kedvezőbb környezetet biztosító, a hangjukra figyelő EU-ban.

A romániaiak többsége szerint az EU-ból való kilépés ellentétes az ország érdekeivel. Ugyancsak többségi vélekedés, hogy Románia jobban fejlődik gazdaságilag, ha az Unióban marad. Meggyőző többség foglal állást ezzel párhuzamosan az ország érdekeinek határozottabb védelme mellett. Aki ez utóbbi mögött valamiféle orosz befolyást, esetleg a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) ténykedésének eredményét látja, rossz úton jár. A rendszer-, oltás- és magyarellenes, de magát patriótaként feltüntető AUR népszerűségének emelkedése éppenséggel annak is a következménye, hogy a nagy pártok a hajbókoláson kívül semmire nem képesek Brüsszelben.

Az „EU-tálibok”, akik számára egyes uniós irányok, döntések bírálata egyenlő az EU bomlasztásával, egyformán rezdülnek Strasbourgban, Berlinben, Bukarestben, Kolozsváron. Számukra az ilyen felmérések nem tanulságosak, politikai változtatásokra, jobbításokra sarkallóak, hanem csak rémisztők. Márpedig ma döntően ők befolyásolják az Unió irányítását, így az elégedetlenek számára kedvező elmozdulásokra Brüsszelből egyelőre nemigen számíthatunk.

Borítékolható: a legközelebbi felmérés eredményein majd még inkább megrémülnek.