2011. május 20., 09:102011. május 20., 09:10
Ehelyett azonban az államfő időről időre felveti a régióátszervezések ötletét, a politikusok párthovatartozásuk függvényében helyeslik vagy elítélik, majd élünk tovább a szinte csak papíron létező, túl nagy, minimális hatékonysággal működő régiókban. Az egyik legfőbb baj az, hogy a régiókat technokrata szellemben, felülről megtervezve hozták létre, és a „haladás” jegyében figyelmen kívül hagyják az érintettek véleményét. Pedig ez is fontos, hiszen mégiscsak az adott vidék polgárai tudják jobban, hogy milyen szomszédos megyékkel fűzi őket történelmi, kulturális, földrajzi és gazdasági kapocs.
Ám nálunk nem csupán a rosszul értelmezett, felülről irányított progresszió jegyében fogant központi „diktatúra” kontra helyi hagyományok ellentét van jelen, hanem a nemzeti is. A román politikusok attól tartanak, hogy a hagyományos régiók a magyar önrendelkezés, sőt szeparatizmus melegágyai lehetnek – miközben a román törekvések a magyar közösség kapcsán az elmúlt kilencven évben a beolvasztásról szólnak. Ennek nyomán a mostani, Bukarestből ránk erőszakolt regionális felosztás miatt a székelyföldiek azért hüledezhetnek, hogy miért kerültek egy fejlesztési régióba Fehér vagy Szeben megyével, míg a bihariak és a szatmáriak amiatt bosszankodhatnak, hogy milyen alapon tartoznak egy régióba Beszterce-Naszód vagy Kolozs megyével. Ez persze sem a magyaroknak, sem a románoknak nem jó, hiszen az eltérő kulturális és gazdasági háttér, valamint az, hogy a régión belül az önrészt könnyebben előteremtő vidékek elszívják a forrásokat a szegényebb területek elől, akadályozza a hatékonyságot.
Erre sokan rájöttek már Bukarestben is – az eddigi tapasztalatok alapján azonban nem biztos, hogy a helyi sajátosságok, kulturális és történelmi hagyományok tiszteletben tartása, a gazdasági fejlődés és az általános jólét növelésének szempontjai végre képesek lesznek felülírni a politikai tőke kovácsolására mindig alkalmas etnikai megközelítést az új régiók kialakításáról szóló viták során.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
szóljon hozzá!