2010. június 11., 11:262010. június 11., 11:26
Persze első olvasatra szokatlannak hathat, hogy ebben a témában valaki gyerekek véleményére kíváncsi, de hát olyan történelmi eseményről lévén szó, amely különösen meghatározó a Partiumban és Erdélyben élő magyarok számára, talán mégsem annyira meghökkentő. Legalábbis nem annyira, mint az, hogy még mindig vannak olyanok a románok körében, akik elcsodálkoznak azon, hogy nem vagyunk hajlandóak maradéktalanul jól érezni magunkat másodrendű állampolgárként, és csípőből leirredentáznak, ha saját történelmünk dicső vagy gyászos eseményeiről kívánunk megemlékezni.
Ami akár vissza is üthet, a kevésbé művelt olvasók ugyanis a kifejezést úgy is érthetik, hogy a magyarok körében az átlagosnál is elterjedtebb valami súlyos fogászati probléma. Azzal ugyanis igen kevesen vannak tisztában, hogy az irredenta olasz eredetű szó, amely meg nem váltottat jelent, és az „Italia irredenta” az első világháború előtt azon területeket – nevezetesen Dél-Tirolt – jelölte az olasz hivatalos propaganda szerint, amelyeket föltétlenül meg kívántak szerezni Ausztriától, annak ellenére, hogy sikeres bekebelezésük óta még ma is masszívan német többségűek.
Mármost lehet néhány rajz alapján magyar gyerekek románellenes keresztes hadjáratát vizionálni, de hát ezzel a riogatók egyrészt önmagukat teszik nevetségessé, másrészt kóros mértékű frusztrációjukról is tanúbizonyságot tesznek, ha komolyan képesek attól rettegni, hogy ha a negyedikes Bécike lerajzolja Nagy-Magyarországot, holnaptól már állítják is fel a sorompókat a Törcsvári-szorosban. Persze a másik oldalon is kóros, ha valaki azzal kel és fekszik, hogy „Mindent vissza!”, de ugyanúgy kóros az a szélsőséges vélemény is, hogy Trianonnal nem szabad foglalkozni, mert az múltba nézés. Ha ugyanis valaki olyannyira fantaszta, hogy abban a hitben ringatja magát, hogy a történelmi traumákat a szőnyeg alá kell söpörni valami soha meg nem valósuló, csak az ideák világában létező multikulti hippivilág eljövetele érdekében, akkor az előbb-utóbb orra fog bukni a púposodó szőnyegben. A rajzfóbiásoknak meg üzenem, hogy ha az ember tudja, hogy egy tárlaton olyasmit állítanak ki, ami idegesíti, akkor nem kötelező megnézni.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.