2010. június 11., 11:262010. június 11., 11:26
Persze első olvasatra szokatlannak hathat, hogy ebben a témában valaki gyerekek véleményére kíváncsi, de hát olyan történelmi eseményről lévén szó, amely különösen meghatározó a Partiumban és Erdélyben élő magyarok számára, talán mégsem annyira meghökkentő. Legalábbis nem annyira, mint az, hogy még mindig vannak olyanok a románok körében, akik elcsodálkoznak azon, hogy nem vagyunk hajlandóak maradéktalanul jól érezni magunkat másodrendű állampolgárként, és csípőből leirredentáznak, ha saját történelmünk dicső vagy gyászos eseményeiről kívánunk megemlékezni.
Ami akár vissza is üthet, a kevésbé művelt olvasók ugyanis a kifejezést úgy is érthetik, hogy a magyarok körében az átlagosnál is elterjedtebb valami súlyos fogászati probléma. Azzal ugyanis igen kevesen vannak tisztában, hogy az irredenta olasz eredetű szó, amely meg nem váltottat jelent, és az „Italia irredenta” az első világháború előtt azon területeket – nevezetesen Dél-Tirolt – jelölte az olasz hivatalos propaganda szerint, amelyeket föltétlenül meg kívántak szerezni Ausztriától, annak ellenére, hogy sikeres bekebelezésük óta még ma is masszívan német többségűek.
Mármost lehet néhány rajz alapján magyar gyerekek románellenes keresztes hadjáratát vizionálni, de hát ezzel a riogatók egyrészt önmagukat teszik nevetségessé, másrészt kóros mértékű frusztrációjukról is tanúbizonyságot tesznek, ha komolyan képesek attól rettegni, hogy ha a negyedikes Bécike lerajzolja Nagy-Magyarországot, holnaptól már állítják is fel a sorompókat a Törcsvári-szorosban. Persze a másik oldalon is kóros, ha valaki azzal kel és fekszik, hogy „Mindent vissza!”, de ugyanúgy kóros az a szélsőséges vélemény is, hogy Trianonnal nem szabad foglalkozni, mert az múltba nézés. Ha ugyanis valaki olyannyira fantaszta, hogy abban a hitben ringatja magát, hogy a történelmi traumákat a szőnyeg alá kell söpörni valami soha meg nem valósuló, csak az ideák világában létező multikulti hippivilág eljövetele érdekében, akkor az előbb-utóbb orra fog bukni a púposodó szőnyegben. A rajzfóbiásoknak meg üzenem, hogy ha az ember tudja, hogy egy tárlaton olyasmit állítanak ki, ami idegesíti, akkor nem kötelező megnézni.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.