2012. április 13., 10:132012. április 13., 10:13
Legyen például fű, fa, virág, patakparton, erdőszélen ne a pillepalack, hanem a pitypang sárgálljon, legyen játszótér, ne omladozzon a kultúrház, tudjuk, kinél friss a tojás, hol lehet beszegődni a tejet, írjunk együtt tojást, süssünk közös kalácsot, s még sok ilyen apróság, amitől a komfortérzetünk éppen olyan, hogy észre sem vesszük. Menet közben az együtt akarásból egyesület is lett, mert így pénzek is lehívhatók apróságokra, amitől úgye a komfortérzet… de ezt már mondtam.
És nem panaszkodom, mert az út és a cél valójában ugyanaz, és attól hogy együtt teszünk-veszünk, közben nagyokat röhögünk, a gyermekeink nem nyűrrögnek, mert egymással foglalkoznak, a nagy üstben az ebéd is megfő, és mindez attól is jó, hogy nemcsak a lábunkat lógatjuk, és isszuk a söröket. Biztos, hogy ezt előbb-utóbb belátják azok is, akik asztalra ütve követelik a választ arra, hogy mi itt az érdek. És sokat tudóan ingatják a fejüket, hogy őket nem lehet átverni, mert a sok hablaty mögött ott rejtőzik a valódi, ami valószínű pénz vagy hatalom, de leginkább mindkettő.
Megértik, hogy itt nem az a kérdés, hogy mi a válasz! Biztos, hogy az összefogásra, az együttre szavaznak előbb-utóbb azok is, akik most nem a helyi rendezvények közül választanak, hanem nemes egyszerűséggel beautóznak egy ugyanolyanra a közeli városba. És biztos, hogy az összefogásra gondolt az a fiatalember, aki elmondta, hogy láncfűrésszel darabolta volna össze a közmunkával épült játszóteret, ha valaki az ő gyerekét nem engedte volna ott hintázni, csúszkálni, homokozni, pusztán azért, mert ő nem volt benne a munkálkodó közben.
Mondjuk a láncfűrésszel libikókát is lehet méretre szabni-vágni, de kinek jutna eszébe egy kisgyereket kitiltani a játszótérről, függetlenül attól, hogy szerető atyja ott áll, vagy sem mögötte a beélesített célszerszámmal. Az utópisztikus jövőben ezek a kérdések meg sem fogalmazódnak, és nem beszélünk folyton összefogásról, hanem egy irányba rángatjuk majd a láncfűrészt.
Elnökválasztás előtt áll, és háborog az ország. A választópolgárnak el kell döntenie, hogy az egykori suszter „aranykorszakát” felelevenítő aktivista „megmondóember” vagy a matematikában kimagasló eredményeket felmutató jelölt mellé üti a pecsétet.
Sokszor mondták már a romániai választások kapcsán, hogy két rossz közül kell választani, ezért szavazzunk a kisebbikre – a mostani elnökválasztás viszont már arról szól, hogy nem a nagyobbik rosszat, hanem a katasztrófát kell elkerülni.
Egy soha el nem mondott személyes történetet mesélnék el 1986-ból. Épp elvégeztem az egyetem fizika szakán az első évet. Elviselhetetlen hőség volt Temesváron.
Az eredményt látva kijelenthető: a kormánypártok akkor is nehezen tudtak volna jobb eredményt összehozni a szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion számára az elnökválasztáson, ha a kampányidőszakban közvetlenül mellette korteskednek.
Románia most aztán nem marad le: a dekadens Nyugattal egy időben rendelte be magának a szélsőséges-populista-szuverenista tisztítódesszertet.
Bár a kellemetlen meglepetés több tekintetben is benne volt a pakliban, nem túlzás sokknak nevezni a romániai államfőválasztás vasárnap rendezett első fordulójának eredményét.
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.