2010. április 09., 11:382010. április 09., 11:38
Erre most kiderül, hogy talán mégis jól jártam volna, ha hivatásos katonai pályára lépek. Itt van ugyanis az egységes nyugdíjtörvény, amely megnyirbálná az elképesztően nagy összegű nyugdíjakat. Erre a hivatásos katonatisztek azonnal offenzívába lendültek, mondván, az mégsem járja, hogy akár hatvan százalékkal is csökkenjen a nekik járó illetmény, mire az illetékesek siettek megnyugtatni őket, hogy nyugalom, csak a háromezer lejen felüli nyugdíjak csökkennek.
Távol álljon tőlem a demagógia, de azért tényleg nem annyira rossz állás ez, még ha a hivatalos statisztikák szerint az érintettek több mint fele (több mint 45 ezer fő) fel is lélegezhet, ők ugyanis csak 1000 és 2000 lej közötti nyugdíjat kapnak. 2000 és 3000 lej közötti illetmény mintegy 15 ezer egykori egyenruhásnak jár, úgyhogy csupán annak a mintegy 7000 nyugdíjas tisztnek kell meghúznia a nadrágszíjat, aki 3000 és 5000 lej közötti állami ellátmányból tengeti öreg napjait. Szóval tényleg nem rossz munkakör ez: mondjon valaki még egy olyan állást, ahol törvény szabályozza, hogy a nyugdíj is arányosan nőjön abban az esetben, ha az aktív dolgozók bére is emelkedik, vagy ha az infláció meghaladja a tíz százalékot.
Azon gondolkodtam, vajon mivel érdemlik ki a kvietált egyenruhások ezt az illetményt? Tudtommal jelentősebb, a román hadsereget is foglalkoztató harci eseményre az elmúlt hatvan évben nem került sor, a ’89-ig divatos kukoricabetakarító hadműveletek pedig talán mégsem anynyira értékesek, hiszen a téesznyugdíjak például meg sem közelítik a katonai illetmények összegét. Amennyire tudom, az ország területét sem sikerült növelni a hadsereg közreműködésével, ilyen esemény csak a Duna-deltában zajlik, de ott sem a fegyveres erők jóvoltából, hanem a hordaléklerakódás következtében. (Arról meg nem értesültem, hogy a Dunát leszerződtették volna hivatásos tisztnek valamelyik utászezredbe). Persze mindezzel szemben lehet a hadsereg elrettentő erejével érvelni. Amivel tulajdonképpen egyet is lehet érteni, hiszen a fiatalok nagy többsége még ma is retteg attól, hogy egyszer egyenruhát kell öltenie.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.