JEGYZET – Hogy miért zúdítanak ránk újabban annyi szabadnapot: amiért a többi „népboldogító” felhajtást is rendezik: foglalkozzunk a szabadnapok kitöltésével, ne a folyton összehazudott ígéretek be nem váltásával.
2017. január 30., 12:532017. január 30., 12:53
2017. január 30., 14:402017. január 30., 14:40
Már \'90 elején furcsának tűnt, hogy az akkori parlamentben – hosszas és jó hangos viták után – döntötték el, mikor is legyen a nemzeti ünnep. Ami ugye vagy közös szentesítésen, vagy közös megegyezésen alapul.
Ez utóbbira csodás példa az Egyesült Királyság nemzeti ünnepe, az úgynevezett királyi születésnap, június második hétvégéje. Csakhogy ez független a mindenkori király világra jöttének napjától, mivel csak az számít, hogy az esős-ködös Albionban talán akkor a legkellemesebb az idő. A többi magánügy: bulizzon a király/nő, amikor akar, családi körben, az ő dolguk. A közösen szentesített események jó példája a Bastille lerombolása, de hozzánk legközelebb az ezerszáz évnél is régebbi Szent István-i államalapítás áll. Ezt még a negyvenöt évnyi szovjet uralom sem törölte ki a nemzeti ünnepek közül, csak a szent király említését hagyták ki, és átnevezték az alkotmány és az új kenyér ünnepének.
Nálunk ilyesmiről szó sem lehet, vagy mert nem olyan régi az államiság, vagy mert maguk az ünneplők is – talán mai napig – csak azt tudják, hogy lesz ingyen töltött káposzta és miccs, de ha rákérdeznek, mire ez a bőség, a többség csak hebeg és habog. De most nem ez a lényeg, hanem az: jön még kutyára dér. Egy kis téli havazás kizárta a fővárosi iskolákból a gyerekeket, aminek természetesen örültek volna, ha egyúttal nem jelentik be a későbbi bepótolást is. Szombaton és vasárnap, mikor máskor?!
Aktív tanárként rengeteget bosszankodtam a kényszerszabadnapok miatt, mert nem egyszer előfordult, hogy magunkban vagy majdnem magunkban üldögéltünk az osztályban, a magam részéről egyetértve azokkal a diákokkal, akik az ingázó buszok hétvégi szüneteltetésére fogták a hiányzást. Azaz: a kötelező szabadnap valójában rejtett büntetés volt azoknak, akik komolyan vették. És amit már annyi mindennel kapcsolatban megtettem, most is azt a bizonyos egyetlen „tisztafejet\" hiányolom: ne a Mikulástól vízkeresztig tartó össznépi lazulás, dínomdánom, hejehuja után „kedveskedjenek\" újabb szabadnapokkal, hanem amikor például jó volna végre a félévzáró hajrák után lazítani, megtoldani a szabadságot egy kicsit. De a fej még egyre elrejtve lapul.
A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.
Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.
Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.
Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.
Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.
Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.
Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.
Még néhány ilyen megnyilvánulás a választási lázban égő „felelős” nyugat-európai politikusok részéről, és előbb-utóbb arra eszmélünk, hogy háborúban állunk.
Sok faluban soha nem volt olyan mérvű infrastrukturális fejlesztés, mint az elmúlt két évtizedben. Az aszfaltozás, közművesítés, az új művelődési házak, orvosi rendelők és a felújított iskolák ellenére a romániai falu mégsem vonzó, a fiatalok menekülnek.
Most, hogy feltartóztathatatlanul veszi át a tél helyét a tavasz, arra gondoltunk, a természethez hasonlóan kicsit megújulunk mi is.
szóljon hozzá!