Ne hagyd elveszni Bukovinát, Istenük?

Nem létező Székelyföld nem létező székelyei nem hallgathatják végig tisztelettel nem létező himnuszuk eléneklését, miközben Bukovinában a következő sorok nyugodtan csalhatnak könnyeket bukovinaiak szemébe: „Nagy fájdalommal énekel a kakukk, / Bukovina, elvesztettünk (…) / Énekel a kakukk a hajnali harmatban, / Bukovinát kettészakították! / Gyér taréjú hegyek, / ne hagyjátok elveszni az őrséget! / Mert ha elvész őrségünk, meghal a mi Romániánk.”

Ezúton is elnézést kérünk a rögtönzött fordításért a ma sokak által Bukovina himnuszaként emlegetett dal, a Bukovinában énekel a kakukk (Cântă cucu-n Bucovina) című alkotás eredeti szerzőjétől, Constantin Mandicevschitől, aki 1904-ben fogalmazta meg az első sorokat. Szintén bocsánat a nótát továbbköltő román néplélektől, mely az idők folyamán még inkább kihangsúlyozta a régió hányatott sorsa felett érzett fájdalmát.

A fentebb idézett gondolatok az egyik legnépszerűbb feldolgozásban szerepelnek, Vasile Mucea népdalénekes előadásában. Az eredeti amúgy még akkor született, amikor Bukovina osztrák koronatartomány volt. Aztán a monarchia felbomlásakor, 1918. november 28-án a tartományban élő románok kimondták az egyesülést a Román Királysággal, a második világháború azonban „kettészakította” a történelmi régiót: északi része Ukrajnához, illetve a Szovjetunióhoz került, déli része pedig – nagyjából a mai Suceava megye – Romániáé maradt.

Szóval nem véletlenül egyik történelmi szívfájdalma az (amúgy bőségesen kiengesztelt) országnak Bukovina, amelynek ukrajnai részén jelenleg is számottevő román kisebbség él. Annak ellenére, hogy közigazgatásilag nem létezik, a román állam büszkén tekint (csonka) történelmi régiójára – olyannyira, hogy 2015-ben törvényben rendelkeztek Bukovina napjának kihirdetéséről, mely természetesen a fentebb már említett november 28.

A jogszabályt kihirdető Klaus Iohannis államfő 2015. november 28-ai „ünnepi” üzenetében úgy fogalmazott, „csaknem másfél évszázad idegen uralom után Bukovina 1918. november 28-án ismét teljeskörű részévé vált az országnak, amelyből kiszakították 1775-ben”. Manapság ha más ország vezető politikusa egy „érzékeny” területről így beszél, azonnal behívnák a nagykövetet, és diplomáciai csetepatét kerekítenek belőle, de persze a román államfő nyugodtan mondhatott ilyet. Azzal is megspékelte, hogy a román lelkület és identitás fennmaradt a teljes bukovinai földön az ott élőknek köszönhetően, akik románul gondolkodtak, éreztek és éltek a történelem viharai ellenére.

A pandémia előtt nemcsak a határ innenső oldalán ünnepelték meg Bukovina napját, hanem korábbi beszámolók szerint az Ukrajnához tartozó északi részen, Csernyivciben (Cernăuți) is. Nem tudjuk, csak sejtjük, hogy az ünnepségeken felcsendült a Bukovinában énekel a kakukk című himnusz is. Amely Daniel Băluţă, Bukarest 4. kerületének polgármestere szerint szenzációs melódia. A PSD politikusa egyébként nagy népszerűségnek örvend az ukrajnai románok körében, ugyanis 2019-ben – a romániai hatóságok közül elsőként – az általa képviselt önkormányzat hivatalosan támogatást biztosított arra, hogy a határon túl élő románok két óvodát, egy iskolát és egy könyvtárat építsenek maguknak Csernyivci területen.

Talán ennyi információ elég is ahhoz, hogy egyetértsünk, és mi is bizton állíthassuk: határok ide vagy oda, Bukovina létezik. Történelmi tény. És himnusza is van: nem hivatalos, de van. Annak tartják, nevezik a román emberek, a néplélek, amely fájdalma érthető. Még akkor is, ha kívülálló, objektív szemmel nézve más államot sértő, revizionista versszakokban testesül meg mindez. Mert nem más ellen, hanem valamiért, valakikért született, van.

A székely himnusz ehhez képest a politikai korrektség netovábbja, ám most – ki tudja hányadszorra –, a jégkorong-világbajnokságon szervezett Magyarország–Románia-meccs apropóján ismét Románia gyalázásaként állítják be azok, akik gombnyomásra kórusban ugranak, uszítanak, hazudnak, politikai hovatartozástól függetlenül. Beindult a bukaresti média, majd egymást licitálták túl a politikusok a valóban megtörtént események ismeretének totális hiányában, a kezdeti félretájékoztató, félrevezető információkat kész tényként kezelve, majd felháborító hazugságokkal hihetetlen mélységekig duzzasztva az ügyet. Hogy miután mindenki jól kiokádta magát, az egyik fő hírforrás szép csendben interjút készítsen a ljubljanai mérkőzésen jelen lévő egyetlen bukaresti sportújságíróval, aki megcáfol minden hazugságot: nem Románia himnusza helyett csendült fel a székely himnusz, a Románia válogatottját erősítő magyar játékosok nem is énekelték, csak a szurkolók előtt álltak tiszteletük jeleként, és amúgy is: ez évtizedek óta így történik, nincs benne semmi kivetnivaló.

A mostanihoz hasonló mélynacionalista, idegengyűlölő villámakciók rendre azt a célt szolgálják: nehogy már elfeledkezzünk magunkról, és jól érezzük magunkat Romániában. Közös fészkünkbe rendre betojják a gyűlölet kakukktojását, de szerencsére csak egyesek fejében kel ki és énekel. Mi meg megyünk tovább göröngyös úton, sötét éjjelen.