Fotó: Jakab Mónika
Érdeklődéssel olvastam a Krónika 2021. március 10-i számában a közigazgatási törvénykönyv magyar fordításáról szóló írást: Önszorgalomból ültette át magyarra a kódexet – Kozán István beszélget a fordító Molnos Sándorral. A közérdekű, fontos és nem könnyű munka vállalása és elvégzése már önmagában is elismerést, köszönetet érdemel.
2021. március 30., 00:522021. március 30., 00:52
A kérdés közigazgatási, jogi és nyelvi összetettségére való tekintettel legyen szabad nyelvművelőként néhány megjegyzést tennem, nem bírálatként, csupán az általam vélt jobbítás szándékával. Akár vitaindítónak is lehet tekinteni soraimat, de a döntő szó kimondását – természetesen – a kérdésben illetékes egyetemi oktatókra bíznám. Mert számos szakterületen a kiadványok végső formába öntéséhez elengedhetetlen, de legalábbis ajánlatos a szakemberek együttműködése. Például a Román–magyar közigazgatási szótár (Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége Kiadó, 2002) nyelvészek, jogászok, politológusok, levéltárosok közös munkája (lektor: Péntek János nyelvész akadémikus); vagy az Orvosi helyesírási szótár (Akadémiai Kiadó Budapest, 1992) orvosok és nyelvészek közös vállalkozása (négy lektora van!).
A jogszabályból csak a Krónikában említett részeket ismerem, az elolvasottak alapján viszont az a gyanúm, hogy a munkát megjelenése előtt nem olvasta át sem jogász, sem nyelvész lektor (ami nem a fordító mulasztása, hanem a kiadóé). Ezt most azért is fontos megemlítenem, mert bizonyos szaknyelveknek, mint például az igazságszolgáltatás és közigazgatás, vagyis amelyek nagyobb közösséghez is szólnak, a köznyelvhez is közelíteniük kell.
Azt mondja a fordító, hogy megyeelnök funkció nincs, csak a megyei önkormányzat vagy a megyei közgyűlés elnöke létezik. Elfogadjuk, mert helyes ez a szaknyelvi, hivatalos nyelvi megnevezés. Emellett a Román–magyar közigazgatási szótár elfogadja a megyei tanácselnök megnevezést is (csupán azért, mert a szerkesztők számoltak azzal a ténnyel, hogy az erdélyi magyarság nem tudott leszokni a közigazgatásban használt tanács szóról, holott az a szovjet típusú tanácsrendszerre, a pártállamra emlékeztet bennünket). Fogadjuk most el a fordítótól azt is, hogy hivatalosan nincs megyeelnöki funkció, mégis használjuk mind a tömegtájékoztatásban, mind a hétköznapi beszédben. Vajon miért? Mert nyelvünknek megvan az a jó természete, hogy olykor takarékosságra törekszik, nem nagyon kedveli a hivatali nyelv fölösleges terjengősségét, amikor csak tud, egyszerűsít, tömörít.
Jelentéstömörítéssel lett a megyei önkormányzat elnökéből a köznyelvben megyeelnök. Úgy is elképzelhetjük ennek az összetett szónak a születését, mint például az árvízvédelem, csigalépcső vagy a vámvizsgálat létrejöttét. Más érvek is szólnak mellette: 1. Régi tekintélyes értelmező szótáraink, mint például a Czuczor – Fogarasi (1862) vagy a Ballagi-féle (1867) számon tartják ’elül-járó; elöljáró a megyében’ jelentésben. 2. A megyeelnök kifejezés elterjedtségét számos internetes és más újságból vett példamondattal lehet igazolni: Bepanaszolták (X.Y.) megyeelnököt a bíróságon. A megyeelnök Vas, Bács–Kiskun és Békés megyében tett látogatást. A PNL megyeelnök-jelöltje bemutatkozott. A megyeelnök látogatásán a járás további fejlődése is téma volt. Stb.
A fordító szerint a megyei közgyűlés elnöke „(…) semmiképpen sem egy megyei funkciót lát el (…) Romániában állandóan ingadozik a választási rendszer (…) Bárhogy is történjen, ez a személy a helyi önkormányzat keretében a polgármester tisztségének megyei megfelelője és a polgármester sem lesz városelnök vagy községelnök.” Ezt a logikát nem szeretném most nyelvészeti szempontból elemezni, azt viszont mindannyian tudjuk, hogy a város élén a polgármester áll, ahogy szoktuk mondani: ő a város első embere, akkor mi a helyzet a megyei megfelelőjével? A megye élén mégsem a megyeelnök áll?! Egy újabb kérdés: ha van államelnök szó nyelvünkben, miért ne lehetne megyeelnök is?
Most egy kis humorral kell folytatnom. Azt mondja a fordító: „Az elnökurazás amúgy a kommunista időkből örökölt nagyotmondás(…)” Ettől az ámulatot keltő mondattól ma talán minden ötven év fölötti embertársunk összeráncolná homlokát. Lehet, Molnos Sándor arra a táviratözönre gondolt, amellyel gyakran megtöltötték az újságokat, ugyanis a nyugati világ államfői elnök vagy excellenciás úrnak szólították a román kommunista diktátort. A szocialista tábor viszont elvtársazta Scornicești nagy szülöttjét. Romániában 1945 után a ’89-es fordulatig az elvtárs megszólítás volt a kötelező (jogszabály is volt erre!). Anekdotát is feljegyeztek erről a krónikások. Az 1950-es években városi szakszervezeti gyűlésen a felszólalásokat irányító elnökségi tag bejelenti: – Megadjuk a szót Kiss Jánosnak, készüljön Kovács Artúr. Erre felugrik székéről az éber pártaktivista és erélyes hangon figyelmezteti a résztvevőket: – Nem Art úr, hanem Art elvtárs! Jegyezzék már végre meg, hogy most nincsenek urak, csak elvtársak!
Az újságcikk alapján érdemes volna még elgondolkozni a városmenedzser és a főjegyző megnevezés létjogosultságán városon vagy falun. Nyelvünkben már akkor megvolt a városmenedzser az angol city manager magyar megfelelőjeként, amikor a román administrator public még meg sem volt születve. Az is elég problémásnak tűnik, hogy a községi és városi önkormányzatnak is ezentúl – a fordító szerint – főjegyzőjük van az eddigi jegyző helyett.
Információim szerint az történt, hogy a román nyelvű közigazgatási törvény a két secretar-t, vagyis a postabontást, iktatást, telefonkapcsolást, kávéfőzést végző titkárnőt megkülönböztette az önkormányzat/polgármesteri hivatal működésének jogszerűségéért és szakszerűségéért felelős jogi végzettségű másik secretar-tól, ennek elnevezését secretar general-ra változtatva. Na ezt nem kellett volna főjegyzőnek fordítani, mert nyelvünkben eddig is jól elkülönült a két funkció elnevezése (titkárnő – jegyző), emellett a magyarban csak a fővárosi és a megyei közgyűlésnek van.
Nem tartom szerencsésnek hangsúlyt adni annak a fordítói szemléletmódnak, mely szerint „anyaországi fogalmak szivárogtak a romániai magyar közigazgatási nyelvbe.” A fogalmakat megjelenítő szavaknak, kifejezéseknek nem kellett ideszivárogniuk, hisz itt voltak és vannak évszázadok óta (valamikor Erdély volt a magyar nyelv központja), csak az országhatárok változtak, a nyelvi határok nem. Azzal természetesen számolnunk kell fordításkor, hogy a két ország közt jogrendi és intézményrendszeri különbségek is vannak, emiatt olykor lehetnek eltérések a megnevezése közt is. Az viszont nem fogadható el, hogy politikai kalandorok épp a beszivárgásra hivatkozva hozattak székelyföldi bíróságokkal politikai ítéleteket magyar feliratok ellen.
Reménykeltő másságról is van hírünk: Bukarestben nemrég egy derék román bíró szakmai ítéletet mondott, így az egyik székelyföldi városban nem kell eltávolítani a Városháza feliratot. Indoklásának lényege: az a magyar nyelv, illetve a magyarok dolga, hogy ők melyik szót tartják a román Primăria magyar megfelelőjének. És a magyar megfelelőt már nem kell tovább szó szerint (!) fordítani vissza románra! Mert az már értelmezhetetlen a román észjárás számára. Még jó, hogy nem kezdték a nyelvhez nem értők a polgármesteri hivatal megnevezést is lefordítani szó szerint románra.
Összegzésként: Molnos Sándor fontos, hiánypótló munkát végzett, a Krónikában olvasottak alapján arra lehet következtetni, hogy fordítói munkájának gyümölcse apróbb finomításokkal hasznunkra fog válni.
Komoróczy György
A szerző székelyudvarhelyi nyelvművelő, közíró
Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.
A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.
Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.
Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.
Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.
Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.
Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.
Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.
Még néhány ilyen megnyilvánulás a választási lázban égő „felelős” nyugat-európai politikusok részéről, és előbb-utóbb arra eszmélünk, hogy háborúban állunk.
Sok faluban soha nem volt olyan mérvű infrastrukturális fejlesztés, mint az elmúlt két évtizedben. Az aszfaltozás, közművesítés, az új művelődési házak, orvosi rendelők és a felújított iskolák ellenére a romániai falu mégsem vonzó, a fiatalok menekülnek.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!