Pataky István
2021. december 30., 09:572021. december 30., 09:57
Az év úgy zárul, ahogyan azt idén megszokhattuk: koalíciós vita és kiszámíthatatlan járványkezelés. Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerdán úgy tartott sajtótájékoztatót, hogy még nem tudott biztosat mondani az általa vezetett tárca törvénytervezetéről, amely bevezetné a zöldigazolványt, s azt kötelezővé tenné a munkahelyen, a közalkalmazottak és a versenyszféra dolgozói számára egyaránt.
Ígéret ugyan van a gyors döntésre, a parlamenti halasztás viszont jól jelzi, hogy nincs egyetértés a két nagy koalíciós párt között a Covid-igazolvány használatára vonatkozóan. Azaz az ötödik hullám küszöbén még nem tudjuk, milyen eszközökkel él a kormány az újabb egészségügyi válsághelyzet enyhítése érdekében. Az ugyanakkor biztató, hogy az év során bemutatott intézkedési káoszhoz képest most legalább az irányvonal ismert: Rafila a szigorú lezárások helyett inkább a zöldigazolványnak adna nagyobb teret, ami egy logikus és racionális út. Már csak olyan politikai partnerek kellene hozzá, akik nem kizárólag a legfrissebb közvélemény-kutatások adatai alapján hoznak döntéseket.
2021 az állam válságának éve volt. A járványkezelési káosz és improvizálás kéz a kézben járt a soha nem látott mélységbe süllyedt politikai krízissel. Klaus Iohannis néhány hónap alatt szédületes hatékonysággal robbantotta szét a szép reményekkel induló, magát jobboldalinak nevező koalíciót, s ezzel párhuzamosan padlóra küldte egykori pártját is. A Szociáldemokrata Pártnak (PSD) évekbe telhetett volna az, amit az államfő alig néhány hét alatt megvalósított: nemcsak visszahozta a hatalomba a PSD-t, de a kormány vezető erejévé is tette. A Iohannis utasítását követő nemzeti liberálisok által jelölt Nicolae Ciucă egy alibi miniszterelnök, a kabinet irányvonalát a „vörös pestis” korábbi terjesztői adják. A korábbi, rövid életű kormányzat tevékenységét látva talán jobb is ez így.
A politikai elit évek óta súlyosbodó válsága, a hatalomra vagy a hatalom közelébe kerülő politikusok egyre szembetűnőbb tehetetlensége érthető módon kiterjedt az állam egészére. A politikát irányítók által – részben joggal – könnyen befolyásolhatónak hitt lakosság az utóbbi évtizedben végképp elvesztette bizalmát a politikum egészében. Ez a bizalmatlanság övez mindent, ami politika, s miután Romániában a politika szinte azonos az állammal, az utóbbi is egyre hiteltelenebbé vált. Ennek a folyamatnak az eredménye volt emberéletekben mérhető a járvány őszi tombolásakor. Az állammal kapcsolatban megtapasztalt átverés vagy a sorozatos állami kudarcok miatt kialakult kétkedés az egyik fő mozgatórúgója a „gyanús hatalom” által kínált oltás tömeges elutasításának is.
Azt a 2021-es év zárásakor ismételten megállapíthatjuk, hogy a román közélet egyetlen dologban kifejezetten következetes: nem ad helyet az unalomnak. Nálunk mindig, mindenhol felbukkan egy előre nem látott csavar, bonyodalom. Toni Grecu humorista mondta egy minapi televíziós fellépésekor, hogy a romániai semmi sokkal érdekesebb, mint a kanadai semmi. Maradjunk hát annyiban: érdekes évet zárunk.
Balogh Levente
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
Rostás Szabolcs
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Balogh Levente
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
Gazda Árpád
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Rostás Szabolcs
Megnyugtató válaszok, lehetséges megoldások helyett egyre több a kérdőjel Parajdon azóta, hogy az évtizedek óta nem tapasztalt vízhozammal megáradt Korond-patak május utolsó napjaiban teljesen megtöltötte a sóbányát.
Balogh Levente
Vége a fél éve tartó elnökválasztási mizériának, a legnagyobb mumus, Călin Georgescu bejelentette a visszavonulását a politikától, miután Nicușor Dan nyerte a megismételt elnökválasztást – úgy tűnhet, Romániában helyreállt a rend.
Balogh Levente
Miközben Nicușor Dan választási győzelme kedvező fejlemény a magyarok számára, hiszen sikerült elkerülni, hogy az országnak szélsőjobboldali, magyargyűlölő elnöke legyen, azért olyan sok okunk még sincs az önfeledt ünneplésre.
3 hozzászólás