Balogh Levente

Balogh Levente

Magyar lépéskényszer

2019. január 26., 08:292019. január 26., 08:29

Ha választás, akkor összefogási ajánlat a két kisebbik erdélyi magyar párt valamelyikétől az RMDSZ-nek – az elmúlt évtizedben rendszerint ez volt a romániai magyar politikai élet forgatókönyve. Más kérdés, hogy az ajánlatot aztán a nagyobb támogatottságát mindvégig megőrző, beágyazottabb RMDSZ rendszerint elutasította.

Kivéve a 2009-es EP-választást, amikor az összefogás listájára Tőkés Lászlót is fölvette, illetve a három évvel ezelőtti romániai parlamenti megmérettetést, amikor az oszd meg és uralkodj elve alapján kiegyezett régebbi riválisával, az MPP-vel, és két politikusának is befutóhelyet biztosított képviselőházi listáján, hogy ezzel szívja el a levegőt újabb kihívója, az EMNP elől.

Most az EMNP állt elő a választási koalíció szükségességével a májusban esedékes európai parlamenti választás előtt, hogy ezáltal lehessen maximálni az erdélyi magyar szavazatokat. Mindez annak fényében érthető, hogy a párt – egyrészt azért, mert nem tudta a kívánt mértékben megszólítani az erdélyi magyar közösséget, másrészt a másik két alakulat kiegyezése nyomán partvonalra került – ebben látja az esélyt arra, hogy ismét helyzetbe kerüljön.

Csakhogy az RMDSZ most nem szorul rá feltétlenül arra, hogy engedjen a legádázabb politikai ellenfeleit tömörítő párt felkérésének, és egy vele esetleg megkötendő koalícióval erősítse annak pozícióit. A szövetség most – nem minden ok nélkül – nyeregben érzi magát, miután sikerült rendeznie helyzetét a budapesti kormánnyal, és immár gyakorlatilag a legfőbb erdélyi politikai partnernek minősül az össznemzeti tervek megvalósításában.

Többek között ezért utasíthatja el gondolkodás nélkül az elvileg vele szövetséges MPP követelését is egy befutóhelyre az EP-listán. Már persze amellett, hogy esze ágában sincs „beáldozni” a két biztosnak tűnő befutóhely egyikét. Ugyanakkor koalíció esetén már előfordulhat, hogy nem tudnak kitérni a másik két párt azon igénye elől, hogy ha nem is a második, de a harmadik helyet nekik engedjék át, megfelelő mozgósítás esetén pedig ez akár befutó is lehet. Ebben az esetben viszont fennáll annak az eshetősége, hogy a mandátumot elnyerő politikus nem lesz kézivezérelhető – legalábbis nem az RMDSZ irodáiból.

Az EMNP javaslata ugyanakkor valós problémára világít rá. Az erdélyi magyar közösség jelenleg három EP-képviselővel rendelkezik – az a legelvetemültebb és leggátlástalanabb politikai kalandorságnak minősül, hogy akadt olyan RMDSZ-es politikus, aki képes volt azt lódítani: Tőkés László Fidesz-listán való bejutásával „itt hagyta” Erdélyt. Hiszen tevékenysége során mindvégig az erdélyi magyar közösség helyzetével foglalkozott, és több ízben irányította rá a figyelmet a romániai kisebbségvédelmi rendszer hiányosságaira.

Most azonban Tőkés visszavonulásával a magyar kormányoldal már nem indít erdélyi politikust a listáján, ami tulajdonképpen felszólításként is értékelhető arra, hogy oldjuk meg mi magunk a képviselet megőrzését. Így lépéskényszer állt elő, már csak azért is, mert a kérdéses hátterű Rezist mozgalom pártjai szemmel láthatóan „ráhajtottak” a magyar pártok szavazóira, az általuk elvitt voksok pedig veszélyeztethetik a magyar képviseletet.

Elvileg meg lehetne próbálkozni a 2007-es helyzet megismétlésével, amikor Tőkés László függetlenként indult, és megszerezte a független képviselői mandátumhoz szükséges szavazatszámot, miközben az RMDSZ is bejuttatta a maga két emberét az uniós törvényhozásba. Csakhogy kérdéses, az RMDSZ-szel szemben álló politikai erők rendelkeznek-e olyan karizmatikus politikussal, aki képes lenne hozni a mandátumszerzéshez szükséges szavazatszámot. Különösen úgy, hogy az erdélyi magyar választópolgárok kiábrándultsága is egyre nagyobb. Ráadásul eddig bejött a közös fellépés az EP-választáson.

Apropó kiábrándultság: nagyon sokan vannak, akik annyira csalódtak már az RMDSZ-ben, hogy semmilyen körülmények között nem szavaznának rá, ha önállóan indul. Persze az alakulat úgy is kalkulálhat, hogy ha nem is növeli támogatottságát, a „kemény mag” által rá leadott voksok nyomán megőrizheti két EP-mandátumát. Ami, ha nem is nyereség a szövetség szempontjából, veszteségnek sem tekinthető.

Az erdélyi magyar közösség szempontjából azonban igen, hiszen EP-képviseletének egyharmadát elveszíti.

korábban írtuk

Kelemen szerint az RMDSZ identitásának feladását jelentené az erdélyi magyar koalíció az EP-választásokon
Kelemen szerint az RMDSZ identitásának feladását jelentené az erdélyi magyar koalíció az EP-választásokon

Az RMDSZ kész együttműködni a Magyar Polgári Párttal (MPP) az európai parlamenti (EP) választásokon, de nem fogadja el az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) javaslatát, hogy alkossanak hárompárti választási koalíciót.

korábban írtuk

Bizonytalan összefogás az EP-választáson – nem ad befutóhelyet az MPP-nek az RMDSZ, de tárgyalna az EMNP javasolta koalícióról
Bizonytalan összefogás az EP-választáson – nem ad befutóhelyet az MPP-nek az RMDSZ, de tárgyalna az EMNP javasolta koalícióról

Nem hajlik a közösködésre az RMDSZ az európai parlamenti választás vonatkozásában: a szövetség nem ad befutóhelyet az MPP-nek, ugyanakkor hárompárti koalíciót sem akar létrehozni az EMNP javaslatára. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Mainstream pártok, koalíciós botrányok, megszorítások és kommunista nosztalgia

Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.

Balogh Levente

Balogh Levente

Trump a háborút választotta?

Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.

Páva Adorján

Páva Adorján

Székelyföld és a román futball agresszorai

Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.

Gazda Árpád

Gazda Árpád

A „Fogjuk meg, s vigyétek!” politikájától az „Utánam, vitézek!” politikájáig

Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.

Balogh Levente

Balogh Levente

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?

Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.

Balogh Levente

Balogh Levente

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!

Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?

Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.