Feltételezések szerint három brüsszeli mandátumot érhet, ha jelentős mértékben sikerülne mozgósítani az erdélyi magyar választókat
Fotó: Wikipédia
Nem hajlik a közösködésre az RMDSZ az európai parlamenti választás vonatkozásában: a szövetség nem ad befutóhelyet az MPP-nek, ugyanakkor hárompárti koalíciót sem akar létrehozni az EMNP javaslatára. A polgári párt vezetője azzal magyarázza a szövetség álláspontját, hogy az RMDSZ „nyeregben érzi magát”.
2019. január 23., 11:092019. január 23., 11:09
A tíz évvel ezelőtti összefogással ellentétben az idén rendezendő európai parlamenti választáson nemigen körvonalazódik együttműködés az erdélyi magyar politikai alakulatok között. Bár a közelmúltban az RMDSZ két megkeresést is kapott a megmérettetésen (ennek időpontját még nem tűzték ki, de várhatóan májusban rendezik) való közös szerepléssel kapcsolatban – a Magyar Polgári Párt (MPP) befutóhelyet, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) hárompárti választási koalíciót javasolt –, a szövetség a jelek szerint elhárítja a kezdeményezéseket.
Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök a néppárt javaslatával kapcsolatban lapunknak elmondta,
éppen ezért érdemben nem tud reagálni a nyilatkozatra. „Megtörténhet, hogy olyan összefogás listájára gondolt, amelyen az RMDSZ keretében, jele alatt indulnak jelöltek, de nem akarok találgatni. Ha igényt tartanak rá, készek vagyunk tárgyalni a javaslatról az EMNP-vel” – nyilatkozta a Krónikának Porcsalmi. Az MPP által kért befutóhely kapcsán az ügyvezető elnök elmondta, a polgári alakulattal – amellyel politikai együttműködési szövetséget ápol az RMDSZ – hosszú távon terveznek, de nem tudnak eleget tenni a párt igényének.
– szögezte le az RMDSZ-es politikus, hozzátéve: mindezt egyértelművé tették az MPP számára is.
Egyébként
Ezekre egyaránt pályázik a jelenlegi két eurohonatya, Sógor Csaba és Winkler Gyula, továbbá Hegedüs Csilla ügyvezető alelnök és Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke, és szintén befutóhelyet kér elnöke, Oltean Csongor számára a szövetséggel együttműködő Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért).
Mezei János, a polgári alakulat vezetője a felmerült forgatókönyvek kapcsán úgy véli, a legjobb megoldás a hárompárti koalíció lenne, ez a formula biztosítaná ugyanis az erdélyi magyarok legátfogóbb képviseletét, ugyanakkor hozzájárulna a leghatékonyabb mozgósításhoz is. Gyergyószentmiklós volt polgármestere lapunknak elmondta, bár nem ők kezdeményezték, hajlandóak tárgyalóasztalhoz ülni a koalíciós javaslatról, e téren azonban szerinte az RMDSZ hatáskörébe tartozik a döntés. Mezei úgy fogalmazott: a politikai realitást figyelembe véve
„Az RMDSZ vezetői nehezen hajlanak ennek átengedésére, mert erőt éreznek magukban, nyeregben érzik magukat. Nekünk az a célunk, hogy politikailag megerősödjünk, súlyosabb tényezővé váljunk az erdélyi magyar politikában, hogy ne lehessen félresöpörni a hasonló igényeinket. Még tárgyalunk a befutóhely kérdéséről, nem mondtunk le erről” – nyilatkozta lapunknak a polgári alakulat élére tavaly októberben megválasztott politikus.
Az EMNP – amely az előző, 2014-es megmérettetés előtt is felvetette a koalíció ötletét, de nem járt sikerrel – szerint fontos lenne, ha az erdélyi magyarok összevonhatnák az erejüket az idei EP-választáson. Szilágyi Zsolt elnök tegnap lapunknak elmondta, alakulata választmányának múlt hétvégi ülésén
A politikus felhívta a figyelmet, hogy az EP-választásokra vonatkozó törvény az egyetlen Romániában, amely nem ír elő emelt küszöböt, vagyis koalíciók esetében is az ötszázalékos bejutási küszöb érvényes. „A lehetőség tehát adott, csupán a politikai akaraton múlik minden. Bízom abban, hogy az RMDSZ részéről pozitív fogadtatásban részesül a javaslat, és elkezdődhetnek az egyeztetések” – nyilatkozta a Krónikának a néppárti elnök, hozzátéve: az EP-választás az a megmérettetés, amelynek esetében az erdélyi magyar politikai alakulatoknak félre kell tenniük a vitáikat az erősebb brüsszeli képviselet érdekében. Szilágyi emlékeztetett, hogy
szerinte azonban a megfelelő mozgósítás annál is inkább növeli a harmadik mandátum visszaszerzésének esélyeit, hogy a Nagy-Britanniának az EU-ból való kiválása nyomán Románia a jelenlegi 32 EP-képviselői mandátumhoz képest eggyel többre lesz jogosult. (Az Európai Parlament képviselőinek száma 751-ről 705-re csökken a Brexitet követően). Kérdésünkre, hogy az összefogás elmaradása esetén az EMNP fontolgatja-e az önálló indulást az EP-választáson, Szilágyi Zsolt elmondta, ezt az eshetőséget abban az esetben vizsgálják meg, ha az RMDSZ-től elutasító választ kapnak.
Szavazatmaximálást eredményez az együttműködés
A Románia uniós csatlakozása után, 2007 novemberében rendezett EP-megmérettetésen nem jött létre a magyar–magyar összefogás, így az RMDSZ és Tőkés László akkori református püspök külön indult. Az RMDSZ 282 ezer szavazatot kapott (5,52 százalék), ami két képviselői mandátumot hozott a konyhára: a Frunda Györgyét és a Sógor Csabáét. (Frunda a választás után visszalépett, és a harmadik helyet elfoglaló Winkler Gyula követte). Tőkés egyedüli független jelöltként 176 ezer szavazatot begyűjtve (3,44 százalék) szerzett mandátumot. A 2009-es választáson az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) magyarösszefogás-lista kampánynéven, de RMDSZ-színekben összeállított listája három képviselőt – Tőkés László, Winkler Gyula és Sógor Csaba – juttatott be az uniós törvényhozásba. A közös lista 431 ezer voksot kapott, ami a leadott szavazatok 8,92 százalékát jelentette. Az öt évvel később, 2014-ben rendezett uniós megmérettetésen már nem ismétlődött meg a magyar együttműködés: miközben Tőkés László a Fidesz listáján szerzett újabb mandátumot, az RMDSZ 350 ezer voksot szerzett (6,3 százalék), ami két mandátumra volt elegendő.
Igazi síparadicsom épülhet a Bánságban az ország jelenlegi leghosszabb sípályája mentén, amelyet már lesiklásra alkalmassá tettek a Szemenik-hegységben, viszont a java csak ezután jön a 40 millió eurót felemésztő nagyberuházásnak köszönhetően.
Tűz ütött ki kedd reggel a temesvári megyei kórház egyik kórtermében. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, és a szomszédos kórteremből két személy önként evakuálta magát.
Enyhe hipotermiás állapotban hoztak le a Máramarosi-havasokból egy ukrán férfit a hegyimentők és a határrendészek keddre virradóra.
Akkreditált, a román oktatási minisztérium által elismert képzést indít ősztől pedagógusoknak az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány.
Zahoránszki Brigitta Máramaros megyei parlamenti képviselő a Krónikának elmondta: a szakemberek által javasolt megoldás láttán a rónaszékiek érzik, hogy a hatóságok nem közömbösek a helyzetük iránt.
Bevezették hétfőn az elárasztott parajdi sóbánya fölött kígyózó Korond-patak vizét az ebből a célból épített csőrendszerbe, és ezzel végéhez közelednek a bányánál zajló sürgősségi munkálatok az illetékesek szerint.
Románia régióinak nagy részén ingadozó lesz a hőmérséklet a következő két hétben, és esőzésekre is számítani lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) július 28. és augusztus 10. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Összesen 19 800 lej értékű bírságot „Osztott szét” a csendőrség a Nagyváradon szombaton az önkormányzat tiltása ellenére megtartott Pride-felvonulás kapcsán.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztás van érvényben vasárnap estig az ország nyugati felén. Az ország keleti felében ugyanakkor harmadfokú, vörös jelzésű riasztást adtak ki kánikula miatt.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) szerint jelentős károkat okozott a szombat délutáni és esti vihar Románia nyolc megyéjében – köztük Erdély, a Partium és a Bánság számos településén.
1 hozzászólás