Lemaradva

Gyerekkori pajtásom szállóigévé vált, a rá bízott feladat számonkérésekor adott válasza cseng a fülemben: „elmentem, megkérdeztem, megmondták, nem lehet.” Valahogy ugyanez a hanyag mentegetőzés köszön most vissza Benedek István marosvásárhelyi RMDSZ-es tanácsos szavaiból is, amikor a Ştefan Guşă tábornok szobrának felállítását meghiúsítani hivatott kezdeményezés után azt fejtegeti: ők (mármint a magyar képviselők) megtették, amit lehet, de hát a többség másképp szavazott.

Rostás Szabolcs

2009. november 04., 10:072009. november 04., 10:07

Jó, ne legyünk gonoszak, ismerjük el, szeptember óta Benedek szemében is változott a világ, hiszen miközben két hónappal ezelőtt még nem volt tudomása Románia egykori vezérkari főnökének viselt dolgairól, ma már ő is belátja, hogy annak idején bizony egy Stănculescu- és Chiţac-féle forradalmárnyúzó generális piedesztálra emeléséhez járult hozzá teljes mellszélességgel.

Ebben a Guşă-ügyben azonban nem is az a fő baj, hogy a vásárhelyi magyar tanácsosok nem mondtak le mandátumukról szégyenteljes baklövésük miatt, hanem az, hogy önkormányzati tevékenységük során szinte teljesen kikopott belőlük az általuk képviselt közösség iránti alázat. Bár tévednék, de az elmúlt hetekben egyetlen bocsánatkérő nyilatkozatot sem hallottam Benedekék részéről a szeptemberi fiaskó miatt.

Még szomorúbb, hogy ezzel nincsenek egyedül. Eljött az ideje, hogy kicsit magába szálljon a kolozsvári képviselő-testület RMDSZ-es frakciója is, a magyar tanácsosok közül ugyanis egyedül Molnos Lajos tartotta fontosnak bíróságon megtorpedózni a Dsida Jenő utca csúfos névváltoztatását. Vagy itt van a kincses város felújított Főterének mai fesztív átadása.

Érthetetlen, hogy az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke, aki egyúttal a kincses város alpolgármestere is, miért nem tájékoztatta nem erdélyi származású felettesét arról: bár a sokszor paravánként használt multikulturalitás jegyében üdvös volna említést tenni az ünnepségen azokról a nem románokról is, akiknek felmenői évszázadokon keresztül alakították a tér arculatát. László Attila ehelyett megelégszik egy olyan tiltakozó levél kibocsátásával, amelyet a szövetség megyei szervezete nevében nem ír alá senki.

Nagy baj, hogy ismét kullogunk, és maradunk a tiltakozással. Azt legalább lehet.
 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 04., péntek

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!

Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!
2025. június 24., kedd

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?

Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?
2025. június 24., kedd

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével

A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével
2025. június 22., vasárnap

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál

Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál
Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál
2025. június 22., vasárnap

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál

2025. június 20., péntek

A kódolt instabilitás kormánya

Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.

A kódolt instabilitás kormánya
A kódolt instabilitás kormánya
2025. június 20., péntek

A kódolt instabilitás kormánya

2025. június 19., csütörtök

Sós szájíz, sótlan felelőtlenség Parajd ügyében

A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.

Sós szájíz, sótlan felelőtlenség Parajd ügyében
2025. június 13., péntek

Nicuşor Dan diplomáciája

Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.

Nicuşor Dan diplomáciája
Nicuşor Dan diplomáciája
2025. június 13., péntek

Nicuşor Dan diplomáciája

2025. június 10., kedd

Ne az adófizető vigye el a balhét a felelőtlen költekezés miatt

A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.

Ne az adófizető vigye el a balhét a felelőtlen költekezés miatt
2025. június 06., péntek

Elsöpör az AUR-hullám?

Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.

Elsöpör az AUR-hullám?
Elsöpör az AUR-hullám?
2025. június 06., péntek

Elsöpör az AUR-hullám?

2025. június 04., szerda

Huszárok a sós vízben

1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.

Huszárok a sós vízben
Huszárok a sós vízben
2025. június 04., szerda

Huszárok a sós vízben