2010. április 22., 10:052010. április 22., 10:05
Mint zsenge koromban, amikor huszadszor sétáltam el „véletlenül” a bálványozott férfi törzskocsmája előtt, hátha meglátom, s egyszer csak nagy lendülettel kivágódott, majdnem lesodort a lábamról, én mélyvörösen hebegtem, és az sem adott felmentést, hogy a rajongott férfiegyed hullarészeg volt. Bár az évekkel az önbizalom is növekszik, vastagszik a páncél, elmarad a pirulás.
Azért az utózavar még mindig nagyot üt, amikor a szeme alatt fekete monoklit viselő inkább-ismerős-mint-barátnak, akkor még szerintem hetyke-vagányan megjegyeztem, hogy „jól elvert az urad”, és a zavart hallgatásból, félrenézésből rájöttem, hogy tényleg. Ha a pénztárnál derül ki, hogy nem elég a pénzem, az már csak unalmas banál, már rá se rántok a mögöttem állók morgolódására, szemükbe nézve hurcolom vissza mindazt, amire nem futotta, kihívó nézésem azt üzeni, az vesse rám az első követ... Egyre ritkábbak szerencsére az igazi kínos pillanatok, mert gondosan ügyelek arra, hogy a színházban kikapcsoljam a telefonomat. Már-már elbizakodtam, amikor sikerült belesodornom saját magamat egy olyan igazi kínos sztoriba, ami miatt majd jó sokáig feszenghetek önmagam előtt. Bankautomata előtt vártam a soromra, a parkolóban két tizenéves cigány kislány tökmagozott unott arccal. Majd az egyik, oda sem nézve, kinyitotta a mellette levő autó ajtóját, és benyúlt.
Egyszer egy részeg bácsi esdekelve könyörgött, hogy hagyjam már békén, amikor félóráig próbáltam felráncigálni a földről, hogy nehogy felfázzon. Ez jutott eszembe, amikor azon gondolkodtam, szóljak vagy inkább mégse, beavatkozzak, vagy tegyek úgy, mintha nem láttam volna semmit. Szóltam. Rossz döntés volt. Mit csinálsz, kérdeztem, mentségemre nem támadó éllel. Apukáékkal vagyunk, mondta a kislány, és akkor már én is láttam, hogy a műszerfal felett a nagy halom tökmag után nyúlt. Bocsánat, rebegtem, de akkor már égett bennem, hogy bután belesétáltam az annyira elítélt előítélet kelepcéjébe, és hogy ez mennyire kínos.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.
Látogatottsági adatok