Sokat elmond a hazai egészségügyről, hogy az elmúlt évben Romániában legkevesebb öt, halálos áldozatokat is követelő kórháztűz történt. (És minden bizonnyal számos olyan szakmai mulasztás is, ami nem került ki az újságok címoldalára.) Ahogy az lenni szokott, a vétségeket, tragédiákat követően elkezdődik hirtelenjében a felelősök keresése, általában kiderül, hogy hibázott a személyzet, felelősnek találtatik a kórház vezetősége, az intézmény fenntartója, súlyos esetekben követelik az egészségügyi miniszter lemondását. Aztán hogy miként történik meg a felelősségre vonás, egyáltalán megtörténik-e valójában, hogy az felel-e a mulasztásért, tragédiáért, akinek valóban kellene, az már csak ritkán fut nagy betűkkel a hírportálok főcímeként.

Jelenleg éppen Csíkszeredában keresik a felelősöket, miután a kórházban a szem belső rétegeit érintő gyulladás alakult ki tizennégy, szürkehályog-műtéten átesett páciensnél, és három személy sajnálatos módon fél szemére elvesztette látását. A vizsgálatok során az derült ki, hogy az intézményben nem tartották be pontosan a fertőtlenítési eljárásokat, nem ellenőriztek megfelelőképpen. Jellemző, hogy a visszafordíthatatlan károsodást követően többek közt az a magyarázat születik: „a procedúrák nagyon szépen ki voltak dolgozva, csak nem voltak betartva”. Magyarán elméletben jól működnek a dolgok, elméletben nem vakul meg senki szakmai hibából kifolyólag, a gyakorlatban azonban sajnálatos módon más a helyzet. Amikor beindul a felelősök keresésének folyamata, akkor következik a Romániában immár ismerősnek számító forgatókönyv: sokan elkezdenek ujjal egymásra mutogatni. Ilyenkor általában kapóra jön egy érdekcsoportnak, pártnak, politikai alakulatnak, hogy egy másik érdekcsoport, párt, politikai alakulat számlájára írja a visszafordíthatatlan károsodást okozó emberi mulasztást.

Miközben több fronton lázasan keresik a felelősöket, a rendszerszintű problémák továbbra is megmaradnak. Ez pedig azt is jelenti, hogy az egyéni mulasztások, szakmai hibák lehetősége a jövőben is borítékolható, hiszen az „egyéni” vétségek nem választhatóak el élesen a rendszerszintűektől. És hogy aztán végül ki húzza a legrövidebbet? Természetesen nem más, mint a beteg, a károsult. Az, akiért tulajdonképpen az egészségügyi rendszernek működnie kell(ene).