2010. április 23., 11:142010. április 23., 11:14
Miközben a még „nyitva maradt” 57 egyéni választókerület közül 56-ban a Fidesz–KDNP jelöltje várja első helyen a döntő megmérettetést, és mindössze nyolc kerület van, ahol tízszázalékosnál kisebb a különbség az első és a második helyezett között, Orbán Viktor alakulata kilenc kerület elvesztésével is biztosan megszerezné a kétharmadot.
Sportnyelven erre mondják, hogy ziccer, a telitalálat, a végső győzelem megszerzése azonban nagyban függ attól, mennyire sikerült egyértelművé tennie a Fidesznek szavazói számára, hogy a mérkőzést még nem fújták le, és most vasárnap is el kell menni voksolni. Annál is inkább, mivel a szocialisták semmit sem bíztak a választási matematikára, és régi szokásukhoz híven – lásd például a kettős állampolgárságról szóló 2004-es népszavazást – a két forduló között leginkább azt művelték, amihez legjobban értenek: riogattak.
Azt próbálták elhitetni, hogy a Fidesz-többség (Lendvai Ildikó, az MSZP „még” elnöke után szabadon: Orbán „túlhatalma”) veszélyt jelent a magyar demokráciára és alkotmányos berendezkedésre egyaránt. Túl azon, hogy az első fordulóban csúfos vereséget, fennállása leggyengébb eredményét produkáló MSZP számára a Fidesz kétharmadának megakadályozása lenne az egyetlen szépségtapasz, a politikai mélyrepülésbe fogott párt apokaliptikus víziója hamis. Arról ugyanis nem beszélnek, hogy a rendszerváltás óta nem a Fideszé lenne az első kétharmados felhatalmazás, hiszen az MSZP és az SZDSZ 1994 és 1998 között fungáló kormánya ugyanilyen többséggel bírt az Országgyűlésben.
Ráadásul azok a balliberális politikusok és véleménymondók, akik most jobboldali diktatúrát kiáltanak, és a „demokratikus kontroll” letéteményeseiként tetszelegnek, akkoriban még véletlenül sem érezték, hogy a teljhatalom fenyegeti a demokráciát, és semmiféle jogi, politikai kényszert nem éreztek arra, hogy ne használják fel többségüket.
Netán a széles körű társadalmi felhatalmazás csak a baloldal privilégiuma?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.
Látogatottsági adatok