2009. május 05., 11:572009. május 05., 11:57
Ha a képviselő-püspök várakozása talán túlzottan optimistának mondható is, a derűlátás annyiban mégis reális, hogy a két szervezet közös indulása nyomán már nem azon kell tépelődnünk, hogy megmarad-e a magyar képviselet az európai törvényhozásban – a bejutás ugyanis biztosnak tűnik –, hanem azt találgathatjuk, hogy a listáról hányan jutnak majd mandátumhoz.
Hátradőlni azért még korai lenne, hiszen köztudott, hogy a lista korántsem a romániai magyarság egészének összefogását tükrözi. Az MPP nem csatlakozott, és a Székely Nemzeti Tanács sem támogatja a közös indulást. Az RMDSZ és az EMNT ezzel a jelek szerint tisztában is van, ezért nem véletlen, hogy kampánynyitó rendezvényét épp az MPP fellegvárának tekintett háromszéki térségben szerveztékmeg.
Kérdés, ez az “erődemonstráció” mennyire lesz képes meggyőzni a polgári párt szimpatizánsait arról, hogy mégis a közös listára szavazzanak. Az eddigi tapasztalatok alapján még az is előfordulhat, hogy nyitott kapukat döngetnek, mivel az MPP helyi vezetőinek jelentős része és Szász Jenő pártelnök között már hosszú ideje jelentős ellentét feszül, és sokan érezhetik úgy: az összefogástól való távolmaradás csak növeli az MPP elszigeteltségét.
Márpedig Szász személye szinte garancia arra, hogy az MPP a jövőben is marginális szereplő marad, az viszont, ha az RMDSZ-EMNT lista jelentős támogatást érne el az RMDSZ számára az utóbbi időkben “idegen” pályának számító Háromszéken, az újabb fricska lenne a Szász képviselte irányvonalnak. Persze Tőkés RMDSZ-hez való közeledését is érték bírálatok, ezért is nem tekinthető egyértelműnek, hogy a közös lista jelentős mozgósító erővel bír majd.
Ahhoz ugyanis az szükséges, hogy a két alakulat hiteles programot fogalmazzon meg, amely meg tudja győzni a választót: az RMDSZ-nek nem csupán Tőkés nevére, Tőkésnek pedig nem csupán a biztos befutó helyre volt szüksége. Hanem elszántan, ésszerű és konkrét stratégia alapján kívánják képviselni az autonómia és a magyarlakta vidékek gyarapodásának ügyét.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.